Dekantáló

Fejér Megyei Gasztro- és Bor Blog

Díjazottak díjazták - avagy magyar bor(ász)ok egy székesfehérvári borszakíró szemével  

2022. augusztus 31. 08:51 - Silye Sándor

Bor, mámor, WebWineWriting. Utóbbi a borról írók versenyét jelenti, ebben az évben is sok, 61 pályázatot küldtek be a zsűrinek. Akik 4 kategóriában választották ki a legjobb hármat - ami a szakma elismerését jelentette azoknak, akik idejutottak. Majd jöhetett a népítélet, azaz szavazás döntött a nyertes személyéről. A négy magyar kategóriagyőztes mellé még megérkezett augusztus 25-én hat külföldi első, merthogy nemzetközi volt e “viadal”. Ercsey Dániel nem tudott részt venni. 

bortur.jpgAz ebédet követően két remek, új Volkswagen típusú gépkocsiban elfoglalta a helyét a csapat. A névsor: Anna Smolec Lengyelországból, a Restaurant magazin főszerkesztője, a Pink Mode blog tulajdonosa, a lengyel kategória döntőse, Eduardo Brethauer borszakíró és nemzetközi borbíráló, blogtulajdonos, Elizabeth Smith Kaliforniából, a Naked Wines USA borszakírója, Charlotte van Zummeren Hollandiából, az  egyik holland borszaklap főmunkatársa, Valeria Tenison Franciaországból, a VertdeVin magazin nemzetközi kiadásának szerkesztője, Leo Stervander kávékereskedő és sommelier az Egyesült Királyságból, és a magyarok, Dékány Tibor, a Béres kategória győztese, Borostyán-Kovács Tamara, a HNT kategória győztese, Silye Sándor, a Koch kategória győztese. (Utóbbi ketten Fejér megyét képviselték, Tamara Pázmándról, míg Sándor Székesfehérvárról jött, aki jelen sorok írója is egyben.)  

bortur_jpg1.jpgTokaj-Hegyalján, Erdőbényén a Béres birtokon kezdődött és fejeződött be a nap, ahol Regéczi-Béres Melinda tulajdonos, férje Regéczi Gábor és Jarecsni János főborász fogadott bennünket. A nyitány Béres-pezsgő volt, innen autóban gémberedett tagjainkat megmozgattuk, jártunk nagyot a szőlőben hegynek fel, gyönyörködtünk a lenyűgöző panorámában, meghallgattuk az ismertetőt a 45 hektáros birtokról, visszatérve a központba újabb pezsgőt szorongathattunk a kezünkben. Lementünk a mélybe megbámultuk a szépen épített, ám kicsit sem hivalkodó, de lám, mégis látványos 3 ezer négyzetméteres pincerendszert, ahol házigazdáink meséltek mindennapjaikról, a borok készítéséről. Utána a kóstoló teremben jólesett leülni, és nekiláttunk a 11 bor kóstolásához. Négy szárazzal kezdtük, a kiválóan felépített borsort (Birtokfurmint, Dióskút Hárslevelű, Naparany Cuvée, Lőcse Furmint) ízlelgethettünk.

bortur_jpg5.jpgEzeket követte Tokaj nektárjának hét édes terméke, a Magita Cuvée, négy aszú, egy öt, három hat puttonyos, 14, 11, 9 és 6 évesek, a 2013-as aszú minőségű Sárgamuskotály, majd végül a 2008-as Eszencia zárta a kóstolót. Egy csepp, két csepp, öt csepp meg száz - a Béres névhez méltó csoda volt ez. Minden cseppje egészség! A száraz borokhoz pogácsát, az édes borokhoz libamájhabos kenyeret lehetett eszegetni. Az estét a Préselő panzióban és étteremben zártuk kései vacsorával, ahol a cipóban sült csülök mellé Zöldi-Kovács Árpád házigazda borai dukáltak. 

