Dekantáló

Fejér Megyei Gasztro- és Bor Blog

Bakosék a borukkal hamar a legjobbak közé kerültek

2023. augusztus 09. 08:12 - Silye Sándor

bakosek.jpgNadapon a Bakos Borászat rövid múltra tekinthet vissza. Ennek ellenére boraikkal máris „aranyosak” lettek. Bakos László és felesége, Bakos-Szabó Mariann hamar elismerést szereztek tevékenységükkel, mert aranyérmes borral dicsekedhetnek. Bakos-Szabó Mariann-nal beszélgettünk pincéről, borokról, ételről és – az életről.

- Addig nézték az ablakból a szőlőt, míg „megkívánták" a bor készítését? Gondolták, hogy a legmacerásabb mezőgazdasági munkába vágtak bele?

 -  Igen tudtuk, hogy nem a legegyszerűbb tevékenység ez, hiszen a szőlővel mindig van mit csinálni, de mindketten szeretünk a természetben lenni. Akármilyen furcsa is, de ez a fajta munka számunkra kikapcsolódás, ez a főtevékenységünk, és a három gyermek nevelése mellett végezzük a borász tevékenységünket. Mondhatni itt pihenjük ki mentálisan is magunkat. Az alapdiplomám a környezetgazdálkodáshoz kötődik, férjem pedig elvégezte az Agrártudományi Egyetemen a szőlész borász képzést, így tudatosan irányítottuk tanulmányainkat a szőlőtermesztés, borkészítés felé. Ha már 11 éve van szerencsénk az ablakunkból nézni ezt a csodálatos szőlőhegyet itt Nadapon, a Velencei tó északi magaslatában

- Rövid múltjuk ellenére boraikkal máris bearanyozták" a birtokot. Minek volt köszönhető e gyorsaság?

- Először csak egy iható bort szerettünk volna saját fogyasztásra készíteni, amelyhez a segítséget a Nagy Gábor Családi Szőlőbirtoktól kaptuk. Az első szüretünk 2020-ban volt, az akkor készült borunkkal a barátok unszolására elindultunk néhány borversenyen és meglepetésünkre elnyertük a tó körüli legjobb fehérbor címet. A 2021-es Rajnai Rizlingünk is több versenyen tarolt, többek között egy neves nemzetközi versenyen, a Vinagora International Wine Competition-an aranyérmet szerzett 920 tétel között. Ez számunkra nagy elismerést jelentett, hiszen fiatalok vagyunk ebben a szakmában, a visszajelzések pedig mindig fontosak. A legfontosabb számunkra a szőlőben végzett munka mellett a pincészetünk makulátlan higiéniája, illetve a precizitás. A kemény munkában hiszünk, szerintünk annak van eredménye, gyümölcse, jelen esetben bora.

bakosek_jpg1.jpg- A birtokuk terroirja mitől igazán jó?

- Az Etyek-Budai Borvidékhez tartozunk, Nadap a Velencei-tó északi hegyeiben fekszik, e terület elfelejtett, de nagyon régi szőlőtermővidék, a vulkanikus és a meszes talaj miatt kiváló szőlőt lehet termeszteni itt. Különleges mikroklímájához a Velencei tó és a Csúcsos hegy sokat ad, itt egy picit mindig más a levegő, mint máshol, éppen ezért lehet ilyen jó borokat készíteni. Közel 40 éves tőkékkel dolgozunk, melyek kellően öregek ahhoz, hogy visszaadják a talaj ásványosságát. Jelenleg a szőlőnk egyes függöny művelési módban van, de kellő odafigyeléssel így is magas minőségű szőlő terem e helyen.

- A fehér bor a jelenük, mikorra válnak „színes" borászattá?

- Tavasszal telepítünk saját területre 4 hektár kék szőlőt, mégpedig magyar fajtákat, régi magyar fajtákat is. Illetve ezen a részen került kialakításra az egyik olyan termőterület, amely teraszos művelésű lesz, úgy tudjuk, egyedülállóként az Etyek-Budai borvidéken. Reméljük, hogy négy év múlva jöhet az első szüret, ekkor várható a saját szőlőből készített vörös borunk. Addig vásárolt szőlővel próbálkozunk, idén először egy rot készíthetünk, amellyel tőlünk nem meglepő módon letértünk a tutti-fruttis ízvilág útjáról, és valami mást, újat tudtunk mutatni a rozé kedvelőinek, fogyasztóinak. 

- Kérem mutassák be boraikat. A „számtan” most még egyszerű, de ami már megvan, az mitől nagyszerű?

- Jelenleg saját szőlőből csak Rajnai Rizlingünk van, ebből próbáljuk a legjobbat kihozni, és ezt több módon elkészíteni a legkevesebb macerálással, ugyanakkor a legmagasabb higiéniával és modern technológiával. A borkészítésnél próbáljuk ötvözni a hagyományos és a modern technikákat, talán ezzel is tudunk újat, mást nyújtani a borkedvelőknek. Egyik irány a spontán hordós, a másik pedig a reduktív tartályos borkészítés, mely során próbáljuk a legminimálisabb kémiai beavatkozást alkalmazni. Újdonság és különlegesség, hogy az idei szüretkor a reduktív borkészítésnél a saját tenyésztett élesztőnket fogjuk használni, amely eredményét izgatottan várjuk. 

bakosek_jpg2.jpg- Ember tervez, a természet végez. Mik a terveik?

- Az egyik a már említett 4 hektár kék szőlő telepítése, a régi magyar fajták újra gondolása által való borkészítés, de szándékunkban áll 2 hektár fehér borszőlő telepítése is, így a meglévő Rajnai parcellával elérjük majd a 7 hektárt. Ezekből szeretnénk minőségű bort készíteni, egyben segíteni a bor spontán születését hordókban. Reményeink szerint a három gyermekünkből lesz legalább egy, de boldogok leszünk, ha mindhárom tovább viszi a szőlőtermesztés, borkészítés folyamatát, és ők lesznek a következő generáció, akik nem hagyják veszni ezt az izgalmas, nem könnyű, de gyönyörű szakmát. Szeretnénk, ha ez a méltatlanul elfeledett terület, a Velencei tó északi hegyei újra bekerülnének a magyar borfogyasztók figyelmébe.

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dekantalo.blog.hu/api/trackback/id/tr3118189651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása