Dekantáló

Fejér Megyei Gasztro- és Bor Blog

100 bor 10 aranya a NAK megyei borversenyén

2018. július 27. 11:25 - Silye Sándor

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Fejér Megyei Szervezete együttműködve a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvánnyal meghirdette a 2. NAK Fejér megyei borversenyt, amelyen Fejér megye bortermelői és pezsgőgyártói vehettek részt. A versenyre a Fejér megyében termelt szőlőből készült palackozott, illetve palackozásra szánt, címkével ellátott borokkal, valamint a Fejér megyében lévő borászati üzemekben készült gyöngyöző borokkal, pezsgőkkel nevezhettek. A sok év kihagyás után újra megrendezett versenyre a megye vezető borászainak és borászatainak többsége nevezett, a jeles szakmai zsűri 56 kiváló tétel értékelését végezte el.

A borokat a felkért szakértőkből álló bizottságok 100 pontos bírálati módszerrel értékelték. A 2. NAK Fejér megyei borverseny ünnepélyes eredményhirdetése 2018. szeptember 22-én a kápolnásnyéki Halász-kastélyban lesz egy szakmai konferenciával egybekötve. Ugyanekkor fogják felavatni Richter Ferenc alkotását, a szőlész-emlékoszlopot.

molnar_pali.jpg

Molnár Pál (balra) Széchenyi díjat kapott a térségért végzett munkásságáért

A versenyen a móri Molnár Borház volt a legeredményesebb, 4 aranyérmet szereztek nedűik. Az L. Simon Borászat Agárdról 2 aranyérmet vitt haza, miként a szintén agárdi Csóbor pincészet. Kér aranyon osztozott a móri Geszler és Vécsei pincészet.

molnar_borhazban.jpg

Geszler József (jobbra az első), mellette Molnár Pál 5 aranyérmet nyertek a tízből!

A versenyen összesen 10 arany-, 35 ezüst- és 9 bronzérem született.

Az aranyérmes borok a következők: Molnár Borház, Mór, Generosa 2017, Molnár Borház, Mór, Paulus Extra Dry pezsgő, Molnár Borház, Mór, Chardonnay 2017, Molnár Borház, Mór, Rozé gyöngyözőbor 2017.

Csóbor Pincészet, Agárd, Kékfrankos rozé 2017, Csóbor Pincészet, Agárd, Caberet Sauvignon 2017.

Vécsei Pincészet, Mór, Merlot 2015.

Geszler Pincészet, Mór, Zenit 2016

  1. Simon Borászat, Agárd, Sauvignon Blanc 2017, Lics Pincészet és Szőlészet, Pákozd, Cabernet Sauvignon 2016.
Szólj hozzá!

IDESÜSS!

2018. július 27. 11:00 - Silye Sándor

A Zwack hagyományos borkóstolója a jó időre való tekintettel ezúttal kikerül a Múzeumból a gyár udvarába, így új környezetben, remélhetően jó időben simogatja a jelen lévők ízlelő bimbóit a borok selymessége, lágysága, pazar íz világa. Jó lesz érezni a ropogós, friss fehérek, a gyümölcsös rozék, és az elegáns vörösborok nagyszerűségét.

Idesüss!

Nem kell mást tenned, csak június 1-én eljönni a Zwack gyárhoz, megvenni a belépőt, belépni az udvarba, aztán lehet kóstolni.

Hogy mely borászok várják az érdeklődőket? Íme, a lista: 

Benedek Peti – Mátra, Bock József – Villány, Centurio - Ludányi Balázs – Mátra, Dobogó Pincészet – Domokos Attila _ Tokaj, Figula Misi – Balatonfüred, Homola Pincészet – Zsandár Tamás – Paloznak, Kislaki – Légli Géza – Balaton, Maurer Oszkár – Délvidék, Nyakas Ponce – Nagy Péter – Etyek-Buda, Palkó borok – Palkó Gabriella – Tokaj, Rácz Miklós Tamás – Villány, Rókusfalvy Birtok – Rókusfalvi Palkó – Etyek, Szász Birtok – Szászi Endre – Badacsony, Tüske Pince – Halmai Csaba – Szekszárd.

Elegáns névsor!

Viszontkóstolásra!

Szólj hozzá!

Tiffánék: a több mint 400 éves hagyomány folyamatossága

2018. július 27. 10:45 - Silye Sándor

A székesfehérvári sétáló borkóstolón a Tiffán családi pincészet ifjú képviselőjébe, Zsoltba botlottam. Ha már így alakult kóstoltunk és beszélgettünk…

A nagyapa, Tiffán Ede kivételes  szakértelme, elhivatottsága, a borvidék iránti rajongása lett a biztosítéka annak, hogy a hitelesség és a tradíció tisztelete díszíti a bor minden rezdülését! A mindennap megélhető csoda az ember és a táj szakrális kapcsolatában rejlik. Ez az összeköttetés pedig Tiffánék számára a szőlő és a bor! Huszonöt hektárról szüretelik a Csenge névre hallgató egyetlen fehér borukat, a rozéjukat, a portugisiert, a cabernet sauvignon, a cabernet franc-t, amiből házasítások is készülnek, utóbbiak lesznek a prémium termékeik, adott a pinot noir is. Nagy hangsúlyt fektetnek a franc-ra, mint fajta borra. A család 1746 (!) óta foglalkozik szőlőtermesztéssel és borkészítéssel  a villányi borvidéken. Tíz generációt átölelő múltjuk és jelenük kötelez arra, hogy a szőlőben, a borban és a vendéglátásban a hiteles minőséghez való teljes ragaszkodás legyen az irányadó elvük.

tiffan_1.jpg

Zsolt jr. (balra) és a nagypapa, Ede kóstolnak és beszélik meg, mibőI, milyen remekmű lehet

Ifjabb Tiffán Zsolt a borász generáció egyik legifjabb tagja. Hosszú ideje száll apáról fiúra a borkészítés szeretete, Tiffán Ede teremtette meg a mai modern borászatot. Zsolt édesapja, idősebb Zsolt is részese volt a megújulásnak, de ifjú beszélgetőtársunk is szőlész, borászként végzett az egyetemen. Az év elejéig külföldön tanult, dolgozott, idén kezdődtek számára a hazai, villányi bizonyítás évei.

- A legbüszkébb nagyapámra, a tudására vagyok, azokra az alapokra, amelyet lefektetett hajdan, és amelyekkel könnyebb, de ugyanakkor nagyobb felelősség is dolgozni. A borokat és a technológiát tekintve egyformán gondolkozunk, mindenben egyetértünk. Számomra a cég marketingje jutott fő feladatként, abban vannak újításaim, melyeket nagypapa rendre támogat. Néha vannak kisebb egyet nem értéseink, de ezeket hamar megbeszéljük, ami pedig a fő irányt illeti, abban egy húron pendülünk!

Mondom Zsolt jr.-nek, hogy a feltörekvő ifjú nemzedék, a juni borászok nem mindenben értenek egyet az idősebbekkel, de mégis sikerrel viszik tovább – együtt, vagy külön – a hagyományokat.

tiffan_2.jpgTiffán Zsolt, a ganeráció legifjabb tagjának virágor jókedve lehet. Bár,nincsen rózsa tövis nélkül...?

- A juni borászok tisztelik azokat az alapokat, amit szüleik, vagy nagyszüleik fektettek le, de ezeket a modern világ felé már kicsit másként, talán eredményesebben tudjuk kommunikálni. Ami eltérő: nem csak Villányban, hanem az egész országban igyekszünk szűkíteni a borok szortimentjét, egységesíteni a borvidékek kínálatát, és így kevesebb borra jobban tudunk fókuszálni.

Kíváncsi voltam, Zsoltnak melyik a kedvenc bora, és milyen ételt ajánl ahhoz?

- A kedvenc mindig hangulatfüggő. Most a kadarka a no. 1. Nehézfajta, ritkán lehet belőle egészséges szüretet csinálni, de ha minden rendben van, nagyon szép bor lesz ebből. Könnyen iható, én meg a könnyed, fűszeres borokat kedvelem. Ehhez jó szívvel ajánlok mindenkinek egy remek halászlét, nekem nagyon bejött a kettő együtt.

 

 

Szólj hozzá!

Szőke Mátyás a csúcson, jöhet a folytatás!

2018. július 25. 16:19 - Silye Sándor

Szőke Mátyás, a legutóbbi esztendő év borásza kitüntetettje Székesfehérváron járt. Kedves ember, aki örömmel mesélt magáról, a szőlőről, a borról. No és Mátráról.  Mert e feltörekvő vidéken él, dolgozik, szőlőt termel, bort készít. Nem is akármilyeneket. Amit Fejér székhelyén kóstoltunk tőle, azelőtt le a kalappal

Ő lett az év borásza, furdalt is a kíváncsiság: mióta várt arra, hogy eme kitüntető cím a birtokába kerüljön?

- Nem nagyon vágytam én erre. A Mátra-alja a legnagyobb szőlőterülettel rendelkezik, és úgy gondoltam, emiatt el kell vállalnom a jelölést. Mert hiába rendelkezünk a legnagyobb területtel, a köztudatban mégis a legkisebb nevünk nekünk van. Mi, én a ’90-esévek elején kerültünk újra be a köztudatba, pedig nagyapáink, apáink is a szőlővel foglalkoztak, de a kulák rendszer lenullázta az addigi tevékenységüket. Harminc évig én is mással foglalkoztam, gépészettel, majd 1990-ben gondoltam, a családi hagyományokat, a Szőke nevet vissza kell hozni, tudják kik voltunk, kik vagyunk. A fiam, Zoltán már borászként végzett, a legidősebb unokám, ifj. Szőke Mátyás tavaly végzett az egyetemen szintén borászként, így hiszem, a történetünk hosszan folytatódhat.

Ismerve a Szőke pincészet borait, kíváncsiskodtam: a klasszikus és a prémium termékek milyen arányban szerepelnek a palettájukon?

szoke_matyi.jpg

Szőke Mátyás (balra) borai nagy sikert arattak Székesfehérváron!

- A csúcsborokra törekszünk. A Mátra-alja a fehér és az illatos borairól ismert, mi voltunk, akik először rukkoltak elő vörösborokkal. Amikor 2003-ban sorba állították a 100 legszebb bort, a mi házasításunk a második lett, ezzel is jeleztük, itt is lehet szép vörösborokat készíteni. Annak ellenére, hogy nincs itt olyan hagyománya, mint Szekszárdon, vagy Villányban. Sokat befektettünk, de megérte, 7 féle borunkat szállítjuk Kaliforniába, így sauvignont és franc-t is.

Ez jó, de Eger közelsége nem zavaró a Mátrában?

- Nagyon sokszor a mi borunk volt a megye bora, a vörös is, nem pedig az egri. A mi előnyünk az, hogy selymesebbek a boraink. A nagy vörösek esetében odafigyelünk a barrique hordó használatára, csak addig érhet benne a bor, hogy ne legyen bántó a fa érzete, ameddig megmarad a borok gyümölcsössége.

Szőke Mátyás 11 féle bort készít, a nagy vörös küvé az egyetlen házasítása, meghatározó az irsai, a muscat ottonel, a chardonnay, szürkebarát, a zöld veltelini, a cabernet sauvignon, a cabernet franc, a merlot, a kékfrankos.

- A kékfrankos lehet a kitörési pont nemcsak nekünk, de a magyar borászoknak is, mert ez csak nálunk, illetve valamennyi Burgenlandban készül. A kékfrankosunk már „hazatalált” Kaliforniában. Ezzel a típussal visszatérhetünk a gyökereinkhez…! Ami a jövőt illeti: a fiam, az unokáim mellettem nőttek fel, látták, hogy mindenért meg kell dolgozni, bízom benne, tovább viszik azt, amit tőlem láttak. Nem szabad félniük a beruházásoktól, a 60 hektárunkon szép dolgokat lehet alkotni. Hiszem, hogy azt teszik majd, amit kell.

Szólj hozzá!

Kékfrankos, te csodás!

2018. július 18. 18:44 - Silye Sándor

Szekszárdon Kékfrankos konferenciát és nemzetközi borversenyt rendeztek. A helyszín, a rendező város nem véletlen, hiszen e borvidék az egyik legjobb termőhelye, Sopronnal együtt itt otthon van a Kékfrankos. No és a fajta híve, szószólója, védője, atyja, Ferenc Vilmos, a szervező is szekszárdi

Mészáros Paliék biztosították a helyszínt a borversenyre, a konferenciára. Utóbbin az Corvinus egyetem dékánja, borászati tanszékvezetője, Nyitrainé dr. Sághy Diána beszélt a fajtáról a tudomány nyelvén, mégis érthetően. Hallhattuk a borászoktól, miként és miért érdemes dolgozni a kékfrankossal, de érdekes volt Burgenland kettős állampolgárságú előadójának szavai arról, hogy mennyire összetartóan, praktikusan teszik a dolgukat a sógorok.

Hogy mi a kékfrankos a szekszárdiaknak, arról Mészáros Pál beszélt.

meszaros_pali_1.jpg

Mészáros Pali, az aranyéremmel, a serleggel, amelyet Kékfrankos borával nyert

- A kékfrankos különleges bor, ha valaki szereti a savas, karakteres borokat, akkor szeretni fogja ezt a fajtát. De aki a lágyabb, finom tanninokkal bíró vörös borokat kedveli, a mai modern technológiával, a fürt és a hordó válogatással világszínvonalú kékfrankosokat tud inni – mondta a kiváló borász, aki nem is oly régen az év borásza lett.

Ami pedig a versenyt, annak az eredményeit illeti: 3 nagy arany, 38 aranyérem született, de a borok nagy többsége ezüstminősítést kapott, mindössze 28 bornak kellett beérnie bronzéremmel. De mint azt értékelés alkalmával a zsűri elmondta, aki „csak” ezüstérmet nyert, az is nagyon büszke lehet, mert még sohasem látott minőséget kóstolhattak a bírálók. Pedig ez már a tízedik verseny volt! Elképesztően finom, zamatos nedűk simogatták ízlelő bimbóinkat. A legnevesebb honi borászok sorából mégis kiemelkedett a három nagy aranyos, (hm…) akik valamennyien - osztrák borászok. A burgenlandi Weingut Walter Glatzer kapta a legmagasabb pontszámot, 94,8-at, az ARTNER Pince 94,4-el, Josep Igler 94 ponttal nyerte el a legmagasabb minősítést. Nekünk, Fejér megyeieknek külön öröm volt, hogy az agárdi Csóbor Jenő az aranyosok között pontszámával a legjobb 10 közé került, és ezzel aranyozta kiváló Kékfrankos rozéját!

Bevallom: korábban kedveltem e fajtát, de az utóbbi időben fenntartásokkal fogadtam e borokat. Ez már a múlté. Újra nagy kedvenccé lett a Kékfrankos, nagy K-val az elején.

Ehhez csak ez a konferencia és kóstoló kellett.

Mikor is lesz a következő…?

Szólj hozzá!

Unikum a Zwacknál - borokkal

2018. július 18. 18:01 - Silye Sándor

Nyár volt, nyár, ”tüzesen sütött le a nyári nap sugára” borászra, borokat kedvelőre egyaránt a Zwack Unikum gyár udvarán. Félkörben standok sokasága, bort, vagy ételt kínálók névtáblájával, volt ott minden, mi szem, szájnak ingere. Amott Rókusfalvi Pali, és fia Palkó, majd néztük sorban a névtáblákat, sűrűn nagyokat nyelve.

rokusfalviak.jpg

Rókusfalviak együtt, Pali az apa, Palkó a fia, és a sokszínű boraik

Hoppá, itt a Bock borászat, a tulaj nem tudott eljönni, Délvidékről a Maurer márka jelentett gyönyörűséget, kár, hogy Oszkár betegség miatt kénytelen volt távol maradni, de a borai magukért, illetve „érte beszéltek”. A mind rohamosabban fejlődő borvidék, Mátra képviseletében Ludányiék jöttek, de sokat ígért a Nyakas pince Etyek-Budáról, nem is okozott csalódást, miként a Rókusfalvi borok is erősítették a borvidék hírét, nevét. A Balaton mellől Figula Misivel beszélgethettünk jelenről, jövőről, de tetszettek a még kissé ismeretlen borász, Palkó Gabriella nedűi Tokajból, a Dobogó pincészet esetében nyugtáztuk, a név nem hiába cseng jól, a borok e csengést csak megerősítik minőségükkel.

 ludanyi.jpg

Figula Misi és csinos segítője nemcsak a külcsínnel, de a borok belvilágával is hódított

A számomra az újdonságként ható Tüske pince Szekszárdról kellemes meglepetést jelentett, hiába, Szekszárd, az Szekszárd kérem szépen… De a szomszédból, Villányból érkezett Rácz Miklósról is hallunk még jókat. Most én írok ide jókat - róluk!

