A Magyar Sommelier Szövetség döntött és ismertette a tavalyi Par Excellence díjazottjait. A MATE Budai Campus, K épület, Rektori Tanácsteremben megtartott ünnepélyes bejelentésen 6 kategóriában hirdették ki a díjazottokat. A Magyar Sommelier Szövetség idén tizenötödik alkalommal döntött a Par Excellence elismerés odaítéléséről. A díjak átadása a IV. Nemzetközi Sommelier Bajnokság döntőjén, június 10-én fog megtörténni a Grand Hotel Margitszigetben.
Első beszélgetőtársam Dr. Pink Mariann, a Magyar Sommelier Szövetség elnökségi tagja volt, aki ismertette, hogy kik kapták idén a szövetség által alapított Par Excellence díjat.
– A díjazott kategóriák és nyertesei az alábbiak, mondta, majd sorolta: Termelő kategória: Tummerer Pincészet (Egri borvidék, Noszvaj) – kiemelkedő termelési eredményeikért, a magyar borászat népszerűsítéséért. Kereskedő kategória: Zwack Kereskedőház – több mint 200 éves múltra tekint vissza, fiatal generációjuk folytatja a cég tradícióit és borkereskedelmi tevékenységét. Választékjukban magyar, külföldi és bioborok is megtalálhatók. Vendéglátó kategória: Pomo ’d Oro étterem, Gianni Annoni – olasz származású közgazdász és gasztronómiai szakember, több étterem alapítója és vezetője, szakácskönyvek szerzője. Munkásságát korábban az Év vállalkozója díjjal is elismerték. Oktató kategória: Dr. Zsófi Zsolt, egyetemi docens, Eszterházy Károly Katolikus Egyetem. Oktatási és kutatási tematikája gyakorlatorientált, számos publikációja és tanulmánya jelent meg a Bor és Piac magazinban és a Borászati Füzetekben. Szakíró kategória: Sue Tolson – angol származású borszakértő, dipWSET végzettséggel, Master of Wine hallgató. Írásai jelentek meg a WineSofa, Vince, Drink, Gault&Millau, Decanter felületeken. Dr. Kosárka József Emlékdíj: A legelismertebb, nemzetközi szinten is kiemelkedő magyar borászatok kapják ezt a díjat. Idén a Sauska Pincészet részesült benne: a Wine Lovers Wine Awards 2025 versenyen hét aranyérmet nyertek, elnyerték az Év Borászata díjat, és számos külföldi elismerésük van. Sue Tolson kivételével minden nyertes jelen volt a díjak kihirdetésén.
Pohl Péter a Sauska Pincészet borásza, birtokigazgató beszélt a dr. Kosárka József díjról.
– A Sauska Pincészet legendássá vált Magyarországon. Minek köszönhetik, hogy ilyen kiváló eredményeket értek el?
– A történet a kilencvenes évek végén kezdődött, amikor Sauska Krisztián elindította a pincészetet. A szakmai elkötelezettség és a folyamatos minőségre való törekvés az alapja minden sikerünknek. A 2000-es évek elején jelent meg a Sauska márkanév a Villányi borvidéken, majd később a Tokaji borvidéken is. Az elmúlt 25 év alatt építettük fel a pincészet hírnevét. Nagyon fontos volt, hogy sokat jártunk fesztiválokra, borkóstolókra, borvacsorákra, hogy közel kerüljünk a fogyasztókhoz, és bemutathassuk a termékeinket.
– Könnyebb külföldön eladni a borokat, mint itthon?
– Nem feltétlenül, bár tény, eladni sehol sem könnyű. Többet adunk el Magyarországon, de az utóbbi években az exportunk is jelentősen nőtt, ami fontos célkitűzés. Ez segít, hogy ne csak a hazai piacnak legyünk kitéve, és a nemzetközi láthatóság is növekedett.
– Mi a sikerük titka?
– A titok az állandó szakmai elkötelezettség, a folyamatos minőségre való törekvés, és az, hogy mindig közel maradjunk a fogyasztóhoz. Valamikor az emberek csak hallottak a Sauska pincészetről, ma már a borainkat kóstolhatják is, és teljesen bele tudnak merülni a minőség élményébe.
A Zwack Kerekedőházat Szajbely Ernő bordivízió vezető és Szitnyai Zalán borkereskedő, borszakértő képviselték.
– A Zwack kereskedőcsapat kapta az év legjobb kereskedő díját, amihez gratulálok. Ha Zwack, akkor mindenkinek az Unicum jut eszébe. Önök szeretik az Unicumot?
– Hivatalból is kell szeretnünk, és valóban szeretjük is, és mindkettőnk nevében mondhatom, Zalán kollégámnak is ízlik ez a nagy tradícióval rendelkező ital – jelentette ki a divízió vezetője.
– Mit sugall a szakértelmük, mivel érdemelték ki ezt a díjat? Lehet, hogy már korábban is megérdemelték volna, és most jött el az idejük?
– Szerintem kellő szerénységgel fogadtuk ezt a díjat. Nem számítottunk rá. A cég múltja kötelez bennünket arra, hogy alázattal és szakmaisággal képviseljük érdekeinket, és természetesen a partnerek érdekeit is.
– A Zwack borok hol készülnek?
– A Zwack családnak Izabellának saját pincéje van, ez a Dobogó Pincészet Tokajban. Természetesen a száraz furmint, a késői szüret és az aszú mellett fél hektár pinot noir is található a dűlőben, ami az Izabella utca néven kerül forgalomba.
Annoni Gianni a Pomo ’d Oro étterem tulajdonosa Budapesten
– Ha olasz vagy, akkor bor. Ha olasz vagy, akkor kiváló ételek is dukálnak a borokhoz. Az éttermeiben gondolom az olasz ételekhez olasz borok is párosulnak, ahol vendégek megismerhetik Magyarországon az olasz kultúrát.
– Többé-kevésbé véletlenül kerültem ide még anno Magyarországra egy évre, és azon az egy éven át leginkább arra vártunk, hogy megérkezzen a túlélőcsomagunk. Amikor aztán egy dobozban megérkezett otthonról az élelmiszer, akkor lett az élet nagyon izgalmas a számomra. Akkoriban nem volt mobiltelefon, mindig egy igazi telefon csörgött, és akkor tudtuk, hogy érkezik a doboz. A görög barátommal láttam, hogy a pénzt általában belecsomagolták a csokiba, hogy egy kicsit nehezebb legyen azt felfedezni. Így kezdődött a kisebb egyetemi csoportunk ismerkedése. Valahogy vonzó volt, akkoriban fiatalok voltunk, elkezdtünk főzni, és mindig a legjobb volt, amikor megérkezett azaktuális doboz, hogy próbáljuk megfőzni a recepteket. Mindig mondtam a szüleimnek, hogy szeretném megvalósítani az álmaimat, és egyszer majd lesz egy bárom, egy kocsmám. A végén nem pontosan az lett, hanem étterem, de körülbelül ez volt a cél. A szakmában az örök tanulás, a kreativitás fogott meg, és az, hogy imádok enni-inni, kíváncsi vagyok, és mindig szeretném jobban megismerni a dolgokat. Szeretek az identitás rejtelmeibe is belemenni, mert felszínesen maradva nem lehet igazán érteni az olasz konyhát. Mindennap új dolgokat fedezek fel: embereket, termelőket, termékeket.
– A körülötted lévő magyar világ megérti az olasz álmot?
– Az emberek, akik a földdel foglalkoznak, teljesen más perspektívát adnak, és a borászokkal, termelőkkel természetes kapcsolatban állunk. Egy fajta energia jellemzi őket, ami elsősorban emocionális. A minőség mellett mindig arra törekszem, hogy még többet tanuljak az olasz gasztronómiáról, hogy komolyan értsem azt, és a legjobbat tudjam tovább adni.
Thummerer Pincészet, Thummerer Tamás
A Thummerer Pincészet az év pincészete lett a par excellence díjazottak között. Tudjuk, hogy a csúcson vannak, ami segíti, hogy még nagyobb ismertséget kapjanak. A boraik folyamatosan lesznek még szélesebb körben megismerhetők a borkedvelők számára.
– Mi Noszvaj, a Thummerer pincészet titka?
– Úgy gondolom, a folyamatos, stabil minőség és a magas minőséghez való ragaszkodás. Nagyobb részben kékszőlőt termelünk és vörösbort készítünk, a folyamatos telepítésekkel próbáljuk lekövetni a trendeket.
– A fehér és vörösborok közötti arányok változnak?
– Igen, korábban 80-20 százalék volt a kék- és fehérszőlő arány, most inkább 70% a kék és 30% a fehér. A fehérszőlőben az érlelt, tartalmas fehérborokat készítjük, nem a könnyed, illatos, új-zélandi stílusú irányt követjük.
– Melyik a kedvenc boraik?
– A fehérborok közül a Csillag Superior, a 2024-es tétel, nagyon jól sikerült, és nem csak ezért a kedvencem. Ez a bor sikeres történet, példa lehet mindenkinek, és bár nem kell egy év alatt eladni, a minőség megőrzése miatt két-három évig is tárolható a pincében. De meglepetésünkre az történt, hogy fél év után le kellett állnunk az eladásával, mert félő volt, hogy nem marad belőle hírmondónak sem… A vörösboraink közül bármelyiket jó szívvel ajánlhatjuk.
Dr. Zsófi Zsolt főiskolai tanár gondolatai a borról és a borok kultúrájáról
– Ön nem középiskolás fokon beszél a borokról, és gondolom, az a cél, hogy nemcsak informálni, hanem érdekessé akarja tenni a bor világát. Mit kellene tudniuk először és legfontosabbként?
– Meg kell érteni a borokat, és szeretni kell őket. A legfontosabb, hogy a bor kultúrája komplex, és sok más területtel szinergiában van: a tudomány, a társadalom, a kultúra területeivel egyaránt. Ha egy kulturális hátteret teremtünk, a bor nem csupán egy termék, közösségi erőt is hordoz, és alkotó folyamatként az ember megmutathatja, mire képes. Olyan közösségeket hoz létre, ahol a tapasztalatokat jól lehet megosztani.
– Mit kell tudniuk a borokról azoknak, akik most ismerkednek vele? Mi a legfontosabb, amit át lehet adni a bor szeretetéhez?
– Én különösen a közösségformáló erejét emelném ki. Ha egy szakmát tanítunk a diákoknak, nemcsak a szakmai tudás elsajátítása a cél, hanem a közösségi fejlődés is. A 90-es évek óta a bor kultúrája jelentősen változott, de még mindig van tennivaló. A változás folyamatos, generációkon keresztül fejlődik, és formálódik a kultúra. Nyilván van még feladat ezen a téren, hiszen a bor ágazat egy folyamatosan fejlődő közeg. Reméljük, hogy a jövő generáció, akikért mi is dolgoztunk, részesei lesznek ennek a fejlesztő folyamatnak.
– A borfogyasztás jelenleg csökkent, ami komoly gond a borászok számára. Mit lehet tenni, hogy ez a trend megforduljon?
– Fontos, hogy ne csak fogyasztani tudjuk a bort, hanem értékelni, élvezni is. Alapvető, hogy a bor kultúráját be kell hozni a köztudatba. Ez az alap: szeretni kell a bort, és a mögötte lévő kultúrát is értékelni. Fontos, hogy ezt a fajta ismeretet és információt átadjuk a jövő nemzedékének. Tehát a bor kultúrájának terjesztése érdekében olyan termékeket kell kínálni, amelyek magas színvonalat képviselnek a magyar borágazat számára. Mindenki megtanulhatja a maga stílusát, ízlését, és megtalálhatja a kedvenc borait.
Mivel Sue Tolson nem tudott részt venni, mert Olaszországban tartózkodott, így róla szóljon az ajánlás, ami alapján a díjátadók neki ítélték az elismerést.
Szakíró kategóriában Sue Tolson lett a díjazott.
Sue Tolson angol származású, Magyarországon élő és dolgozó borszakértő, borszakíró. Eredetileg modern nyelvészetet tanult, majd fordítóként és üzleti angolt oktató tanárként dolgozott több európai országban, mielőtt érdeklődése végérvényesen a borok felé fordult.
DipWSET végzettséggel rendelkezik, Master of Wine hallgató. Vinitaly International Italian Wine Expert, vagyis az olasz borok egyik elismert szakértője.
Rendszeresen publikál többek között a WineSofa, a Vince, a Trink, a Glug és a Decanter felületein. Széles körben bírál borversenyeken Magyarországon és nemzetközileg is, különösen a közép- és kelet-európai régióban. 2026-tól a Decanter World Wine Awards új bírái között szerepel.
Fotó: Dékány Tibor
„Barangold be a szőlőt, hallgasd a sztorikat, koccints velünk a kőfejtő teraszán vagy a pincénkben! Legyen ezerjó élményed nálunk – programok, kóstolók, mosolyok garantálva.
– Ha visszatekintünk a kezdetekre, a pár palacknyi borral induló időszaktól eljutottál odáig, hogy immár a neved komoly súllyal szerepel a borvilágban. Mennyire volt rögös ez az út?
– A bor kultúrája a rendszerváltás utáni időszaktól napjainkig hatalmas fejlődésen ment keresztül. Hol tart ma a magyar borkultúra? Ott van, ahol kellene?
Április 11-én ismét Budapestre költözik egy napra a Badacsonyi borvidék, hogy 15. jubileumialkalommal ünnepelje az immár nagy hagyományokkal bíró Badacsony New Yorkban borvidéki seregszemlét a New York Palota Róma termében. Az esemény keretében a világhírű Wachau borvidék központja, Weissenkirchen, és Badacsonytomaj testvérvárosi együttműködési megállapodást írnak alá. A rendezvény díszvendége pedig az Európa

Tokaj. Ha ezt hallod, rögtön a borok ugranak be, amelyeknek éppolyan történelmük van, mint a történelmi Borsodban a Rákócziknak, és sokan másoknak. És ha Tokaj és borok, talán nem túlzás azt állítani, hogy az első az egyenlők között, a Szepsy pincészet és persze Mád.
– Gratulálok a sikereitekhez. Nemcsak Magyarországon, hanem Európában is – sőt, talán világszinten is – jegyzik a neveiteket abban a tokaji borkategóriában, amelyért elismernek benneteket. Ez inkább jó érzés, vagy inkább felelősség?
– Az év 52 hetéből ragadjunk ki egy vasárnapot: mi kerül a családi asztalra, és milyen bort bontotok hozzá?
A magyar palackos borok exportadatai 2022 óta folyamatos emelkedést mutatnak a nemzetközi recessziós nyomás ellenére: pozitív trendek rajzolódnak ki fontos mérőszámokban.
Földi fotó: Borsmenta
- A Kéknyelű azonos a Badacsony bor történelmével, a te szíved csücske is ez. Miért érzi jól magát a Kéknyelű Badacsonyban, és miért pont ez a szíved csücske?
- A Balaton ősszel (Vörös Balaton) rendezvény egyik témája volt, hogy a kékszőlő otthona lehet-e a Balatoni borvidék? Szerinted ez már valóság, vagy ez még a jövő útja? Bár a díjaddal már nyomatékosítottad, hogy „megágyazott” a természet a vörösboroknak is... 
Ebben az évben januárban ismét Székesfehérvár adott otthon a Magyar Bor Nagydíj Top 12 díjátadó ünnepségnek a XI. Fehérvári Nagy Bormustra keretén belül. Szép számú tömegtől kért Szabó Edit, az MBK társelnöke figyelmet, amit meg is kapott. Sorra adták a Top 12 fehér és vörösborok mezőnyébe a megszavazott legjobb nedűknek járó elismerést. Köztük a Mór egyik kiválóságának, Csetvei Krisztinának az Ezerjó 2024 boráért. A 24 kiválóság után jöhettek a legek -mint arról már beszámoltunk -, azaz a Magyar Bor Nagydíj tulajdonosai. A fehér borok mezőnyében Földi Bálint Kéknyelű 2024 (Badacsony), a vörösborok között. Barabás Barna a Zelna Peregrina 2021 (Balatonfüred-Csopak) fantázianevű terméke kapta meg a Nagydíjat. A Balaton és környéke most is aratott, mindkét díjat hazavihették a kiváló borászai. Már nem először! A terem szolid erejű mormogását Szabó Edit törte meg, amikor kegyelettel emlékezett meg a Top 12-be jutott Kiss Gáborra, a fitalon elhunyt villányi borvidék meghatározó borászára.
- Mik azok, amelyeken feltétlenül javítani kell 2026-ban?
A finom nedűknek – magyar bor a tüzes, a selymes, a száraz -, sok kedvelője van e honban. És maguk az itteni borok minősége évről, évre javul, és lassan már a világ élvonalát is megközelítik.
Ekkor adták át a Magyar Borszakírók Köre Top 12 Magyar Bor Nagydíját. A legjobbaknak kiválasztott 2x12 pincészet között itt volt például a Szászi Birtok, a Tornai pincészet, a Bock pincészet, A. Gere pincészet, a St. Andrea Pincészet és sokan mások. És itt kapta meg a nagydíjat a fehér borok idei legjobbja, Földi Bálint: Kéknyelűje (Badacsony), illetve a Zelna Borászat Peregrina 2021 nevet viselő minőségi vörösbora. A dr. Kosárka József Emlékdíjat Vesztergombi Csaba (Szekszárd) vehette át.