Dekantáló

Fejér Megyei Gasztro- és Bor Blog

A kezdet: a péntek esti bor, lázas szeretettel

2017. május 05. 17:17 - Silye Sándor

A II. Nagy Fehérvári Bormustrán találkoztam először a móri Friday Winery pincészet nevével, és képviselőivel, Németh Gergellyel és Izmindi Rékával. Fiatalok, Móron van a pincéjük, onnan valók a szőlők a boraikhoz. Fiatalok, boraik pedig ígéretesek. Izmindi Rékával beszélgettünk – róluk. Azzal kezdtük, hogy a boruk miért péntek esti és miért móri?

- Azért, mert bort kedvelő emberekként úgy gondoltuk, hogy az egész heti munka után a péntek este már a lazításé. Szerettünk volna olyat alkotni, ami kifejező a pincészetünkre, magán viseli a lazítás lehetőségét. Olyan névhez ragaszkodtunk, amellyel a nemzetközi piacon is meg tudunk jelenni, de a magyar közönség is érti. Márpedig az angol a legnépszerűbb idegen nyelv, így mindenki tudhatja, hogy mit is „jelentünk” nekik.

Réka elmondta: borászatuk hobbi borászat, munka mellett teszik csak a dolgukat a gyümölcsösben, a pincében. Jó, de mi a fő foglalkozásuk, és miért éppen ezt választották hobbinak, hiszen a szőlő művelése a legmunkásabb mezőgazdasági munkák egyike.

friday_winery.jpg

- A férjem villamosmérnök, szoftverfejlesztéssel foglalkozik.  Az én munkám a kerttervezés. Az őseim móriak, adott volt egy kis földterület, ennek megmunkálásában az egész család részt vesz. Férjemmel a bor készítését, termékeink eljuttatását vállaltuk az emberekhez. A két kisgyerekünk is részt vesz ebben, így igazi családi hobbi ez a számunkra. Arról nem is beszélve, hogy a hétvégéink így közösek, egy helyen, együtt lehetünk, közös munkánk tárgyiasult terméke pedig a bor.

Ha hobbi, akkor aligha az üzlet, a nyereség vezéreli a fiatalokat. Mekkora területen, hány fajta szőlőt termelnek, ebből mennyi és milyen borokat készítenek?

- Nagyon kis területen, fél hektáron dolgozunk. Három, négy éve újra telepítettünk részben ezerjót, részben rajnai rizlinget. Éppen ezért a boraink még vásárolt szőlőből készülnek, ugyanabból a dűlőből, de másik gazdától származnak. Mi határozzuk meg a szüret napját, és azt is megmondhatjuk, hogy melyik sorokat szeretnénk leszüretelni, de ez jövőre már változik, mert a friss telepítéseink 4 évesként alkalmasak lesznek arra, hogy abból készítsük el a borainkat. Jelenleg Ezerjó és Chardonnay van a nevünkön, kapható a száraz és félédes Ezerjónk, a Chardonnay-nk, valamint a gyöngyöző bor jelenti még a választékunkat. Utóbbi házasítás, 70 százalék Ezerjó és 30 százalék Chardonnay jelenti a „frigyet”. Ehhez nagyon jól illenek a halak, a saláták.

friday_winery1.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dekantalo.blog.hu/api/trackback/id/tr5812483541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása