Dekantáló

Fejér Megyei Gasztro- és Bor Blog

A 20. újbor és sajtfesztivál előtt

2024. február 07. 13:40 - Silye Sándor

ujbor_es_sajt_bor_1.jpgImmár hagyomány, hogy minden esztendőben megrendezik az Újborok és sajtok fesztiválját. Rendre nagy érdeklődés kíséri ezek bemutatkozását, amelyek ekkor már nem is annyira újak - legalábbis fajtánként. Vannak friss borok és a még a reményteljes kategóriába, a boldog jövő előtt állók közé sorolhatók. Tudjuk, a gasztronómia és a bor kéz a kézben jár, a sajtok és a borok meg pláne.

Idén február 24-én szombaton, 13 és 20 óra között lesz a XX. Magyarországi Újbor és Sajtfesztivál, mégpedig Budapesten, a MATE Budai Campusban, a Villányi út 29-43-ban, a K épület Dísztermében.

ujbor_es_sajt_sajt.jpgDélután 2 órakor adják át az alább, a plakáton látható borok borászainak a díjakat, a nagy arany és arany érmeket.

Érdemes lesz jönni, látni, kóstolni, mert szokásosan kiváló nedűk és sajtok várnak az érdeklődőkre.

ujbor_es_sajt_aranyosak.jpg

Viszontlátásra!

Szólj hozzá!

Nagy bormustra nyolcadszor!

2024. január 27. 10:35 - Silye Sándor

bormustra_1.jpgMegvolt hát a Nyolcadik Nagy Fehérvári Bormustra! Fáncsi Viktória nagy levegőt vett hajdan, és belevágott a még nagyobb kalandnak ígérkező első Bormustra rendezvénynek Fejér székhelyén. Remélte akkor, hogy hagyomány veszi kezdetét, remélte, hitte, s lám lőn! Teljes siker. Idén is a Mercure Hotel (korábban Magyar Király, még korábban Velence) szálló adta a helyet a bordélutánnak és estének. Háromkor, a kezdés időpontjában már jöttek, négy órakor már szép számmal voltak, hat órakor pedig már mozdulni sem nagyon lehetett. A helyzet fokozódott hát...

fancsi_jpg1.jpgKét teremben kínálták kiválóságaikat a borászok, és a finom falatokat, az első teremben jó részt a megyeiek, a másikban pedig a mindenfelől érkezettek. Tizenhat borvidék, 37 borásza kényeztette az érkezettek ízlelő bimbóit, azok nagy örömére. Fejérből a régiek és az újak (lásd lejjebb a névsort) bizonyították, hogy már semmivel sem maradnak el e hon legjobbjaitól. Balaton, Mátra, Tokaj, Szekszárd, Villány, Zala és más helyek borászai (lásd mint feljebb, tehát a névsort lejjebb) kiváló pezsgőkkel, fehér, rozé és vörös borokkal rukkoltak ki. Nagyszerű kínálat, minden igényt kielégítő termékek sora okozott szép estét a látogatóknak.

A rendezés, a nedűk kínálata bármely nagy borkóstolóval egyenrangúnak bizonyult, mint eme este is jelezte:

Fejér megyének helye van a nagy magyar bortérképen!

Jöhet a folytatás!

bormustra1.jpgA kiállítók listája:

Fejér megye, Móri borvidék: Miklós Csabi-Mór, Brigád-Mór, Paulus Molnár Borház – Mór, Szabadkai Pincészet-Zámoly.

Etyek-Budai borvidék: Csóbor Pincészet-Agárd, Nagy Gábor Családi Szőlőbirtok-Pázmánd, Köllő Zsolt Pincészete-Pázmánd, Aprókertek-Pázmánd, Boroslány Borműhely-Pázmánd, Bella Pince-Sukoró, Czuppon Borászat – Nadap, Bakos Borászat – Nadap, Etyeki-Kúria-Etyek.

A Balaton mellől érkező borászok: Borbély Családi Pincészet-Badacsony (Borbély Tomi 2020. Év Bortermelője), Kalinics Birtok-Ábrahámhegy, Sarki Róka Borház-Lesencetomaj, Csobánci Bormanufaktura-Diszel, Sabar Borház-Káptalantóti, Border Birtok-Balatoncsicsó, Deák-Bárdos Pince-Balatonvilágos, Androsics Birtok-Balatonőszöd, A Zöld Ajtós Ház-Balatonlelle, Quiar Birtok Borászat – Balatonfőkajár, Pálffy Pince – Köveskál.

A még távolabbi borvidékekről jövők: Dominium Pincészet - Gyöngyös, Koch Borászat - Borota, Villány (Koch Csaba 2019. Év Bortermelője), Polgár Pincészet – Villány, Németh János Pincészete – Szekszárd, Mándli Borház – Csempeszkopács, Ferdinánd Pincészet – Mád, Holdvölgy Pincészet – Mád, Áts Pincészet-Mád (Áts Karcsi 2012. Év Bortermelője, 2020. Borászok Borásza), Kovács Nimród Borászat – Eger, Petrény Winery – Eger, Bősze Pincészet – Ászár, Kovács Nimród Borászat – Eger, Dóka Éva Pincészete – Zalaszentgrót.

 

Szólj hozzá!

Új elnököt választott a 10 éves Balatoni Kör 

2024. január 19. 10:47 - Silye Sándor

 balatoni_kor_1.jpgPach Gábor lett az új elnöke az idén 10 éves Balatoni Körnek, a tó körüli egyesület a tisztújító  közgyűlésen 9 új taggal is bővült. A Zamárdiban élő Pach Gábor alapító tagja a Balatoni Körnek, eddig alelnökként tevékenykedett az  egész évben nyitvatartó, minőségi vendéglátóhelyeket, borászokat összefogó egyesületben. Az ő vezetésével tovább erősítik az elmúlt évek munkáját, népszerűsítik a Balatont borokkal, minőségi ételekkel, kiváló vendéglátó helyekkel.  

Közel 60 tagunk elkötelezett az egész éves balatoni szezon, a minőségi vendéglátás, turisztikai  szolgáltatás mellett. Már nemcsak gasztronómia szolgáltatók és vendéglátóhelyek, rendezvényhelyszínek, hanem  látnivalók, kerékpáros szolgáltatás, kutyás strand is színesíti kínálatunkat. Most beválasztott új tagjaink között nemcsak közvetlen parti településeken működő egységek  vannak, célunk, hogy a Balaton régió teljes területén jelen legyünk. Továbbra is alapvető értékünk, hogy a vendégeinknek egymást ajánljuk, közös rendezvényeket  szervezünk, közös kiadványt készítünk, minőségi élményt adunk a főszezonon kívüli időszakban is.  Ilyen szellemiséggel és kínálattal bíró civil szerveződés nincs több a magyar turisztikai szektorban.  

balatoni_kor_jpg1_1.jpg2024-ben leszünk tíz évesek, ez meghatározó mérföldkő egyesületünk életében. Ünneplünk, és  egyben tudatosabban hívjuk fel a közvélemény figyelmét a Balatonra..  Szeretnénk erősíteni a Balaton kommunikációját, erősítjük a sajtóval való kapcsolatot, hogy a szezon  kezdete előtt minden évben felröppenő spekulációk helyett objektív híradások lássanak napvilágot a  Balatonról. A Balaton egy kiemelkedő európai üdülőhely, ahol egyre magasabb minőségű szolgáltatók  működnek, évek óta kiszámítható, magas minőséget nyújtva, ami ár/érték arányban is kiváló.  

Folytatódik a BalatonBor brand erősítése, és megszervezzük az idei évben is az Év strandétele  versenyt.” - vélte az új elnök, Pach Gábor.  

A Balatoni Kör új elnöksége:

Elnök: Pach Gábor.  

Az elnökség tagjai: Nagy-Golyán Nikoletta, Kövérné Kalmár Mónika, Pach Gábor. Vincze Péter, Joó Zoltán, Laposa Bence, Hajdu Attila, Nagy István.

Új tagok: Androsics Ferenc – Androsics Borbirtok, Balatonöszöd; Fábry Szabolcs – Igásló központ és Nagyvázsonyi vár, Nagyvázsony; Gál Zsombor – Homola Pincészet, Paloznak, Moldvay István – Optimus Residence, Balatonföldvár, Rácz Krisztián – Fricska Étteremlakás, Veszprém; Papp Zsanett Odett - Derce Pékbisztró, Veszprém  Pintér Zoltán – Pini kapitány, Élményhajózás, Keszthely, Szetlik Gergő – Club Tihany, Tihany, Weltner András - Palo Borbirtok, Paloznak.

Szólj hozzá!

Nyolc arany, nyolc ezüst Fejérnek az Országos Borrendek versenyén

2024. január 19. 10:17 - Silye Sándor

mo_borrend_borverseny.jpgElső ízben rendezte meg a Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége a borlovagok országos borversenyét A 2023. évi MBOSZ I. Borlovagok Borversenyén Fejér megyéből a Szent Benedictus Borrend, az Agárdi Borlovagrend és a Noé-Hegyi Szent István Borlovagrend szép sikereket ért el. Nyolc arany, és nyolc ezüstérmet nyertek a borlovag borászok. Ami a nyolc aranyérem elosztását illeti, Lics Balázs borai ennek a felét hozták el, a Csóbor Pincészetnek kettő, A Velencei-tavi Borászati Kft-nek (ismertebb nevén L. Simon Pince), a székesfehérvári Hegedűs Pincészetnek egy, egy arany jutott.

Részletesen:
mo_borrend_borverseny_csobor.jpg
Agárdi Csóbor Pincészet – Agárdi Cabernet Franc vörös, száraz (2020) Arany; Agárdi Cabernet Sauvignon vörös, száraz (2019) Arany; Agárdi Démon Cabernet Sauvignon; Merlot; Cabernet Franc vörös, száraz Ezüst; Agárdi Zöldveltelíni fehér, száraz (2022) 82.4 Ezüst.

mo_borrend_borverseny_lics.jpgLics Balázs – Cabernet Sauvignon vörös, száraz (2020) Arany; Tamás Válogatás cuvee, Cabernet Sauvignon, Merlot vörös, száraz (2018) Arany; Lics Balázs – Merlot – vörös, száraz (2018) Arany; Cabernet Sauvignon vörös, száraz (2018) Arany; Cabernet Sauvignon – vörös, száraz (2019) Ezüst.

Hegedűs Családi Borászat – Késői szösszenet,  Cuvée fehér, édes Arany.

mo_borrend_borverseny_l_simon.jpgVelencei-tavi Borászati Kft – Sirály,  Syrah vörös, száraz (2022) Arany; Bölömbika Irsai Olivér, fehér, száraz (2023) Ezüst; Feketerigó Merlot vörös, száraz (2021) Ezüst

dr. Baranyai Ferenc – Pákozdi Olaszrizling – fehér, száraz (2023) Ezüst.

mo_borrend_borverseny_baranyai.jpg

 

Szólj hozzá!

A Szepsy család, Tokaj, Mád - a világ bajnokai...

2024. január 07. 11:53 - Silye Sándor

szepsyk.jpgA Szepsy család munkássága a Tokaji borvidék, azon belül Mád meghatározója. Az apa, Szepsy István, a fia, az ifjabb Szepsy István, felesége, leánya mindnyájan a világban is márkává vált a boraikkal.

A család az 1500-as évektől termel Tokajban borokat, amikor az aszúbor készítése is elindult, így a család és a bor történelme, élete elválaszthatatlan egymástól. A mai generációk büszkék elődjeik teljesítményeire, melyek őket is ösztönzik, hogy méltóvá váljanak a feladathoz. Céljuk a lehető legjobb minőségű szőlő megtermelése a dűlőkben kompromisszumok nélkül. Akár a száraz boraikkal - Furmint, Hárslevelű -, akár édes nedűikkel - Szamorodni, Aszú - a világ bajnokai.

szepsy_borok.jpgEzúttal ifjabb Szepsy István beszél róluk, munkásságukról.
Hallgassátok hát, de előtte ne felejtsetek el rákattintani a Podcast epizód meghallgatása linkre. És ha lehet, nyomjatok egy lájkot, nektek remélem nem fáradtság, nekem pedig sokat jelent. Köszönöm!

 Podcast epizód meghallgatása

Canva epizód másolása

 

 

Szólj hozzá!
Címkék: tokaj mád szepsyk

A magyar bor középpontjában 2023-ban a Balaton áll!

2024. január 06. 08:22 - Silye Sándor

mbk.jpgA Magyar Borszakírók Köre 2023-ban nyolcadik alkalommal mérlegelte a magyar termelők által készített száraz és félszáraz fehér- és vörösborok széles választékát, és alkotta meg a legjobbnak ítélt fehér- és vörösborok „Super 12” listáját. A merítésben a tagok által 2023-ban kóstolt és magas minőségűnek tartott borok szerepeltek. A beszavazott borok listája több szavazati fordulón keresztül folyamatosan szűkült, míg végül kialakult a tizenkét fehérbor és tizenkét vörösbor mezőnye.

Ezek közül december végén, a budapesti Fill the Winebox borbárban rendezett vakkóstolón választotta ki a tagság a Magyar Bor Nagydíj 2023 nyerteseit. Fontos megjegyezni, hogy a nagydíjért két bor – a Pannonhalmi Főapátság Pincészete Infusio 2020 és az Almagyar Érseki Szőlőbirtok Superior Kadarka 2020 – nem indulhatott, mert a nevezett évjáratból időközben kimerültek a készletek.

figula.jpgA magyar borszakírók vaktesztje alapján 2023 legjobb fehérboraként a Magyar Bor Nagydíjat a Figula Pincészet Sóskút Olaszrizling 2022 (Balatonfüred-Csopaki borvidék) kapta. A 2023-as év legjobb vörösbora, a Magyar Bor Nagydíj nyertese a 2HA Szőlőbirtok és Pincészet Syrah 2019 (Badacsonyi borvidék) lett.

2_ha.jpg

A díj történetében először adott nagydíjas bort a Balatonfüred-Csopaki borvidék. A Badacsonyi borvidék már többször is szerepelt a legjobbak között, de most először történt, hogy nem fehér-, hanem vörösborral vitte el a pálmát, és az is először fordul elő, hogy mindkét díjazott borászat a Balaton borrégióban működik.

Dr. Kosárka József emlékdíj

kosarka.jpgA 2022-ben elhunyt alapító ügyvivő elnök, dr. Kosárka József tiszteletére tavaly különdíjat alapított a Magyar Borszakírók Köre. Az elismerést minden évben az a pincészet nyerheti el, amelynek legtöbb különböző borát jelölik a tagok a Super 12 választáson, azaz a legszélesebb borválasztékot képviseli a kiemelkedő magyar borok versenyében. A díj nyertese 2023-ban az egri St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet. A pincészet az eddigi nyolc év alatt 6 fehérborral és 8 vörösborral került fel a legjobbak Super 12-es listájára, és a 2023-as megmérettetésen 5 különböző borát is jelölték a tagok.

A versenyről

A Magyar Bor Nagydíj egy egyedülálló formátumot képviselő borverseny, hiszen a borszakírók először szavazataikkal rangsorolják az elmúlt öt évjárat azon borait, amelyek megítélésük szerint „kiemelkedő minőségükkel a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek, illetve nemzetközi összehasonlításban is versenyképesnek bizonyulnak”, majd a legtöbb jelölést kapott borokat kétszer is bírálják, különböző sorrendben, két bizottságban. A 2023-as „Super 12” listákon ezúttal összesen 13 magyar borvidék képviselteti magát: a legtöbb borral Eger és Szekszárd (4-4), valamint Villány és Balatonfüred-Csopak (3-3). A régiókat tekintve a balatoni borok 7 helyet hoztak el a 24-ből, de a Pannon borrégió is ugyanennyi helyet érdemelt ki. A borok között 17 a fajtabor és 7 a házasítás volt. Érdekesség, hogy az olaszrizling egyre nagyobb helyet kap a fogyasztók és a

szakma kosarában is, hiszen idén 5 olaszrizling került be a tizenkét legjobb fehér közé.

A két listára az alábbi fehér- és vörösborok kerültek (ABC sorrendben):

FEHÉR SUPER 12

Czurda Henrik Szőlőskertje Riesling „Ha szárazon szereted” 2021 Pannonhalma

Csetvei Pince RawKa Ezerjó Amfora 2022 Mór

Figula Pincészet Öreghegy Olaszrizling 2018 Balatonfüred-Csopak

Figula Pincészet Sóskút Olaszrizling 2022 Balatonfüred-Csopak

Gilvesy Pincészet Rajnai Rizling „Tarányi” 2020 Badacsony

Györgykovács Imre Olaszrizling 2020 Somló

Holdvölgy Birtok Intuition No. 3 Furmint 2018 Tokaj

Pálffy Pince Olivin 2020 Balatonfelvidék

Planina Borház Csencsevár Olaszrizling 2022 Pécs

St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet Mária 2021 Eger

Steigler Pince Zöldveltelini bio 2022 Sopron

Zelna Borászat Farkó-Kő Olaszrizling 2020 Balatonfüred-Csopak.

VÖRÖS SUPER 12

2HA Szőlőbirtok és Pincészet Syrah 2019 Badacsony

Almagyar Érseki Szőlőbirtok Kadarka Superior 2020 Eger

Bock Borászat BV Syrah Extreme 2020 Villány

Etyeki Kúria Pinot Noir 2018 Etyek

Németh János Pincészet Kadarka Válogatás 2020 Szekszárd

Pannonhalmi Főapátság Pincészete Infusio 2020 Pannonhalma

Riczu Tamás Borászata Villányi Franc 2019 Villány

Sebestyén Pincészet Iván Bikavér 2018 Szekszárd

Szeleshát Borászat Gubac Merlot 2018 Szekszárd

St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet Egri Bikavér Grand Superior Nagy-Eged-dűlő 2019 Eger

St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet Merengő 2019 Eger

Vesztergombi Pincészet Csaba 2020 Szekszárd.

mbk1_1.jpgA díjak (trófeák és oklevelek) ünnepélyes átadására 2024 első negyedévében kerül sor Budapesten.

További információk: https://magyarborszakirokkore.hu

Szólj hozzá!

Günzer Tamás Az év bortermelője!

2023. december 17. 11:12 - Silye Sándor

Idén Günzer Tamás (Villány) lett a legjobbak legjobbja!

gunzer_tamas.jpgKihirdették a Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője Magyarországon 2023” cím, a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés nyertesét.

A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó, kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért, a borszakmáért tett erőfeszítéseiért adományozható.

Günzer Tamás idén harmadik alkalommal került a jelöltek közé, és így 24 év után most ismét egy villányi borász nyerte a díjat. A bortermelő család 75 hektáron termel szőlőt, melyről évente 5000 hektoliter bort készítenek. Egy igazi családi vállalkozás az övék, ahol mindenki megtalálta a számára ideális munkát: a gyerekek közül Gina foglalkozik a marketinggel, Roland a főborász, az édesanya, Mariann pedig a vendéglátás mellett a könyvelést is felügyeli.

Ahogy sokakét, úgy Tamás életét is egy meghatározó gyermekkori élmény alapozta meg. Édesapja egy kis pincében gazdálkodott Palkonyán, a kisfiú mindig mellette tevékenykedett, játszott. Amikor Tamás 10 éves lett, és elég erős volt már hozzá, édesapja az egyik szüreten megtanította neki meghúzni a prést, ekkor kezdett el komolyabban érdeklődni a borkészítés iránt. Mivel az állatokat is nagyon szerette, nehéz volt döntenie, hogy milyen pályát válasszon. Tamás végül állattenyésztő üzemmérnök diplomát szerzett, majd 12 évig volt szarvasmarha-ágazat vezető egy termelőszövetkezetben. A diplomaosztóra kapott szőlőültetvény első bora 1991-ben készült el, ami rögtön aranyérmet szerzett a Villányi borversenyen, ebben a pillanatban vált világossá Tamás számára, hogy borász vénával rendelkezik. Az állattenyésztő pályával akkor hagyott fel végérvényesen, amikor egy vinotéka a borász tudta nélkül benevezte egyik borát a Pannon Bormustrára, ahol kategóriagyőztes lett.

gunzer_tamas_jpg1.jpgGünzer Tamás pincészete számos országba exportál, többek között Lengyelországba, Írországba, Svájcba, Kínába, de termékpalettájuk a hazai boltok polcain is megtalálható. Legkiemelkedőbb boraik közé a Bocor Grandior Merlot-t, a Mátyás Cuvée-t, az Ördögárok Merlot-t, a Bocor Chardonnay-t és a Bocor Cuvée-t sorolják. A borászat számos borversenyen szerepelt már nagyszerű eredménnyel.

Mindenkor alkalmazkodni a fogyasztói kívánalmakhoz.”így szól Tamásék mottója. Ehhez igazodva a pincészet közeli terveiben egy panzió építése, valamint egy 200 fő befogadására alkalmas rendezvényhelyszín építése is szerepel.

Tamás szabadidejében horgászik, legyen szó folyóról, tóról vagy tengerről. Legjobban a Pécsi Horgászegyesület egyik tavacskájába nyúló, saját stégjén szeret időzni. Nagyon büszke rekordfogására, ami egy 56 kilós harcsa volt.

És mit ígér Günzer Tamás annak, aki betér hozzájuk?

Finom, kemencében sült ételeket ígérek és egy igen látványos Ördögárok túrát a pincészetünk traktor vontatású kiskocsiján. A túra a dűlő legmagasabb pontján egy pohár rosé mellet kerülhet dokumentálásra.”

gunzer_tamas_jpg2.jpgA díjért versengők közül, a jelölés során az öt legtöbb szavazatot kapott borász (ABC sorrendben):

Günzer Tamás (Villányi borvidék), Lamport József (Egri borvidék), Liptai Zsolt (Pannonhalmi borvidék), ifj. Szepsy István (Tokaji borvidék), Vesztergombi Csaba (Szekszárdi borvidék)

És akkor a végére egy szubjektív mondat: A Günzer borok számomra az elsők az egyenlők között a kiválóságuk okán. Szín, illat, ízvilág megfelelő harmóniát, kiváló egyensúlyt teremt a borainak, és emellett elegáns is. Ennél rosszabbat soha ne igyon bort kedvelő (magyar) ember!

 

Szólj hozzá!

Jó minőség, csökkenő mennyiség – felemás év

2023. november 20. 07:42 - Silye Sándor

marton_uj_bor_jpg_cimlap.jpgSzékesfehérváron a Noé-Hegyi Szent István Borlovagrend szervezésében a Köfém Művelődési Házban tartották meg az új borok mustráját. Ezen 12 borosgazda 35 nedűje mérettette meg magát. A borok kóstolása közben a zsűri egyre nehezebb helyzetbe került, hiszen a belövő bor is jónak találtatott. Mint Renner László, a zsűri egyik tagja elmondta, a belövő bor akár az aranyérem aljára, vagy az ezüstérmes borok tetejére kerülhetett volna. Időigényes feladat volt a 35 tétel elbírálása, de végül eredménnyel jártak. Négy termék kapott aranyérmet, mind a négy Velence-tavi borászé lett, a legmagasabb pontszámot a Bella pince (Sukoró) kapta Cserszegi Fűszeres boráért, utána a sorrend: Lics Balázs pincészet (Pinot Noir), Csóbor pincészet (Agárd) Zöldveltelini, Bella pince Irsai Olivér. Emellett a zsűri 28 bort ezüst, hármat pedig bronzéremmel díjazott.

marton_uj_bor_jpg1.jpgAkkor és ott beszélgettünk Dinnyés Ferenccel, a borlovagrend elnök-nagymesterével.

- Az ország borászai által felemásnak ítélt évjárat Fejér megyében, Székesfehérváron milyennek bizonyult?

- A mi környékünk kicsit szerencsésebb volt, mint az országos átlag, hiszen itt kevesebb volt a tavaszi jégkár, bár itt is megjelent a peronoszpóra, így aki nem jól védekezett, az rosszabbul járt. Országos átlagban 30 százalék volt a szőlőkár, nálunk ez kevesebb lett, így itt a mennyiség is jobb, mint az országos átlagé. Szerencsére a minőség a legtöbb helyen jó volt, nálunk sincs ez másképp. A borászokon múlt, hogy mit tudtak kihozni a gyümölcsből, ennek eredményét vizsgáltuk most, és az összkép jónak mondható.

marton_uj_bor.jpg- A borbírálat, bár igyekszik objektív lenni, de összességében mégis szubjektív. Szerinted mitől jó a jó bor?

- Adott a nagy igazság az, hogy mindenkinek az a jó bor, ami ízlik neki, én sem vagyok ezzel másképp… A bor függ attól, hogy milyen fajtáról beszélünk. Ha nem tudunk semmit róla, akár az jó ízű, kellemes, harmonikus is lehet, de, ha tudjuk, hogy az Rajnai, vagy Chardonnay és nem találjuk meg benne a fajta jellegét, akkor már nem biztos, hogy jónak lehet minősíteni. Leegyszerűsítve: az a jó bor, amely fajta jellegű és harmonikus. Ami engem illet, a fehér nedűket illetően Olaszrizling párti vagyok, kedvelem még a Sauvignon Blanc-t, de nem kedvelem a harsány, tolakodó illatú fehér borokat. A vöröseket tekintve a Sauvignon és a Franc a favorit nálam.

- Kékfrankos, Cserszegi Fűszeres, Olaszrizling. Ezek magyar fajtáknak nevezhetők, még ha ezzel nem is mindenki ért egyet. De a honi borászok közel sem kedvelik annyira, mint mondjuk a francia, vagy olasz fajtákat. Miért?

- Úgy tapasztalom, hogy már vannak elmozdulások a fogyasztásban. Volt egy felfutása az illatos fajtáknak, úgy, mint az Irsai, Cserszegi, és persze nagy divat volt pár éve a rozé. Ma ezek kissé alább hagytak, de a kékfrankos gyakori alapanyaga a rozénak és a vörösborok között is kezdi elfoglalni a helyét, például a pázmándi „Könnyűvér” legfőbb komponense lett, de önállóan is keresetté válik

- Összességében a 2023-as évjárat jó és reményteljes?

- Abból a szempontból, hogy minőség lesz, kijelenthetjük, hogy igen. De az, hogy a borászok szempontjából ez mit jelent majd, az leginkább a fogyasztókon múlik. A minőség jó, ám a mennyiség és a kereslet várhatóan fogyó mértéke meghatározóvá válhat, és ezek miatt a borászok alighanem kénytelenek lesznek az árat emelni. Ami kérdésessé teheti a bort készítők évét. De, hogy csökken-e és mennyire csökken a kereslet, és ebből mi lesz, azt majd csak jövő ilyenkor tudjuk megmondani!

Szólj hozzá!

Izgalmas boros játéksorozat - de vajon milyen borokat szeret Rákóczi Feri?

2023. november 20. 06:26 - Silye Sándor

borparbaj_1.jpgA magyar bornak sokszáz éves hagyománya van, a borágazat azonban folyamatos kihívásokkal küzd. A borkultúrára és a minőségi borfogyasztásra sokan igyekeznek felhívni a figyelmet – november 16-tól például mentesülnek a reprezentációs adó megfizetése alól azok a cégek, akik közvetlenül a borászattól szerzik be a borokat. A magyar borok sokszínűségét játékos formában is népszerűsíteni lehet, jó példa erre a Kóstolom Borbárban évek óta sikerrel futó BORPÁRBAJ sorozat, ami november 25-én kihelyezett helyszínen, a pázmándi Bálint Boráriumban kerül megrendezésre. Az egyik versenyző ezúttal Rákóczi Feri lesz, aki szintén hisz a magyar borokban, a magyar borászokban. Borgladiátorok a pincében.

Lövések nem dördülnek a pázmándi Szőlőhegyen, de izgalmakban egészen biztosan nem lesz hiány. A BORPÁBAJON a kihívó fél Bálint „gasztrokult” Gyuri, a Velencei-tó környékének ismert vendéglátósa, aki saját bort is készít. Kihívottja Rákóczi „csakegykorty” Feri, aki számos hazai borásszal ápol jó kapcsolatot, és imád sztorizni. Nagyon örült a kihívásnak, hiszen a saját vendéglátóhelyén is kiemelt helyen szerepelnek a magyar borok, és végre egy izgalmas párharc keretében mutathatja meg kategóriakedvenc borait a nagyérdeműnek.

A játékmester Pintér Zsolt, a Kóstolom Borbár egyik tulajdonosa, aki már alig várja november utolsó szombatját. Szerinte Feri annak ellenére, hogy nem szakmabeli, nagyon otthonosan mozog a hazai borászok között, jó történetei vannak. Az is szimpatikus benne, hogy nem szeretné „túlszakmázni” a borokat, számára a legfontosabb ismertetőjegyek a „minőségi” és a „finom”. Bálint Gyuri ismert szereplője a borvidék életének Pázmánd környékén, nagyon jó vendéglátóhelyet üzemeltet, a borkészítéshez is ért, szóval a szakmai előny az ő oldalán van, ennek ellenére Rákóczi Feri magabiztosan áll a közönség elé, és úgy gondolja, hogy ő fog győzni.

Hogy mire számíthatunk? Egy laza boros estére, ahol mindenki csak nyerhet.

borparbaj1.jpgDe mi az a BORPÁRBAJ?

A Kóstolom Borbár csapata néhány éve egyedülálló boros játékkal szállt be a borkultúra népszerűsítésébe. A vicces, innovatív eseményen két játékos száll a boros ringbe, ahol 5 kategóriában mutatják meg azokat a borokat, amik szerintük a közönség kedvencei lehetnek. A megmérettetés a BORPÁRBAJ nevet kapta, ami azóta egyébként a Kóstolom Kft. által levédetett kifejezés.

A BORPÁRBAJ egyaránt élvezetes profi borkóstolóknak és amatőr borkedvelőknek, hiszen lehet a borokat értékelni, pontozni, de a legfontosabb mindig az, hogy ízlik vagy sem. A vendégek 2 x 5 bort hasonlítanak össze, és mivel előre nem tudják, hogy milyen bor van a pohárban (milyen borvidékről származik, ki a borász, milyen szőlőfajtából és melyik évjáratban készült), így külső befolyás nélkül valóban csak azt kell eldönteniük, hogy melyikből innának szívesen még egy pohárral.

A szavazás a modern technika segítségével történik: a vendégek egy applikáció letöltése után a telefonjukon adják le szavazataikat a számukra jobban tetsző borra. Amikor a játékmester leleplezi az adott forduló győztesét, mindkét párbajozó elmeséli, hogy miért gondolja azt, hogy a vendégek mellette teszik le a voksukat.

A borgladiátorok november 25-én 19 órától mérkőznek meg Pázmándon a Bálint Boráriumban. 

Jegyvásárlás, további információk itt: https://kostolomborkereskedes.hu/esemenyek/195/borgladiatorok-a-pinceben-i-pazmand-i- balint-borarium-i-november-25-19-00

 

Szólj hozzá!

„Borban az egészség” – egészségünkre hát!

2023. november 08. 08:02 - Silye Sándor

osszel_is_balaton_2.jpgAz elmúlt évben is nagy sikert aratott a Bor és Piac szaklap által rendezett Ősszel is Balaton sétáló borkóstoló, így alighanem idén is várakozással keltek útra azok sokasága, akik már tudhatták, mi vár majd rájuk Balatonalmádiban, a Pannónia Kulturális Központban. A rendezvényteremben rögtön von Beöthy János várta kedves mosollyal az érkezőket. A nála megtörtént első kóstoló után tudhattuk: magasra került a léc, de szerencsére magasan is maradt végig. Ez sejthető abból, hogy mindjárt von Beöthy mellett a somlói Tornai Tamás borait kínálták... De ahogy haladtunk előre, végig jobbnál jobb borok kerültek a poharakba. Igazolva azt a tételt, hogy a balatoni borok eljutottak a legjobbak közé. Nem győztünk álmélkodni - a teljesség igényével! - a’ Capella Szőlőbirtok, az Androsics Birtok, a Barcza Pincészet, a Bezerics Szőlőbirtok, a Békássy Borászat, a Fodor Borbirtok, a Gyukli Pince, a Homola Pincészet, az Istvándy Pincészet-Badacsony, Istvándy Jenő Pincészete, a Kolonics Károly, A Lídia Borház, a Mórocz Pincészet, a Mörk Pincészet, a Petrányi Pince, a Pócz Pincészet, a Rádpuszta Szőlőbirtok, Söptei Zsolt Pincészete, Szer-Elem Szőlőskert, Tagyon 730 Bormanufaktúra Szőlőbirtok, a Taverna Borászat, a Villa Gyetvai Borászat, a Villa Tolnay Borház – nedűitől.

megnyito-_bozzai_zsofia_es_tornai_tamas_1.jpgNagy élmény volt ez, és a szervezésnek is köszönhetően kiváló estében lehetett részünk!

A tények objektíven: a Bor és Piac Kft. szervezésében nagy érdeklődés mellett rendezték meg idén is a „Borban az egészség” című projekt keretében az „Ősszel is Balaton 2” sétálót borkóstolót és mesterkurzust. Mégpedig a várakozás feletti érdeklődés mellett, hiszen mintegy kétszáz fő részvétele, és a pozitív visszajelzések jelezték a bor és a piac helyén van e honban. A program során idén is 25 balatoni borászat kiváló tételeit kóstolhatták a látogatók, akik a környékről és a fővárosból érkeztek. Az idei mesterkurzusok az egészség és fenntarthatóság mellett a helytörténeti hagyományokat is felelevenítették. Hangsúlyt kaptak a rezisztens fajták, a dűlő szelekció, a kénmentes borkezelés. Felvidéki példák bemutatásával a hagyományos érlelési eljárások, de a narancsbor készítés is megjelent. Ezen túlmenően teret kapott a borturizmus szerepe a borászatok több lábon állásában, gazdasági fenntarthatóságában.

osszel_is_balaton_2_1.jpgA Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program idén ősszel már másodszor támogatta a tavaly sikeresen megrendezett, a borkultúrát és a kulturált borfogyasztást segítő, népszerűsítő „Ősszel is Balaton 2” című rendezvényt.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása