Dekantáló

Fejér Megyei Gasztro- és Bor Blog

A legszebb szőlő középbirtok Egerből

2018. december 20. 16:21 - Silye Sándor

A legszebb magyar szőlő (közép)birtoknak járó díjat 2018-ban Tóth Ferenc nyerte el Egerből. Ugyan nem a vár tövében beszélgettem e dicsőségről Orosz Norbert értékesítővel, hanem Neszmélyben, ahol a legszebb szőlő nagybirtok elismerést adták át Kamocsay Ákosnak.

- Eger Magyarország egyik jelentős bortermelő vidéke, amely most már nemcsak a vörös borairól ismert, hanem legalább ennyire büszkék lehetünk a fehér borokra is. A 28 hektáron dolgozó családi pincészetünk 60 százalékában kék, 40 százalékban fehér szőlőt dolgoz fel, és készít belőle borokat. Tóth Feri bácsi a pince névadója, 1983 óta létezik a borműhelyünk. Feri bácsi borkészítő családba született, bár az államosítás után elveszítették a területüket, majd a már említett évben kezdődött az újjá építkezés. Pincénk immár 35 éves, jelen pillanatban 1500 hektoliter bor készül a 28 hektáron, ami 100, 105 ezer palackot jelent. Magyarországon sok csatornán keresztül értékesítünk, exportunk a termésünk 10 százaléka - mondta.

toth_ferenc.jpg

Együtt a csapat, balról a harmadik Tóth Ferenc, akinek pincészete 35 éve él újra...

- A Tóth pincészet csillaga egyre szebben ragyog. És, ha már szépen ragyog, nevezhetjük akár Egri csillagnak is…  

- Ó, köszönjük szépen! A családból Feri bácsi a tudásával, nagy tapasztalatával járul hozzá a sikerhez, a lánya, Katalin jelenti a fiatalos lendületet, mindez a borokban jól érezhető. A fehér boroknál nem használunk még battonage technikát, a vörös borainknál, a jobb évjáratnál használunk tölgyfahordót, barrique-ot.

- A szőlőbirtok szép, a nap ragyogóan süt, minden szép, minden jó. Na, de ezekből hogyan lesz jó bor?

- Egyrészt jók az adottságaink, másrészt pedig agyon jó csapat jött össze nálunk. Meg kell említenem a főborászunkat, Markovics Györgyöt, az ő munkájának a gyümölcse kóstolható a pincénkben.

- A gasztronómia része a bor is. Válaszd ki kedvenc Tóth boraid, és ahhoz „süss, főzz” valami hozzá illőt.

- Kezdjük a fehér borral. A kedvencem a superior Királyleányka, kiemelten fontos számunkra ez a szőlőfajta. Ehhez halat ajánlok, de jó a friss salátákhoz is. Ami a halat illeti, a süllő kiválóan illik e nedűhöz…

- …süll ő, vagy inkább fő ő…?

- Sül a süllő. A vörös boraink közül kiemelem a kadarkát, mint a legfontosabb kékszőlő fajtánkat. Ez Feri bácsi szíve csücske, sokan a Kadarka nagykövetének tartják. A 2015-ös kadarkánk különösen kiemelkedő, ehhez is halat ajánlok, mégpedig halászlét. Nagyon jól harmonizál hozzá a kadarka fűszeressége.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dekantalo.blog.hu/api/trackback/id/tr414503594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.