Dekantáló

Fejér Megyei Gasztro- és Bor Blog

Az (új)bor igazsága és a lehetőségek - Négy borászt kérdeztünk meg a jelenről és a közeljövőről

2020. november 24. 09:33 - Silye Sándor

 Székesfehérvár, Fejér megye – A pandémia második hulláma a borászok számára is megoldandó problémát jelent. Tavasszal, az első hullámban találtak megoldást. De mi van most, mi lesz az újborokkal

Fejér két borrégiójának – Móri, Etyek-budai, valamint a Velence-tavi Hegyközség négy borászát kérdeztük meg. Négy borász, három kérdés, aki kérdez: az FMH, akik válaszolnak: Csetvei Kriszta Mór, Diós Máté Paulus Borház Mór, Kujbusz Richárd L. Simon Pincészet, Velence Borászat Agárd, Szövényi Áron Anonym Pincészet Etyek.

A kérdések az alábbiak voltak: Márton nap és könyéke az új borokról szól. Milyen lehetőségeik voltak, vannak ezek bemutatására jelen helyzetben? Az új borok közül melyik fajta látszik a vártnál jobbnak jelenleg? A pandémia miatt bezárt az ország. Van a borászatoknak, borászoknak megoldási lehetősége ebben a helyzetben, mint volt tavasszal, vagy inkább dolgoznak és várnak? A válaszokban természetesen lesznek azonosságok és különbözőségek is. De persze, ne feledjük: ahány pince, annyi szokás…

 

Csetvei Krisztina (Csetvei Pince Mór), elmondta, a borvidékük rangot vívott ki magának (miként azon belül a pincéjük is, a szerk.). Idén csodás szüretük volt, kevesebb de egészségesebb szőlőt tudtak szedni. Büszke rá, hogy a Csetvei kertben harmadik éve vegyszermentesen teszik a dolgukat! Dolgoznak, Márton napot nem tartottak, de szűk családi körben áldoztak a hagyományoknak. Van elég tennivalójuk a pincében, miként kint, a földön is. Nem volt korai szüretük, még nem palackoztak friss bort, de szereti kóstolgatni a még erjedő, vagy a finom seprőn pihenő új tételeket. A szüret óta alig másfél hónap telt el és a legtöbb boruk még forr a hordókban, az amforákban. Az újborok közül szép ígéretet jelent az ezerjó az amforából és a Zöldveltelini. Tavasszal már sikerrel átvészelték a pandémia első szakaszát, most is csütörtök esténként online borkóstolót tartanak, és minden résztvevővel azok otthonaiban „együtt” boroznak! És persze lehet tőlük rendelni, kiszállítják a kért tételeket!

Diós Mátétól (Paulus Borház, Mór), hallhattuk, hogy sok felkeresést kaptak újborkóstolókra, céges rendezvényekre, de sajnálatosan csak a boltokban megvásárolva tudják kóstolni az érdeklő borkedvelők a tételeiket. Az idei év nagyon jó volt az időjárás szempontjából, így mindegyik fajta meghaladja a tavalyi önmagát. A kései szüretelésű Paulus Elixírt épp most szüretelték, és örömükre szépek a próbaszüretről mutatott adatok.  Pincészetük az ország legjobb Olaszrizlingjét mondhatja magáénak idén. Ez nagy siker, és meggyőződésük, hogy a Móri Borvidék ott van az ország Top 3 fehérboros borvidéke között az adottságait tekintve, így az Ezerjó mellett még sok fajtából tudnak gyöngyszemeket készíteni. A borász kijelentette: a jelen helyzet átmeneti állapot, amit próbálnak a helyén kezelni. Optimisták a jövőt tekintve, mert csak így lehet fejlődni és fennmaradni.

Kujbusz Richardtól (L. Simon Pincészet, Velence Borászat) megtudhattuk, idén Márton napjára elkészült a Bölömbika fantázianevet viselő Irsai Olivér és a Rozsdás Csuk rozé cuvée boruk. Vevőiknek lehetősége volt az agárdi pincészetüknél megvásárolni a Márton-napi lúdvacsora elengedhetetlen kísérőjeként szolgáló újborokat. Több Velence-tavi étterem Márton napi kínálatában szerepeltek volna újboraik, de az étterem bezárások miatt ez meghiúsult. Ami a jelent és a (közel)jövőt illeti: a minőség szempontjából nagyon jó szüretük volt az idei évben. Szép, egészséges fürtök voltak, és harmonikus sav-cukor aránnyal szedhették le a gyümölcsöt. Az újboraik közül az Irsai Olivért emelte ki, friss gyümölcsös illatokkal és kellemes, könnyed és citrusos, hosszú lecsengésű íze sok jót sejtet. Rozé cuvée-jük epres-meggyes illatának és gyümölcsös zamatának képtelenség ellenállni. Járványhelyzet? Természetesen keresik a megoldást az értékesítési nehézségekre. Borászatukban a biztonsági előírások betartása mellett lehetőséget biztosítanak partnereiknek termékeik megvásárlására lédig és palackos kiszerelésben, továbbá folyamatos szállítást biztosítanak értékesítési pontjaikra. Remélik, a vírushelyzet miatt nem hanyatlik a borfogyasztás. A tavaszt és a vírushelyzet végét boraik kezelésével, érlelésévelés és szőlőmetszéssel várják.

Szövényi Áron, Anonym Pince, Etyek sajnálja, hogy a Márton napi újboros programok idén elmaradnak. Újboraik közül a zenit mutatja legjobban magát. Kirobbanóan gyümölcsös, sok-sok citrussal. Ebből a tételből 2020-ban gyöngyözőbort terveznek készíteni. Szép arcát mutatja a pinot noir rozé, és a sauvignon blanc is. Az etyeki terroir lendületes savait ebben az évjáratban főleg a pezsgő alapbornak szüretelt chardonnay, pinot noir és szürkebarát esetén tudták javukra fordítani. A járvány főleg a HORECA szektor irányába értékesítő olyan családi vállalkozásokat viselte meg, akik magas hozzáadott értékű borokat, pezsgőket készítenek. Ők is ebbe a csoportba tartoznak. Ezt az értékesítési kiesést, Budapest közelsége miatt - mint tavasszal - házhoz szállítással próbálják csökkenteni. Emellett számítanak arra, hogy továbbra is sok borfogyasztó keresi fel Etyeket, ehhez 20 %-os borvásárlási kedvezményt kínálnak.  Rövidesen elkezdik az online értékesítést, így a boraik webshopjukban is elérhetőek lesznek.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dekantalo.blog.hu/api/trackback/id/tr7216296458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása