Dekantáló

Fejér Megyei Gasztro- és Bor Blog

Szőke Mátyás: első az egyenlők között! 

2017. december 14. 17:32 - Silye Sándor

Szőke Mátyás lett a 2017-es év borásza. December 7-én sajtótájékoztató keretében vehette át a Mátrai borvidék borásza az „Év Bortermelője Magyarországon 2017” kitüntetést.

szoke_m.jpg

Az Év Bortermelője díj 27 éves történetében először nyert borász a Mátrai borvidékről. Szőke Mátyás kiváló boraival és a rengeteg munkával elért szerteágazó életművével érdemelte ki az elismerő címet. Műszaki végzettségű, de szőlőtermelő elődjei révén korán megtanulta, hogyan kell a szőlőt művelni. A 70-es évek óta foglalkozik borkészítéssel, jelenleg fiával, Zoltánnal 35 hektáron gazdálkodnak. Munkássága során rengeteget tett a borvidékért. A hazai borversenyeken szépen szerepelnek borai, kiemelt eredményeihez tartozik, hogy több alkalommal elnyerte a „Mátrai borvidék legszebb vörösbora” címet, kétszer pedig Chardonnay bora Champion díjas lett a VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Szőke Mátyás sikereiben feleségének is nagy szerepe van, hiszen hosszú évek óta ő kíséri figyelemmel a szőlők gondos megmunkálását.

szok_m_1.jpg
A Szőke Pincészet legkiemelkedőbb borait chardonnay, muscat ottonel, Irsai Olivér, merlot fajtákból készíti. A hazai borkereskedőkön kívül két nagykereskedő cég a tengerentúlon is forgalmazza boraikat. Mátyás nagyon fontosnak tartja, hogy folyamatosan képezze magát, és figyelemmel kísérje a nagyvilág borszakmai alakulását, trendjeit is. Járt többek között Új-Zélandon, Dél-Afrikában és Kaliforniában is.

szoke_m_3.jpg

A díjért versengők közül, a jelölés során a hat legtöbb szavazatot kapott borász:

 Borbély Tamás  Badacsonyi borvidék, Figula Mihály Balatonfüred-Csopaki borvidék, Jásdi István Balatonfüred-Csopaki borvidék, Koch Csaba Hajós-Bajai borvidék, ifj. Szepsy István – Tokaji borvidék, Szőke Mátyás Mátrai borvidék.

Forrás: borászportál.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dekantalo.blog.hu/api/trackback/id/tr5513500515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.