„Barangold be a szőlőt, hallgasd a sztorikat, koccints velünk a kőfejtő teraszán vagy a pincénkben! Legyen ezerjó élményed nálunk – programok, kóstolók, mosolyok garantálva.

Mert: Van még benne – bugi!”

Mindaz, amit feljebb olvashatott, olvashattál kedves borbarát, az nem más, mint Miklós Csabi. Csak igy Csabi, a Csaba meg legyen az anyakönyvezők baja.

Csabi fiatalon berobbant a borászok élvonalába, fiatalként már jegyezték. Folytatta az apa példáját, de kicsit másképp, közvetlenebbül, kötöttségektől mentesen. Így nem véletlen, hogy figyelni kellett, kell rá! És ráadásul kiváló borokat készít(enek)!

Mert ő a Miklós Csabi. Ismerjék meg jobban az alábbi interjúban!

 – Berobbantál a borvilágba kiváló boraidnak köszönhetően, ami tulajdonképpen apai örökség volt. Visszatekintve az eltelt hosszú évekre: megérte? Nem lett volna jobb népművelőnek, boltvezetőnek, sebésznek, vagy bármi másnak lenni?

– Ha Móron születsz, a szüleid birtokában van egy kisebb szőlőterület, ráadásul kertészeti főiskolát végzel, kertészmérnök leszel szőlészeti szakirányon, akkor valójában ez adja magát: a bor világában keresed a szerencsédet. Nekünk abból a szempontból szerencsénk volt, hogy egy nagyon jó időszakban léptünk be a magyar borpalettára. Ez hatalmas mázli volt, és köszönhetően a környezetnek, a fogyasztók kíváncsiságának jutottunk el oda, hogy ma már valóban széles körben ismernek bennünket. Én nem terveznék mást a borászaton kívül. Boldogan vagyok borász, boldogan vagyok borász Móron, boldogan vagyok borász Közép-Európában – számomra ez így van rendben.

– Ha visszatekintünk a kezdetekre, a pár palacknyi borral induló időszaktól eljutottál odáig, hogy immár a neved komoly súllyal szerepel a borvilágban. Mennyire volt rögös ez az út?

– Nem volt különösebben rögös. Rengeteg jóindulatot, segítséget és támogatást kaptunk. Természetesen nem volt mindig egyszerű: vannak pillanatok, amikor az ember elfárad, de ez annyira szép szakma, hogy mindig van miből erőt meríteni.
A vendégek őszinte mosolyából, az ízélményekből, a táj szépségéből, a szőlő vitalitásából, a szeretteink szeretetéből – mindig van miből töltekezni. Voltak hullámhegyek és hullámvölgyek, de soha nem jutottam el oda, hogy komolyan felmerüljön bennem: más utat kellene választanom.

– Nem véletlenül említettem a „népnevelést”, hiszen közösséget is építesz magad köré. Vannak, akik nálad tanulják a szakmát, például az egyhetes bentlakásos programok keretében. Mennyire fontos számodra ez a szerep?

– Nagyon fontos. Úgy gondolom, hogy nemcsak a borfogyasztást és annak kultúráját kell népszerűsítenünk, hanem magát a szőlőtermesztést is. Fontos, hogy megmutassuk ennek a munkának az örömét, és közelebb vigyük az emberek lelki világához azt.
Ez a szakma kevesek számára ismert igazán, pedig gyönyörű: látod a munkád eredményét, és ezzel az eredménnyel örömet tudsz szerezni másoknak. Ha valaki azt látja, hogy szőlőt termelek, bort készítek, és ezzel boldogságot adok, akkor ez így kerek történet. Nemcsak a borfogyasztás kultúrájára kell figyelnünk, hanem arra is, hogy az alapját jelentő szőlőtermesztést megszerettessük, és a fizikai munka tiszteletét elfogadtassuk az emberekkel. Sokszor ennek nincs meg a megfelelő becsülete, pedig óriási érték. Termelőként felelősségünk van ebben.

– A bor kultúrája a rendszerváltás utáni időszaktól napjainkig hatalmas fejlődésen ment keresztül. Hol tart ma a magyar borkultúra? Ott van, ahol kellene?

– Rendkívül jó irányban haladunk. Elég végig sétálni egy borfesztiválon, megnézni a standokat, a borok minőségét, a csomagolást, és azt, milyen kérdéseket tesznek fel a fogyasztók. Ma már nem ott tartunk, hogy vörös vagy fehér, évjáratokat, dűlőszelektált borokat, házasításokat kérnek, tudatosan étkeznek. Nem kérdőjelekkel a fejükben, hanem gondolatjelekkel és felkiáltójelekkel. Szerintem nagyon jó irányban van a magyar borkultúra.

– A friss szellemiséged mekkora szerepet játszik a sikeredben? Elég önmagában ehhez az általad készített bor, vagy szükség van a sajátos hozzáállásodra is?

– A bor beszéljen magáért, de kell egy alapattitűd. Hinned kell abban, hogy a tevékenységeddel, a hozzáállásoddal értéket tudsz teremteni, és hogy ez az érték a jövőbe mutat. Amikor nehéz, akkor is vidáman kell hozzáállni, mert tudnod kell: a fáradtság nem tart örökké. Kell a friss, lendületes szellem, néha tudatosan egy kicsit muszáj rózsaszínben nézni a világot, mert önmagában a szaktudás nem lenne elég.
Ez a kettő együtt működik: a szakmai alap és az a mentalitás, hogy hiszel az értékteremtésben és az ezzel járó alkotás örömében.

– Az, hogy apa vagy, mekkora töltetet ad ez neked? Inkább visszafog, vagy még több erőt ad?

– A gyerekek léte hatalmas öröm az életünkben, óriási ajándék! Hiszem, hogy ha szőlőbirtokon nőnek fel, akkor egy kicsit mást fognak látni ebből a világból. Nem jobbat vagy többet – mást. És ez óriási lendületet ad annak a munkának és szakmaiságnak, amiben most és minden áldott nap benne vagyunk.