bortur_jpg6.jpgMásnap a reggelit követően ismét autóba ültünk, s meg sem álltunk Gyöngyösig, ahol a Borpalotánál, a Dubicz pincészetnél landoltunk. A 110 éves hagyományokkal rendelkező pince a mátrai borvidéken munkálkodik, ahol Dunai Ágnes és lánya Bernadett friss, illatos, gyümölcsös borokat, valamit igazi nagytestű, zamatos fehérborokat készítenek! Vannak illatos, könnyed fehér boraik, az 1014 sorozat termékei már a Mátra csúcsához, a Kékeshez illő magas prémium minőséggel bírnak, a Sárhegy dűlő borai pedig a prémium prémiumai. Kóstoltunk ilyet, olyat, fehéret, rozét, vöröset, a Zsizsi gyöngyözőbor adta meg a lendületet, a kétfajta Irsai Olivérhez, majd sorban a többiekhez: Sauvignon Blanc, Muscat Ottonel, Chardonnay, no és a kikerülhetetlen rozé kényeztették ízlelő bimbónkat, de volt két különleges korona a Dubicz pince “királyságán”: a Sárhegy dűlő “szülötte” Olaszrizling és a Sárhegy Kékfrankos vörösbor.

bortur_jpg9.jpgA borászat gazdagon gépesített, de ez a csúcstermékek előállításához nélkülözhetetlen, némi (na jó, nagy...) túlzással azt is mondhatnánk, hogy elől bemegy a szőlő, a végén kijön a kész bor... De persze ez nem ilyen egyszerű, a kiemelkedő technológia mellé kell a jó gyümölcs és a borász kiválósága, odafigyelése.  

bortur_jpg11.jpgÚjabb bő 300 kilométeres út várt ránk, irány Borota, Koch Csaba, a közelmúlt Év Bortermelőjének a birodalma, ahol lánya, társa és munkatársa, Pálma és a boríró verseny egyik témája, a szűretlen brut pezsgő várt bennünket. De előtte még elugrottunk Hajósra és megnéztük az építészeti gyöngyszemet, a pincefalut. Külföldi társaink értetlenkedtek a kihaltság láttán, de megnyugtattuk őket, a szüret ideje van, azért máskor élet van ám itt kérem szépen. Más kérdés, hogy lehetne talán nagyobb is...

bortur_jpg13.jpgKoch Pálma tökéletes, folyékony angolsággal beszélt, és vezetett végig a borkészítés helyi fázisain, mutatta meg ugyancsak kiemelkedő technológiájukat, reduktív és hordós pincerészeiket. A kóstoló alkalmával a prémium minőséghez szokott külföldi boríró társak nem győztek elismerően hümmögni, csettinteni, sűrűn hallhattuk, hogy “it’s very nice, it’s very, very good” a borok sokaságának a kóstolása során! Tetszett az Irsai Olivér, a Frisch Irsai, a Frisch Cserszegi Fűszeres, a prémium Chardonnay, az Organic fehér, a Prémium Rosé, míg a vörös borok közül a Kadarka, a Koch Cabernet Franc Barrique okozott örömöt. A remek borsorra és vacsorára a koronát a prémium minőségű Villány Franc, és a Koch Csaba kisfiának a nevét viselő Csanád cuvée. Asztalszomszédom, Leo arcát látni kellett volna utóbbi két tétel kóstolása során...  

bortur_jpg14.jpgKét nap, három borász csoda után a következő reggel indultunk a borünnep, a díjátadó helyszínére, Pannonhalmára. Ebéd után az Apátság pincéje tetején kiváló borászok készítették el helyüket, rakták jégbe boraikat. Nem csupán borokkal kínáltak e helyen, de az apátság remek sörei tették lehetővé a borok közötti lúgosítás lehetőségét. Két díjátadó volt itt, a Magyar Borszakírók Köre 2021 legjobb fehér bora serlegét Kamocsay Ákos (Prémium Chardonnay 2019 Neszmély), a legjobb vörös borát pedig Günzer Tamás (Mátyás Cuvée 2018 Villány) vehette át. Később pedig a WebWineWriting díjainak örülhetett a három jelen lévő nyertes. 

webwr_1.jpgA verseny győztesei az alábbiak lettek (elől a külföldi nyertesek). Béres kategória: Somogyi Gergely, Dékány Tibor. Koch kategória: Elizabeth Smith, Silye Sándor. HNT kategória: Michal Kiss, Borostyán-Kovács Tamara. Nem volt jelen Ercsey Dániel, aki a videós kategóriát nyerte meg, az angol nyelvű pályázatok közül a legtöbb szavazatot gyűjtötte, ezért ő a külföldi abszolút győztes, és ő kapta a Sánta Zoltán Emlékdíjat. 

Jó túra volt sok, sok élménnyel. Naná, hogy elfáradtunk, de kárpótolt a szerethető rengeteg klassz “kaland”.  

Folyt. Köv.!   

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dekantalo.blog.hu/api/trackback/id/tr8617920245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása