Tokaj. Ha ezt hallod, rögtön a borok ugranak be, amelyeknek éppolyan történelmük van, mint a történelmi Borsodban a Rákócziknak, és sokan másoknak. És ha Tokaj és borok, talán nem túlzás azt állítani, hogy az első az egyenlők között, a Szepsy pincészet és persze Mád.

Ifj. Szepsy István, aki maga az alma, amelyik nem esett messze a fájától, mert édesapja, idősebb Szepsy István csodás örökét folytatja, és immár apa és fia együtt készítik a jobbnál szebb borokat. Vele beszélgettünk, még korábban, de most „világra segítem” e beszélgetést…

– Gratulálok a sikereitekhez. Nemcsak Magyarországon, hanem Európában is – sőt, talán világszinten is – jegyzik a neveiteket abban a tokaji borkategóriában, amelyért elismernek benneteket. Ez inkább jó érzés, vagy inkább felelősség?

– Nyilván ez egy enyhe túlzás, de az biztos, hogy vannak olyan országok, ahol már évtizedek óta jelen vannak a boraink. Édesapám több mint harminc éve kezdte el tudatosan bemutatni Tokajt belföldön és külföldön is. Ugyanakkor nagyon sok munka kell ahhoz, hogy a világ valóban megértse, mit jelent Tokaj. Tokaj mindig is Tokaj volt – még akkor is, ha volt egy közel ötvenéves időszak, amikor főként az orosz, illetve szovjet piacra készültek olyan borok, amelyek nem közelítették meg a mai minőséget.

– Mi a titka annak, hogy a Szepsy Pincészet már több mint harminc éve egyenletesen a csúcson van?

– Azt gondolom, hogy Tokaj adottságai eleve kijelölik az irányt. Egy olyan történelmi borvidékről beszélünk, amely rendkívüli természeti adottságokkal rendelkezik. Itt olyan gyümölcs terem, amelyből egészen egyedi karakterű borokat lehet készíteni.
A filozófiánk lényege az, hogy a termőhelyi sajátosságokat minél tisztábban és hangsúlyosabban mutassuk meg. Nem kell feltalálni semmit a borászatban – viszont ami valóban unikális, azt torzítás nélkül kell bemutatni. Ugyanúgy, ahogy egy kivételes alapanyagú ételnél sem szabad elfedni az ízeket.

– A jó borhoz gyakran emlegetik a „szentháromságot”: termőhely, szőlő, borász. Nálatok mi a döntő tényező?

– A Szepsy Pincészet legnagyobb erőssége szerintem az, hogy édesapám olyan termőhelyeket és parcellákat fedezett fel, amelyek különösen magas koncentrációra képesek. A borászatunk inkább felismerés kérdése, mint technológiai bravúr. Nincsenek olyan borászati trükkjeink, amelyeket máshol ne tudnának alkalmazni. A különbséget a termőhelyi alapok adják: vannak dűlők, lejtők, ahol a koncentráció egészen kivételes.

– Édes vagy a száraz Tokaj áll közelebb hozzád?

– Azt gondolom, hogy Tokajnak egyetlen igazi csúcsbora van: az aszú. Ugyanakkor természetes módon, már több mint húsz éve megjelent a borvidéken a teljesen száraz bor kategóriája is. Korábban is létezett, de a 21. században lett igazán hangsúlyos. A száraz borok ma Tokaj legdinamikusabban fejlődő kategóriáját jelentik, és megmutatják, hogy a borvidék mennyire sokoldalú. Mindezzel együtt azt az egyediséget, amit a tokaji aszú képvisel, semmi más nem tudja pótolni – Tokaj világhírét továbbra is ez alapozta meg.

– Miben más a fiú, mint az apa?

– Természetesen sok a hasonlóság, és vannak dolgok, amelyeket máshogy gondolunk. De a család – a nővérem, az öcsém és én – alapvetően egy irányba gondolkodik Tokaj jövőjéről. A kilencvenes években az volt a kérdés, hogy mi legyen Tokaj jövőképe. Ma már tudjuk, mik az értékeink. A kérdés inkább az, hogyan tudjuk ezeket a mai gazdasági és nemzetközi környezetben a világnak megmutatni.

– Az év 52 hetéből ragadjunk ki egy vasárnapot: mi kerül a családi asztalra, és milyen bort bontotok hozzá?

– Nagyon szerencsésnek mondhatom magam: az 52 vasárnapból körülbelül 47 alkalommal együtt ebédel vagy vacsorázik a család. Klasszikus az ízlésünk.
Libamájhoz vagy kacsamájhoz a szamorodni a kedvencünk, édesanyám pedig kiváló ételeket készít. Az aszú leggyakrabban a vacsora lezárása – önmagában fogyasztjuk, desszertként. Ha mégis társítjuk, akkor leginkább sajttal. Vagy - egy szivarral. Inkább azzal.