Közel harminc kilométer tekerés, ragyogó napsütés, balatoni panoráma, ízletes borok –
röviden így foglalhatjuk össze az első Nivegy-völgyi e-bike élménytúrát, ahol a résztvevők
minden állomáson eredetvédett helyi borokat kóstolhattak. A programmal egy időben
mutatták be az E-bike élménytúra megállók térképét, amely segít abban, hogy a jövőben
bárki könnyedén megszervezhessen egy hasonló túrát, felfedezze a helyi kulturális és
természeti értékeket, és megismerje a Nivegy-völgyi borokat. A térkép nem csak a megállónak
ajánlott borászatok elérhetőségeit tartalmazza, de a kikapcsolódáshoz szükséges fontos
információkat is. Feltüntették rajta az étkezési- és szálláslehetőségeket, az e-bike kölcsönzőt, a
bankkártya- és SZÉP kártya elfogadó helyeket, de még azt is, hogy hol látják szívesen a
négylábú kedvenceket. A visszajelzések szerint igazán felhasználóbarát.
Május első hétvégéjén jóhangulatú csapat indult útnak a Dobosi Birtokközponttól, hogy a
Nivegy-völgy dombjai és szőlőtőkéi között kerekezve megismerje a környék szépségeit és
borait. Budapesttől Vas megyéig az ország több pontjáról érkeztek vendégek, akiknek nagyon
tetszett ez az újszerű élmény kombináció – a félórás bringázás és a félórás borászat látogatás
kellemes sormintája. Nem csak a táj volt változatos, de a borbemutatók is, így a Nivegy-völgyi
eredetvédelmi borok sokszínűségét is megismerték a résztvevők, akik kifejezetten élvezték,
hogy ott kóstolhatták a bort, ahol termett, és annak a kezéből, aki termelte.
A Végh testvérek Nivegy Olaszrizlinget kínáltak, míg a Szabó és Fia Pincészetnél egy ásványos
juhfark került a poharakba. A Hegyestű mellett tekerve érkezett a csapat a Martinus
Borházhoz, ahol országos borversenyen aranyérmet nyert olaszrizlinget kínáltak, majd az
Agyaglik-dűlőn keresztül a szentantalfai Kisspincéhez érkezve Terápia olaszrizling várt a
megfáradt kirándulókra. A végállomás, akárcsak a kiindulópont, a Dobosi Birtokközpont volt,
ahol az indulás után bő öt órával egy dűlős olaszrizlinggel zárult a kirándulás.
„Hagyományteremtő céllal indítottuk el ezt a túrát, amit szeretnénk a jövőben minden
tavasszal és ősszel megismételni. A célunk azonban az, hogy mindenki önállóan is összeállíthassa a saját túraútvonalát, és az év bármely időszakában felfedezhesse a Nivegy-völgyet, ezért jelentettünk meg egy térképet, ahol minden információt feltüntettünk a környékbeli látnivalókról és pincékről. Akár ezt az útvonalat is végig bringázhatják és ugyanezeket a borokat is kóstolhatják, de számtalan lehetőség vár az idelátogatókra. Mindenkit arra biztatunk, hogy jöjjenek el hozzánk, ismerjék meg ezt a bájos völgyet a saját
tempójukban.” – osztotta meg velünk Dobosi Győző, a program ötletgazdája.
A Nivegy-völgy falvai egész évben várják az idelátogatókat, és a tavaly ősszel megrendezett közös boros programot idén egy még sokrétűbb rendezvény követi. Október 7-én a Nivegy- völgyi borok mellett egy neves osztrák pincészet borait és történetét is megismerhetik majd azok a borkedvelők, akik eljönnek Szentantalfára. Az őszi piknikre a szervezők izgalmas boros programokkal és vendég éttermekkel is készülnek, így érdemes már most beírni ezt a napot a naptárba. Az őszi programok előtt viszont azt javasoljuk mindenkinek, hogy tavasszal és nyáron is pattanjon kerékpárra, e-bike-ra, és fedezze fel a környék látnivalóit és borait!
A rendezvény a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatásával jött létre.