Miként csak csupa pozitív jelző illetheti a nyári délután kóstolót is a Zwack gyár udvarában. Jólesett minden, s mégsem részegültünk meg.

Ja, unikumot nem ittunk…

Várjuk a folytatást!

Szólj hozzá!

Indul az első hazai online borszakírói verseny!

2018. június 10. 15:48 - Silye Sándor

Fődíj: egy spanyolországi all inclusive utazás

Bárki nevezhet az I. Hungarian WebWineWriting versenyre és érdemes is, ugyanis a dicsőség mellé komoly értékű díjakat is bezsebelhetnek a győztesek. A kétfordulós verseny első szakaszában szakértő zsűritagok választják ki kategóriánként a legjobb három írást, amelyek közül azután a széles közönség szavazatai alapján kerül ki a kategória győztese. Az abszolút győztes a Vino Castillo spanyol borkereskedés jóvoltából egy októberi négynapos utazáson vehet részt a spanyol pezsgő fővárosában, ahol top cavaházaknál kóstolhat és természetesen részt vehet az év legnagyobb pezsgőfesztiválján, a CavaTaston. A verseny nemcsak hazaiaknak, hanem külföldi szakíróknak is szól, az angol nyelven publikálók legjobbja egy magyarországi, hasonlóan élményekben gazdag utat nyer majd. A versenyre június 30-ig lehet nevezni, nevezési díj nincs, viszont csak online idén megjelent, valamelyik kategóriába illő cikkel lehet pályázni. 

http://www.hungarianwines.eu/webwinewriting

 

Szólj hozzá!

Az óvott Mád, a kultúrtáj, és a borok felelőssége

2018. április 12. 18:50 - Silye Sándor

Jó régen volt, de még sokáig foglalkozunk majd a fehérvári nagy bormustrákkal. Most például azt a fiatal srácot mutatom be, aki a harmadik mustrán számomra feltűnést keltett kiváló boraival. Az ifjú ember a mádi Ferdinánd pincét képviselte, és a feltűnés oka: olyan remek borokkal lepett meg, amelyek bármelyik Tokaj környéki pince kiválóságainak a partnere lehet. Bihari Ákos Ferdinánd a Ferdinánd pince létrehozója. Ákos Ferdinánd jelenleg nem nagy területen (még…), 5, 4 hektáron termeli szőlőit, és ezekből készíti borait. Ebből 2 hektáron még nem terem semmi, fél hektár pedig a magyar ugar része. Padi-hegy, Szent Tamás, Kis-hegy, Gyötrik dűlőben mit gyötri, élvezettel végzi munkáját. A pince onnan kapta a nevét, hogy Ákos nagyapját Rácz Ferdinándnak hívták, tőle kapta a pincéjét, a házát, a szőlőt. De a dédpapi, sőt, az ifjú Ákos (Ferdinánd) fia is Ferdinánd.  Ja, így könnyű!

ferdinand.jpg

- Gyerekkoromban utáltam a szőlőben dolgozni. Mindig régész akartam lenni, igaz, amit most csinálok, az sincs messze a régészettől. Ha valaki eljön hozzám borkóstolóra, láthatja, hogy az asztalok tele vannak cserépedényekkel, és mindenféle régészeti leletekkel, kőzetekkel, ásványokkal. A szőlőben is megtaláltam önmagamat, ráadásul a borászat jó eszköze az önkifejezésnek, hiszen az ember meg tudja mutatni a stílusán át önmagát. Jellemzően a furmintokkal dolgozom, amely nagyon nehéz szőlőfajta. Nem univerzálható, minden évben más arcát mutatja meg, sőt, dűlőnként is teljesen eltérő. Van kevés hárslevelűm, az új ültetésben lesz kabar is, de ez csak 2020 körül válik termővé. A legrégebbi ültetésű szőlőt 1963-ben telepítette a nagyapám. Mellette ott van kontrasztként az az 1 hektár, amelyen idén lesz bor először. A Szent Tamás izgalmas terület, ahol zamatos, jó ízű szőlőkből készülhetnek a szép borok.

