Dekantáló

Fejér Megyei Gasztro- és Bor Blog

A pezsgők és a borok ezer jó pillanata

2021. június 19. 08:42 - Silye Sándor

 dios.jpg

Azok sokan, akik eljöttek a borteraszra, a Borbár rendezvényére, akár pezsgőfürdőbe is készülhettek… Mert: 10 tétel „megpróbáltatásai” vártak a jelenlévőkre, 4 pezsgő és 6 bor. Ezek a móri Paulus Borház termékeiként igyekeztek kényeztetni az érzékszerveket, a színek látását, a szaglást és az ízlelőbimbókat. És ne feledjük a negyediket: a koccintást, mert az is fontos, kultikus része a bor kóstolásának, fogyasztásának.

Diós Máté a Paulus Borház cégvezetője vezette az estét, nagy szakértelemmel és szellemesen. Megtudtuk a tulajdonos Molnár Pál történetét is tőle. A súlyos tüdő problémákkal küzdő gyermek Svájc magas hegyeiben gyógyult meg. Később, 19 éves fiatalemberként előre megfontolt szándékkal egy munkahelyi kirándulás alkalmával a visszaindulás előtt búcsút intett az utastársaknak és a hazának. Hogy aztán persze később vissza, visszatérjen… Forgácsolóként eleinte szorgalmasan dolgozott Svájcban más cégénél, aztán megalapította a sajátját, amit egészen addig fejlesztett, hogy a Formula 1 istállókba és többek között a NASA-nak gyártott precíz alkatrészeket. Korábban többször említette, édesapjának, hogy szeretne Móron egy szőlőt és egy borospincét ő is, mivel negyedik generációs szőlőtermelő családból származott. Az apja meg mindig mondogatta, neki, hogy 1000 kilométerről nehéz szőlőt művelni. Aztán amikor kiheverte az édesapja halála okozta gyászt, jött, látott s folyamatosan vásárolt szőlőterületeket Móron, ma már 168 hektár az övé, ebből 130 hektáron terem szőlő, a feldolgozás után az elkészített mennyiség 1,5 millió liter bor és pezsgő. Ebből nyolcvan százalék bor, 20 százalék pezsgő az eladásra váró termék. Molnár Pált ezért hívták korábban a borászok a Móri Borvidék megmentőjének.

dios1.jpg

Ami a termékeket illeti: Diós Mátétól megtudtuk, hogy a pezsgő a másoderjedés során létrejött természetes buborékokat tartalmazza. Pezsgő készül tartályos, illetve aszti eljárással, utóbbiak brut, előbbiek a szárazabb extra dry pezsgők. Két ilyet, két olyat kóstoltunk, egyik jobb volt, mint a másik, a leginkább tetsző buborékos ital személyenként változhatott, nekem a Paulus Generosa extra dry ízlett a legjobban, de csak hajszállal tetszett jobban, mint a Paulus Brut, Paulus Rozé Brut, Paulus Extra dry.

dios2.jpg

A kóstolt borok többsége az Arany hegy szőlőiből készült. A Gold Ezerjó volt a bevezető bor, a borvidék zászlós bora. Megegyeztek a vélemények abban, hogy 30 éve még erősebb savassága miatt híresült el az Ezerjó, nem véletlenül bírta hajdanán a bécsi császári udvarba szekéren szállítva a strapát e termék. A Gold Olaszrizling kitöltése után megérkeztek az ennivaló falatkák, a finom fehér kenyér mellé a kiváló sajttál. A Gold Zenit és a Gold Generosa mellé is maradt még a sajtokból, jól kiegészítve azt. Közben szóba került Kína a tíznél is több ország mellett, ahova exportáltak Paliék borokat, megmutatva a móri borokat a nagy világnak. A kérdésre, nem lenne szerencsésebb magyar fajtákkal kirukkolni, a válasz az volt, esetükben az Ezerjó, az Olaszrizling, a Generosa, az Irsai Olivér mind speciálisan magyar szőlőfajtából készült borok, amit világszerte megismerhetnek.

dios3.jpg

A végére két tétel maradt a Rácz Jenő Michelin csillagos szakács nevével jelzett Selection, illetve Rácz Jenő Grand cuvée. Amelyek szintén a Paulus „borműhelyben” készülnek. Az ismeretség a korábban rendezett Budavári Borfesztiválra tudható vissza, akkor találkoztak, majd egymásra találtak. Rácz Jenő kiváló érzékkel kóstol, és amikor Molnár Pállal végig ízleltek nagyjából 50 tételt, Jenő kiválasztotta azokat a nedűket, amelyeket az ő elképzelései alapján aztán házasítottak. Rácz Jenő ízlését dicséri a Selection, míg a Grand cuvée más kategóriát képviselt - kiváló prémium bor volt ez kérem szépen.

Remek csattanóját adva a kiváló estének!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dekantalo.blog.hu/api/trackback/id/tr4916598290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása