Ebben az évben januárban ismét Székesfehérvár adott otthon a Magyar Bor Nagydíj Top 12 díjátadó ünnepségnek a XI. Fehérvári Nagy Bormustra keretén belül. Szép számú tömegtől kért Szabó Edit, az MBK társelnöke figyelmet, amit meg is kapott. Sorra adták a Top 12 fehér és vörösborok mezőnyébe a megszavazott legjobb nedűknek járó elismerést. Köztük a Mór egyik kiválóságának, Csetvei Krisztinának az Ezerjó 2024 boráért. A 24 kiválóság után jöhettek a legek -mint arról már beszámoltunk -, azaz a Magyar Bor Nagydíj tulajdonosai. A fehér borok mezőnyében Földi Bálint Kéknyelű 2024 (Badacsony), a vörösborok között. Barabás Barna a Zelna Peregrina 2021 (Balatonfüred-Csopak) fantázianevű terméke kapta meg a Nagydíjat. A Balaton és környéke most is aratott, mindkét díjat hazavihették a kiváló borászai. Már nem először! A terem szolid erejű mormogását Szabó Edit törte meg, amikor kegyelettel emlékezett meg a Top 12-be jutott Kiss Gáborra, a fitalon elhunyt villányi borvidék meghatározó borászára.
Akkor és ott beszélgettünk a társelnök Szabó Edittel.
- Székesfehérvár ismét jó házigazda volt? Vagy voltak hiányosságok, és ha igen, mi miatt lehetett volna tökéletesebb a Magyar Borszakírók Köre Top12 díjátadó ünnepe?
- Szeretjük Székesfehérvárt, és úgy tűnik, az ottani borértő emberek is kedvelnek bennünket. Nívós helyszínen, remek hangulatban zajlott a díjátadó, és külön öröm volt számunkra, hogy a díjazott borászok közül a meglehetősen zord időjárás ellenére is nagyon sokan eljöttek. A Magyar Bor Nagydíjat nyert két borász, Barabás Barna (Zelna Borászat) és Földi Bálint nemcsak kóstoltatta a borait, hanem mesterkurzuson is bemutatta néhány különleges tételét, de a vendégek személyesen találkozhattak a Dr. Kosárka József emlékdíj nyertesével, Vesztergombi Csabával (Vesztergombi Pince), sőt, ott volt a díj 2023-as nyertese, dr. Lőrincz György is (St. Andrea Borászat). A visszajelzésekből kiderült, hogy a hangosítás nem működött tökéletesen, emiatt volt egy folyamatos alapzaj a teremben, ezt érdemes lesz átgondolni a jövőben.
- A Magyar Borszakírók Köre erősödött az idén? Kik és mi jelentette a pluszt az előző évhez képest?
- Két új taggal bővültünk: 2025-ben dr. Mészáros Gabriella és Csíki Sándor is belépett a körbe, viszont köszöntek is el tőlünk néhányan. Újdonság, hogy Bukovics Martin tagtársunk javaslatára elindítottuk a hírlevelünket, így most már nem csupán a weboldalon és a Facebookon találnak meg bennünket az olvasók.
- Mit vársz az újonnan létrehozott remek kezdeményezés, a Hírlevél elindításától?
- Természetesen azt, hogy még több olvasóhoz jutunk el, és még több információt oszthatunk meg a közönséggel. A hírlevél havonta jelenik meg, és a tagtársaink legfrissebb, általuk fontosnak gondolt tartalmait juttatja el a feliratkozókhoz, így nem egy-egy médium, hanem az egész kör tevékenységének lenyomata. Kicsit olyan, mint egy havonta megjelenő boros magazin, ami többek által szerkesztve és írva, sokféle nézőpontból közelíti meg ugyanazt a témát, vagyis a magyar bort.
- Meglátásod szerint 2025-ben nőtt az MBK presztízse?
- Nem hiszem, hogy ez mérhető. Szakmai, de szervezeten kívüli csoportosulás a miénk, sokfélék vagyunk, sokfelől jövünk, ezért jónéhány kérdésben mi magunk is nehezen jutunk konszenzusra. Viszont az a tény, hogy megpróbáljuk, hogy adunk esélyt a párbeszédnek, mindenképpen üdvözlendő. Ha azt nézed, hogy a Magyar Borszakírók Köre olyan írástudó, a borhoz magas szinten értő embereket tömörít, akik a magyar bor ügyét szolgálják, ez önmagában kell, hogy jelentsen egyfajta rangot. Tedd hozzá, a tagságunk nagy része független médiumnak ír, és a véleményünket nem lehet megvásárolni - nem a PR-cikkekről beszélek, természetesen. Tudom, hogy ezt a borszakmából sokan nem ismerik el, de a pincészetek többsége figyel ránk, és a fogyasztók számára is szolgálhatunk útmutatással. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Magyar Bor Nagydíjat kapott tételek pillanatok alatt fogynak el a polcokról.
- Mik azok, amelyeken feltétlenül javítani kell 2026-ban?
- A fiatalítás az egyik legégetőbb kérdés. Sajnos borról írni nem kifizetődő manapság, ezért a szakmánk nem vonzó a pályakezdők számára, de vannak néhányan, akik ennek ellenére csatasorba álltak. Közülük a legkitartóbbakat szeretnénk a tagjaink között tudni. Mindemellett jó lenne több közös borvidéki kirándulást tenni - tavaly Egerbe jutottunk el a St. Andrea Pincészet meghívására - és évek óta tervezünk egy konferenciát is a magyar borszakírás helyzetéről, mert lenne róla mit beszélni, de ez sajnos idő és forrás hiányában mindeddig nem valósult meg. Talán majd most.