Az ifjú levegőt vett, ezért álnokul gyorsan kíváncsiskodtam: adott a természet, a technológia, és a borász. Számomra az a nagy kérdés, a három „alapanyagból” ki is ő? Mit tud hozzátenni a természethez, hogyan használja a technológiát, hogy a Ferdinánd bor tényleg Ferdinánd bor legyen?

- Attól, hogy próbálok egyedi stílust adni neki. A borász olyan bort készít, amit szeret, és ezt a vásárló felé is megmutatja. Hivatásos szőlész, borász mérnök vagyok, sokfelé megfordultam mindkét minőségemben, igyekeztem hasznos tapasztalatokat gyűjteni. Ezt követően eldöntöttem, hogy saját magam alakítom a boraimat. A családunkban – mint már szó volt róla – nagy hagyományai vannak a borkészítésnek. A felmenőim 1563 óta mádiak, egy követ nem tudnék eldobni úgy, hogy ne egy rokonomat találjam fejbe. Úgy vélem: a borászat nem csupán hivatás, hanem komoly felelősség is, hiszen egy remek kultúrtájat kaptunk örökül, és ezt óvnunk, védenünk, fejlesztenünk kell.

Végül: Tokaj, aszú. Ez „csak”egy édes bor, vagy…?

- Ha az édes bor csak az édességről szól, az már régen rossz. Az édesség e borokban csak egy plusz fűszer. Nem ez, hanem a tartalom a lényeg, a botrytis, az alkohol és a sav harmóniája.

Szólj hozzá!

Velence, a hegy, a tó, a borok, és a tervek

2018. április 11. 09:23 - Silye Sándor

Budapesten a Várkert Bazárban mutatkozott be a szakmának, a sajtónak a Velencei-tavi Borászati Kft., annak ügyvezetője Dobos Ferenc főborász, a Velence-tavi Hegyközség új elnöke. Akkor és ott megkóstoltuk az Ital Magyarország által forgalmazott Velence márka elnevezés alatt található 5 borból álló kollekciót: az Irsai Olivért, a Cserszegi Fűszerest, a Zöld Veltelinit, a Velence Fehér Cuvée-t, a Rosé Cuvéet. Szép borok voltak, szubjektív véleményként annyit teszek hozzá, hogy számomra Zöld Veltelini és a fehér küvé kiemelkedő élményt nyújtott. A kóstoló előtt és után beszélgettünk Dobos Ferenccel a rá váró nagy és izgalmas feladatokról.

 1velence.jpg

Velenceiek együtt: Koszti András polgármester, L. Simon László országgyűlési képviselő, Dobos Ferenc elnök

- Mindenki, akiben egészséges önbizalom van, örül, ha ilyen feladatra megválasztják. Félni nem félek, hiszen életem során voltak már nagy megmérettetéseim, és többé, kevésbé meg tudtam felelni azoknak. Az elnöki munkám sikere elsősorban az emberi kapcsolatokon múlik, s remélem, hiszem, hogy hamar közös nevezőre tudok jutni az emberekkel.

- Borászként 10-15 borfajával kell foglalkoznod, elnökként félszáz borásszal. Az emberekkel nehezebb bánni, mint a borokkal…

- Ez kétségtelenül így van. De tanultam pedagógiát, és a tanultak nyilvánvalóan nem korfüggők. Tudom, hogy miképp kell megfelelni a borász szakmának, és ha a konzervatív beidegződéseket le tudjuk győzni, akkor sikeresek lehetünk. Tapasztalatom szerint az emberek többsége hajlik a problémák megoldására, így együtt mehetünk előre.

2velence.jpg

- A környéknek vannak nagyon jó borászai, és kisebb, kézműves technológiával dolgozó jó borászok. Sok a dudás a csárdában, miképp lehet majd közöttük rendet vágni?

- Azt vallom, a nagyon jó zenekarba nagyon jó zenészek kellenek, de szükséges hozzájuk egy jó karmester. Hiába a sok jó zenész, ha külön muzsikálnak, ezért az a célom, hogy integráljam őket. Nem könnyű feladat, hiszen mások a céljai, határai a kistermelőknek, és megint más a piacra dolgozóknak. Mivel tudom, hol a gond a határok között, megoldhatónak vélem e problémát.

- Képesnek érzed magad egy harmonikus borszimfónia levezénylésére?

