Dekantáló

Fejér Megyei Gasztro- és Bor Blog

Etyek, a borpiramis, Orosz Gyula és a gasztronómia

2017. december 26. 09:56 - Silye Sándor

etyek_gyula.jpgEtyek. Község Fejérben, amely egyre ismertebbé lesz, főleg a budapestiek és a főváros környékén élők számára. Itt működik a Korda stúdió, a filmvilág idejár forgatni, minden adott hozzá, és olcsóbban, mint Hollywoodban. A hegyeken, dombokon, lankákon szőlők sokasága zöldül, vagy kékül, a Törley pezsgő alapja is itt készül, az Etyek-budai borvidéknek is ez a település a központja.

Orosz Gyula hegybíróval beszélgettünk Etyekről, és persze Gyula borairól a Páholy Borklubban, Székesfehérváron. Azzal kezdtük, mit tud az etyeki vidék, minek köszönhető, hogy elég gyorsan a legjobbak mögé, közé jutott?

- Köszönhető ez a kedvező földrajzi helyzetnek, hiszen olyan nagy felvevő piac van a közelünkben, mint Budapest, ami a turizmus, a borturizmus szempontjából kedvező. Sokféle, változatos borokat tudunk kínálni a vendégeknek, kialakulóban van a termékpiramis. Ennek alapját a könnyű, illatos fehér borok jelentik, középen a prémium kategóriás, érlelt fajtaborok találhatók, a piramis csúcsán a pezsgő található – mondta a hegybíró.

Megtudtuk: az Etyek-budai borvidék 1500 hektár, ebből 900 hektár Etyek területén található. Pontos számot nem tudott mondani Orosz Gyula, de 30 borászról beszélt a területen, többségében kicsik, de vannak nagyok, mint az Etyeki Kúria, a Haraszty-Vallejo, illetve a legnagyobb, a Törley. Az ős fővárosi Matolcsy Sára, Rókusfalvy Pál is etyekinek számít, az ifjú Rókusfalvy Palkó meg pláne.

etyek.jpg

Lépdeljünk végig a piramis fokain. Az alján, az illatos fehér borok között jellemzően etyekiek a friss, gyümölcsös, szép savgerincű, illatos borok, ilyen az irsai, a cserszegi, a királyleányka, a zenit, a könnyű rozék, melyek fő helyi fajtája a pinot noir. A borok alapvetően reduktív tartályban készülnek, de ezt a piac is megkívánja. Szövényi Ernő korábban azt mondta Gyulának, ez maga a borászati pedofília, de hiába, a piac diktál... A prémium osztályban népszerű a Chardonnay, a Sauvignon Blanc, a Szürkebarát, a Rajnai Rizling.

- Ami a Törley és Etyek kapcsolatát illeti, 1882-ben, amikor Törley József megalapította a pezsgőgyárat, Etyek mellett döntött, részben Budafok közelsége miatt, másrészt azért, mert a meszes altalaj, a szeles vidék savban gazdag, a pezsgő készítéséhez kiválóan alkalmas borokat adott itt. De nemcsak a Törley, hanem 12, 13 borász is készít pezsgőt már.

Érdekes lehet a kérdés: a sznobizmus és a borászat találkozik egymással e helyen?

- Hiába is mondanám, de nem igaz, hogy a sznobok nem találják meg Etyeket. Szerencsére már inkább az ivászat, az alkoholizálás felől a gasztronómia irányába menő irányról beszélhetünk. A sajt, a sonka készítése is meghatározó Etyeken, az étel, és az ital találkozik egymással itt.  Sznobok mindig is lesznek, de egyre több az értő, a jó bort értékelő borfogyasztó nálunk.

Végül: Orosz Gyula mire büszke a saját borait illetően?

etyek_gyula2.jpg- Arra, ha valaki megivott egy pohárral nálam, utána azt mondja: szívesen innék még egyet... A szakmai elismerések, a versenyek eredményei fontosak, de a vevő dicsérete a felsőfok. Ami a saját piramisomat illeti: a Viráglányka, ami királyleányka és a Cserszegi fűszeres, a Végzet pedig Chardonnay, Sauvignon Blanc, Királyleányka házasításából született. Kékszőlőből a Gránátalma névre hallgató rozénk pinot noir, míg a Rozé pluszunk Cabernet Sauvignon, a rozénál színesebb, a sillernél rozébb színű. Ami a prémium kategóriát illeti, a fajták tesztelésénél tartunk, kell néhány év, amíg abból a technológiából, amit használok, jó prémium borok lesznek. A pezsgőim közül az Olaszrizling alapú Brut, és a Cabernet Sauvignonból készített extra dry rozé pezsgőnk jó, de a készül a négy évszak nevét viselő 4 minőségi termékünk, amelyek minimum 9 hónapig készülnek.

Ha már szó esett a gasztronómiáról, kértem Gyulától egy kedvenc ételt, a hozzá illő borral együtt.

- Szerencsére bármihez tudok bort fogyasztani... De most ne „főzzünk”, hanem a sonkafélékhez - amelyből sok fajta készül Etyeken -, jó szívvel ajánlom a Sauvignon Blanc-t.  

etyek_gyula1.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dekantalo.blog.hu/api/trackback/id/tr6413524647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása