Dekantáló

Fejér Megyei Gasztro- és Bor Blog

Par Exellence, a legjobbak elismerése egy helyen

2019. december 10. 15:22 - Silye Sándor

par_ex2.jpg

A Magyar Sommelier Szövetség idén hatodik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről, amelyet évente öt kategóriában lehet elnyerni tagságának szavazatai alapján.

Ebben az időközben komoly rangra szert tett elismerésben azok a hazai szakemberek részesülhetnek, akik folyamatosan és  magas színvonalon végzett munkássággal eredményesen járulnak hozzá a magyar éttermi kultúra minőségének növeléséhez, különös tekintettel az italfogyasztás szinvonalának javítására, valamint a vonatkozó elméleti és gyakorlati ismeretek széleskörű népszerűsítésére. A jelöltekről a végső döntést az elnökségi tagok  hozták meg egyhangúlag és annak figyelembe vételével is, hogy a maga területén kiválóan teljesítő vállalkozások, illetve szakemberek tevékenysége mennyire járul hozzá a szervezet alapszabályában megfogalmazott általános célkitűzések megvalósulásához.

A Magyar Sommelier Szövetség kilenc éve alakult és azóta folytat aktív tevékenységet annak érdekében, hogy  bővüljenek a tagok szakmai fejlődésének lehetőségei, például versenyzési tapasztalatok révén is, valamint erősödjön az együttműködés a társszervezetekkel. A díjazottak nevét ezúttal a budapesti Kárpáti Étteremben  megtartott sajtótájékoztatón jelentette be Slezsák Zoltán elnök. 

Termelő kategóriában a szekszárdi Schieber Pincészet kapta az elismerést. Ez a négy évtizede alapított családi birtok  mintegy 30 hektáron gazdálkodik, szőlőültetvényeik nagyobb része a  kiváló adottságú Baranya-völgy dűlőiben terem. A fajtaösszetételt a kékszőlő határozza meg, amelynek művelése során nagy hangsúlyt fektetnek a környezet kímélésére. Ezek feldolgozása a lehető legkíméletesebben történik, többségük fahordós érlelés után kerül forgalomba. Az utóbbi időben nemzetközi borversenyeken is számottevő sikereket érnek el.

Kereskedő kategóriában Kató András, a Mitiszol / Terroir Klub alapító társtulajdonosa és ügyvezetője érdemesült a díjra. Közel másfél évtizede foglalkozik olyan borok forgalmazásával és népszerűsítésével, amelyeket vegyszermentesen termesztett szőlőből állítanak elő, mesterséges adalékanyagok felhasználása  nélkül. Missziónak tekinti, hogy a hazai termelők által készítettek külföldi fogyasztókhoz is eljussanak, aminek köszönhetően ma már több észak-európai ország üzleteiben és éttermeiben is elérhetőek. 

Vendéglátó kategóriában az egri Macok  Bisztró részesült az  elismerésben.  A vár közvetlen szomszédságában működő, a vidéki éttermek sorában több listán is évek óta előkelő helyre sorolt családi vállalkozás döntően helyi kistermelőktől szerzi be az alapanyagokat, amelyekből gondos odafigyeléssel készülnek a gasztronómiai élményt kínáló fogások. Gondosan összeállított az itallap, a választékban számos kiváló helyi borász tételei viszik a prímet. Borboltot is üzemeltetnek, amelyben hazai különlegességek is megtalálhatók.

Szakíró kategóriában Viniczai Sándor lett a díjazott, aki okleveles kertészmérnök végzettséggel harminc éve a Magyar Mezőgazdaság  országos hetilap munkatársa. Rendszeresen jelennek meg borral kapcsolatos írásai, egy ideje a Borászati  Füzetek felelős szerkesztője is. Tapasztalt borbíráló, hazai és nemzetközi versenyeken gyakran vesz részt a zsűri munkájában.  Tagja a Magyar Bor Akadémiának és a Magyar Borszakírók Körének. Az Év szakújságírója lett 2012-ben, a Soó Rezső szakmai díjat 2017-ben kapta meg.

Oktató kategóriában Horkay András nyerte el a díjat.  Külföldi tanfolyamok elvégzése után felsőfokú borismereti képzettségekkel rendelkezik, valamint megszerezte az azok oktatására jogosító diplomákat, valamint a nemzetközi borakadémikusi címet is. A budapesti székhelyű Central European Wine Institute tulajdonos-igazgatója 2010-től. Az Országos Borszakértő Bizottság elnöki posztját 2013 - 2018 között töltötte be. Hazai rendezésű borversenyeken rendszeresen bírálóként működik közre.

A lenti képen a legjobb termelő és szakíró látható együtt

par_ex1_1.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dekantalo.blog.hu/api/trackback/id/tr3115346558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása