Dekantáló

Fejér Megyei Gasztro- és Bor Blog

Par Exellence díjak kilencedik alkalommal

2023. március 21. 08:01 - Silye Sándor

par_exellence_2.jpgA Magyar Sommelier Szövetség körültekintően figyel a magyar borkultúrára. Ezt mutatja, hogy az idén már kilencedik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről, amelyet évente hat kategóriában lehet elnyerni tagságának szavazatai alapján. A jelöltekről a végső döntést az elnökségi tagok hozzák meg egyhangúlag és annak figyelembevételével is, hogy a maga területén kiválóan teljesítő vállalkozások, illetve szakemberek tevékenysége mennyire járul hozzá a szervezet alapszabályában
megfogalmazott általános célkitűzések megvalósulásához.
Ebben a napjainkra komoly rangra szert tett elismerésben azok a hazai szakemberek részesülhetnek, akik folyamatosan és magas színvonalon végzett munkássággal eredményesen járulnak hozzá a magyar éttermi kultúra minőségének növeléséhez, különös tekintettel az italfogyasztás színvonalának javítására, valamint a vonatkozó elméleti és gyakorlati ismeretek széleskörű népszerűsítésére.
Termelő kategóriában a mádi Szepsy Pincészet kapta az elismerést. A borászatot a 16. században alapították a család ősei, azóta Szepsy István a 16. generáció, aki 1963- tól művel szőlőt. Saját bort 1983-tól készítenek, azóta 33 éve aszú borokat, szamorodnit, szárazokat és az eszenciát készítenek. Több, mint 20 országba exportálnak. Birtokuk 54 ha, ezen maximum 60.000 üveg bort készítenek. Szepsy István a magyar, és ezen belül természetesen a tokaji bor megújhodásának emblematikus alakja, aki megfizethetetlen szolgálatot tett a tokaji aszú, és általában a magyar bor hírnevének rendszerváltást követő megújhodásáért.
Kereskedő kategóriában a budapesti Winehub érdemesült a díjra. A vállalkozás 2022. év végén nyitotta meg kapuit Óbuda szívében, ez ma Európa egyik legnagyobb borközpontja. Olyan közösségi platform került kialakításra, amely a hazai bortermelő pincészetek közös felületen való bemutatását és támogatását tűzte ki célul. A borközpont egyszerre szolgálja a minőségi borok és a kulinária kedvelőit, valamint a hazai borkultúra és a gasztronómiai szakma képviselőit. A Winehub nagykereskedelmi (multinacionális láncok, HORECA, viszonteladók) és kiskereskedelmi értékesítési csatornák (webshop, Winehub borshop) bevonásával értékesíti a hálózatba belépő bortermelő pincészetek borait. Célja, hogy egy közö platformon tudatos márkaépítéssel, tanácsadással és marketingkommunikációs támogatással is segítse a bortermelő Partnereket. Néhány hónap alatt már közel 50 borászat 600 tétele lett elérhető a Winehub kínálatában és a lista folyamatosan bővül. A borközpont a maga építészetileg sajátosan impozáns tereiben egyben rendezvényhelyszín is, amely minden igényt kielégít.

par_exellence_acs_szepsy.jpgVendéglátó kategóriában a Kistücsök Food & Room**** részesült az elismerésben. Már több mint három évtizede annak, hogy Csapody Balázs huszonéves fiatalként átvette a Balatonszemes központjában álló étterem üzemeltetését. A Kistücsök alappillére a gasztronómiai hagyományok tisztelete, valamint a régió
kínálta alapanyagok széles körű használata és a helyi gazdálkodók, borászok támogatása. Az étlapon szereplő alapanyagok között megtalálhatók a régióban termelt zöldségek, gyümölcsök, valamint az egyes termelők által készített házi szörpök, lekvárok, sajtok, szalámik, sonkák is. A Kistücsök az egyetlen biztos, télen-nyáron
üzemelő gasztronómiai központ a Balaton kiemelt üdülőkörzetében már évtizedek óta.
Szakíró kategóriában Dlusztus Imre lett a díjazott. Újságíróként került egyre közelebb a magyar borászat világához. Kezdetben az Élet és Irodalom, majd a Délmagyarország hasábjain népszerűsítette a kulturált borfogyasztást. 1995-ben megalapította a Szegedi Borfesztivált, ami azóta is az egyik legsikeresebb boros rendezvény hazánkban. Nívós kiállítású albumokban mutatta be a magyar borvidékek, a bortermő táj szépségét. Ezek közül legismertebb a 2003-ban megjelent Szép magyar bor, valamint a Borpincék című kiadvány. E könyvek sikerére alapozva indult az Alexandra könyvkiadónál a Magyar Borászok könyvsorozat, melyben 16 kiemelkedő hazai borász portréját rajzolja meg. 2011-ben indította az elitbor.hu portált, melyben több mint 2000 bejegyzés (cikk, borleírás, tudósítás, jegyzet, publicisztika) fűződik a nevéhez. Dlusztus Imre elkötelezett harcosa a nagy múltú, ám a szocialista tömegtermelésből kiszelektált fajták reneszánszának.
Oktató kategóriában Ember Sándor részesült az elismerésben. A rendszerváltás előtti időszakban kezdett kedvtelésből borászkodni a Balatonfelvidéken, 1988-tól már saját palackozású bort készít, a Magyar Magánpalackozók Társaságának alapító tagja. 1993- tól felépíti és vezeti a PÁNTLIKA Pincészetet Dörgicsén 45 ha szőlővel, 2500 hl pince kapacitással, saját palackozással. 1988-ban alapító tagja a Hét Borbírák Rendjének.
1988 - 1998 között 32 Sommelier és Borismereti tanfolyam szervezésében, irányításában és képzésében vesz részt, 1995 - 2011 között oktató a Budapesti Sommelier Iskolában. Több témával kapcsolatos alapmű szerzője, ill. társszerzője.

par_exellence_acs_szepsy.jpg2022-ben első ízben kerül sor a Dr. KOSÁRKA emlékdíj kiadására. Ezt a díjat az a borász, borászat érdemli ki, amely a legtöbbet tette a magyar bor kiemelkedő külföldi sikereiért. Első alkalommal ez a díj Áts Károlyt illeti.
Áts Károly a Tokaji borvidéken született, Tarcalon a szőlők között és a pince mellett nőtt fel. Mindig volt saját szőlőik, saját boruk. Innen indult a borászat iránti érdeklődés és szeretet. Szakmai pályafutását a Budafoki Borászati Technikumban kezdte, majd 1988-ban a Kertészeti Egyetemen végzett borászként. A diploma után a Tokaji Borkombináthoz került, ahol kezdetben gyakornokként, majd később pincevezetőként dolgozott. 1988-tól
hat éven át a Tokaj Kereskedőház Zrt. jogelődjénél, a Tokaj- hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinátnál tevékenykedett, majd 1994-ben került a Royal Tokaji Borászati Zrt.-hez, ahol később főborásszá vált. 2013 áprilisában csatlakozott a Grand Tokaj pincészethez, ahol főborászi pozíciót tölt be. 2002-ben alkotta meg az azóta legendássá váló, róla elnevezett, késői szüretelésű tokaji édes bort, az Áts Cuvée-t. 2006-ban a Wine and Spirit amerikai magazin 100 pontosra értékelte az általa készített 1999-es eszenciát.
A Par Excellence díj egy plakett, amelyet a nyertesek ünnepélyes keretek között a jövő
évi Magyar Sommelier Bajnokság döntőjének megnyitóján vesznek át.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dekantalo.blog.hu/api/trackback/id/tr918076626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása