Dekantáló

Fejér Megyei Gasztro- és Bor Blog

A bor, a borlovagok, a borrendek ünnepe

2023. augusztus 23. 13:38 - Silye Sándor

noe_gegyi_borren_buli_cimlap.jpgNagy napjai voltak a Székesfehérvári Noé-hegyi Szent István Borrend tagjainak az állami ünnep napján, miként egy nappal korábban is. Előbb augusztus 19-én, az Öreghegyi Mulatságok alkalmával mutatták meg magukat és a vendég borrendeket a Bory vár előtt összegyűlt tömegnek, majd augusztus 20-án a Hotel Mercure Magyar Királyban látták vendégül az ide érkezett országos, és a Kárpát-medencéből jött borlovagokat, Borrendeket.
Szombaton az Öreghegyi Művelődési Házban találkoztak és örültek egymásnak Fejér vármegye borrendjei. Miután mindenki magára kapta borrendje egyengúnyáját, a ház előtt található körforgalomban álló, Nagy Benedek szobrász által készített A Szőlőműves című alkotás megkoszorúzták, majd a Bory-vár előtt Verdi zenéjére vonultak fel a színpadra. Róth Péter alpolgármester, Östör Annamária és Horváth Miklós Csaba önkormányzati képviselő köszöntői után Tornai atya új kenyeret és bort áldott meg. Ezt követően Dinnyés Ferenc elnök nagymester átadta a Fejér Vármegye borverseny díjait, illetve a Pro Noé-hegyi Szent István Borrend elismerést, amit a kitüntetett dr. Radics József elfoglaltsága miatt másnap vehetett át. Az ünnepségen résztvevő emberek megkóstolhatták a díjazott nedűket a színpaddal szemben található faház előtt. Végül az Öreghegyi Művelődési Házban kötetlen beszélgetéssel zárult a nap.

noe_hegyo_borren_buli.jpgAugusztus 20-án, az államalapítás és az államalapító I. (Szent) István király emléke előtt tisztelgő ünnepségen a Hotel Mercure Magyar Királyban Koczor Kálmán, a Magyarországi Borrendek Országos elnöke, Dinnyés Ferenc elnök nagymester, Róth Péter alpolgármester köszöntőit követően három előadás jelentette a programot. Borostyán-Kovács Tamara a Hazai és nemzetközi borfogyasztási trendek alakulása, Pokrovenszky László, a Szent István Király Múzeum igazgatója a Bor és a Múzeum címmel tatott előadást, utóbbi egyben bemutatta a múzeum borát. Végül Ács Péter színművész nagyszerű félórás műsorában a Petőfi 200 évforduló jegyében átélt, színvonalas előadásában Petőfi művészetét varázsolta a teremben lévők számára. Miután mindenki magára terítette borrendje talárját a Királyi Napok tömege közé vonultak a borlovagok, nagy tetszést keltve az Országzászló téri koszorúzásuk alkalmával. A program a hotelben folytatódott, ahol két ifjút, Németh Martin, Németh Dominik testvéreket avatták fel a fehérvári Borrend tagjaivá.

noe_gegyi_borren_buli_cimlap_jpg6.jpgA vacsora, és a kiváló nedűk fogyasztása közepette jöhetett a beszélgetés szakmáról, borról, és a mindennapi örömökről.
- Úgy érzem, hogy két remek napot tudhatunk magunk mögött. Igaz, a szervezés, az előkészítés, a lebonyolítás elképesztő energiát követelt valamennyinktől, de remélem, mindenki jó érzésekkel viszi magával majd a jó hírünket. Jövőre valószínűleg változtatunk a lebonyolítás rendjén, alighanem egy napba sűrítjük a mostani kettőt – összegezte a két nap örömét Dinnyés Ferenc.

noe_gegyi_borren_buli_cimlap_jpgkoczor_k.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dekantalo.blog.hu/api/trackback/id/tr1318199419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása