Dekantáló

Fejér Megyei Gasztro- és Bor Blog

Magyar Bornagydíj 2018: Tóth Ferec és Luka Enikő a legjobbak

2019. január 05. 15:42 - Silye Sándor

Az újév első hónapjának utolsó hétvégéjén, annak utolsó előtti napján (tehát január 26-án, szombaton) Debrecenben, a Déry Múzeum dísztermében adjuk át a Magyar Bor Nagydíjat, azaz a 2018-as évben a legjobb fehér és vörös borának járó elismerést. A munkát már novemberben elkezdtük, amikor a Magyar Borszakírók Köre tagjainak az első körben meg kellett nevezniük az elmúlt öt évjáratban az általuk a legjobbnak tartott 3-3 legjobb fehér és vörös bort. Ezt Dr. Kosárka József elnök összesítette, majd minden fordulóban a leadott újabb 3-3 bor jelölése után kiestek a legkevesebb szavazattal állók, míg a bennmaradók szavazatának a száma tovább „hízott”. A hatodik fordulóra állt össze a kétszer 12-es lista, így tudhattuk, mely borokat élvezhetünk majd a vakkóstolón, amelynek a végén kiderül, melyik lesz az a bor, amelyik megkapja a legjobb fehér, vörös bornak járó trófeát.

a_zsuri.jpgA borszakírók csapata a vakkóstoló után. Kosárka Józsi kezében a lévő vizespohárban kóla van!

Íme, a tucatnyi, de nem tucat termék. Fehér borok:

Dobosi Pincészet Háromszög Olaszrizling 2016 (Balaton-felvidék), Figula Pincészet Száka Olaszrizling 2015 (Balatonfüred-Csopak), Gallay Kézműves Pince Nyékládháza Zenit 2015 (Bükk), Holdvölgy Expression Tokaji Hárslevelű Becsek 2015 (Tokaj), Káli Kövek Rajnai Rizling Szentantalfa 2016 (Balaton-felvidék), Kovács Nimród Borászat Nagy-Eged Furmint 2015 (Eger), Pajzos Pincészet Tokaji Hárslevelű 2015 (Tokaj), Tokaj Nobilis Szőlőbirtok Barakonyi Furmint 2015 (Tokaj), Tornai Pincészet Top Selection Aranyhegy Juhfark 2016 (Somló), Tóth Ferenc Pincészet Egri Leányka Superior 2016 (Eger), Szászi Birtok  Badacsonyi Rózsakő 2017 (Badacsony), Szepsy Pincészet Úrágya Tokaji Furmint 2015 (Tokaj).

toth_ferenc_1.jpgA legjobb fehér bor Tóth Ferenc 2016-os Egri Leányka Superior bora lett. Tényleg szuper(ior) volt!

Vörös borok:

Balla Géza Sziklabor Feketeleányka és Cabernet Franc 2015 (Ménes), Bock Pince Villányi Merlot Special Reserve 2013 (Villány),  Eszterbauer Borászat Nagyapám Kadarka 2017 (Szekszárd), Gere Attila Pincészete Fekete Járdovány 2016 (Villány), Janos von Beőthy Csobánc-hegy Petit Rhone 2013 (Badacsony), Luka Pincészet Kékfrankos 2015 (Sopron), Mészáros Borház Bodzási Kékfrankos Prémium 2015 (Szekszárd), St. Andrea Nagykadarka Nagy-Eged Grand Superior 2016 (Eger), Stumpf Pincészet Nagy-Eged Öregtőkék Kékfrankos 2015 (Eger), Schieber Pincészet Patina Cabernet Franc 2013 (Szekszárd), Tóth Ferenc Pincészet Kékfrankos Superior Tornyos 2013 (Eger), Thummerer Pincészet Egri Bikavér Grand Superior 2015 (Eger).

luka.jpgLuka Enikő 2015-ös Kékfrankos nedűje méltó helyére emelte a Kékfrankost és a soproni borvidéket!

A lista elárulta, hogy a tavalyi győztesek egyike sem jutott be a tizenkettes listára. Tóth Ferenc Egerből „újoncnak” számított az elmúlt évhez képest, de most mindjárt mindkét borfajtánál döntős lett.

Decemberben következett a vakkóstoló, 24 minta várt a borszakírók csapatára, hogy eldöntsék, melyek lesznek az elsők az egyenlők között? Mindenkinek kötelező volt a 12 fehér és vörös bor egyikét a legmagasabb pontszámmal (10) jutalmazni, de csak egyet, a többi meg kapta azt, amit kapott. Nem volt könnyű feladat, de megoldottuk.

Szoros verseny végén a Tóth Ferenc Pincészet 2016-os Egri Leányka Superior bora lett a legjobb fehér, a Luka Enikő Pincészet 2015-ös Kékfrankos nedűje meg a legjobb vörös bor.

A „Super 12” listákon összesen 11 borvidék képviseltette magát, a legtöbb borral Eger (6), Tokaj (4) és Szekszárd (3). Harmadszor, vagyis eddig minden évben bekerült a 12 közé a Holdvölgy, a Kovács Nimród Borászat, Balla Géza, a St. Andrea és a Thummerer Pincészet egy-egy bora.

Nagy borok voltak, nagy élmény vár hát mindazokra, akik ott lesznek január 26-án a Déry múzeumban, hiszen ezt a 24 bort biztosan megkóstolhatják, de az valószínű, hogy a meghívott borászok több termékkel is megmutatják magukat.

VISZONTLÁTÁSRA!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dekantalo.blog.hu/api/trackback/id/tr8614538278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.