- Igen, hiszen valamikor a nagy zeneszerzők is kiváló karmesterek voltak. Itt van a Vörösmarty Cuvée, ami az Egri Csillag Velencei-tavi megfelelője lenne szándékunk szerint. A mi pincénk már készített ilyet, más még nem. Szeretném, ha a nagy és a kistermelőkben tudatosulna, hogy azonos fajtákból ki, ki a maga szájízének és alkotói szabadságának megfelelően készítené el a Vörösmarty Cuvée-t. Amit le is védetnénk később.

- Mi lesz az első, és legfontosabb ténykedésed elnökként?

- Az, hogy megismerje mindenki a borászati ars poeticámat, ezért gyorsan szeretném ezt mindenkivel megosztani. Az 5 évem alatt el kell érnünk, hogy a Vörösmarty Cuvée általánosan jelen legyen a régió minden borászának a palettáján. De nagyon fontosnak tartom, hogy növekedjen a borfogyasztás a régióban, és az itteni borászok termékei ott legyenek a vendéglátóhelyek asztalain, és azokat meg lehessen kóstolni, vásárolni!

3velenve.jpg

Szólj hozzá!

Tállya: Európa és a magyar bor közepe

2018. április 11. 08:50 - Silye Sándor

 

tallya1.jpgA Magyar Sommelier Szövetség áprilisi bemutatójának a vendégborászai Tállyáról érkeztek. Mégpedig mindjárt hatan, a Dudovics, a Hollókői, a Zsadányi, a Rózsa, a Szalóczi és a Szent Benedek pincészetek. Ezek képviselői mutatták meg számunkra Tállyát, beszéltek a környék szépségéről, területeiről, és megkóstolhattuk a kiváló boraikat.

tallya5.jpg

Árendás Eszter (Zsadányi pincészet) szívesen, örömmel beszélt a boraikról

Megtudtuk: Tállyán 1100 hektáron műveltek korábban szőlőt, e területen 700 helyen cseréltek gazdát a dűlők, és műveli azóta más a gyümölcsöt, és készíti a borokat. Van az „ősinek” tűnő 1800-as években, és az „újkori” 2000-es években először művelt terület is itt. Kóstoltunk kuriózumot, mint a Zsadányi László által kínált igen ízletes TKJ Rosé Gyöngyözőbort. A kérdésre, miszerint fityiszt akarnak mutatni Egernek ezzel, közölte, nem, de őt izgatta ez a bortípus, ezért elkészítette, mert úgy véli, a rozénak igenis helye van Tállyán. Igen jó volt a pezsgője, és a fehér habzóbora egyaránt, de megnyaltunk a szánk szélét a borászok szépséges száraz, félszáraz furmintjai, hárslevelűje, valamint az édes és aszú borok érzetét követően is.  Meghökkentünk Rózsa György Péter 2017-es (!) száraz furmintján, amely már most kész bor, kíváncsiak lennénk rá, mivé fejlődik ez egy, két év alatt. Ízlett Dudovics István 2017-es száraz muskotálya, megerősítve a bizonyságot arról, hogy kiemelkedő volt ez az esztendő. Szalóczi Alex, Hollókői Jácint furmintjai, Ádám József borász, és a Szent Benedek pincészet 2013-as Hárslevelűje bizonyították, Tállya nem csupán Európa közepe, de a magyar boroké is.

tally2.jpg

Hab volt a tortán, a délután desszertjét jelentették Dudovicsék, Szalócziék, Hollókőiék kései szüretelésű édes borai, a Zsadányi, a Rózsa pincészet 2013-as, 2008-as aszúja.

Hallhattuk, a fiatal borászok nagyapjuktól, apjuktól lesték el a borkészítés tudományát, és szállt apáról, fiúra a szőlőtermelés, a borkészítés szeretete. Jó hír, hogy a település, a környék borászainak az összefogása igenis lehetséges itt. Vannak gondjaik, hiszen hiányzik a szorgos, ügyes, értő munkáskéz Tállyán. És bár a gépesítés segít, de a szomorú kérdésre, miszerint a munkaerő hiánya jelentheti idővel a borászat halálát, az elkeserítő igen szót hallottuk válaszként.

De bizakodjunk, hiszen az ilyen kiváló vidéknek, az itt készített remek boroknak kell, hogy legyen jövője!

Amely szerencsére már régen elkezdődött…

Szólj hozzá!