Az új kenyér és a régi bor ünnepe Immár hagyomány, hogy akkor a magyar borlovagrendek és a határon túlról érkezők az új kenyér ünnepén találkoznak Székesfehérváron. Ebben az évben is Dinnyés Ferenc nagymester és a házigazda Noé-hegyi Szent István Borlovagrend tagjai augusztus 19-én fogadták a 34 borlovagrendből érkezőket a Mercure Hotel Magyar Királyban. Nagy ölelkezések jelezték az újbóli örömteli találkozást, a megye borlovagrendjei mellett érkeztek jócskán az országból – a többi között Somlóról, Villányból, Szekszárdról Badacsonyból és a többi –, és a határon túlról egyaránt. A falatok kóstolása és néhány koccintás után busszal két menetben Öreghegyre ment a csapat, ahol megkoszorúzták Nagy Benedek: Szőlőművelő szobrát. Innen a Bory vár volt az új cél, ahol megtekintették a Bory Jenő által megálmodott, felépített várat és a szobrász műalkotásait.
Ezt követően mindenki magára kapta lovagrendje díszruháját, és az Öreghegyi mulatságok színpadi programjának részeként bemutatkoztak a lovagrendek, majd a köszöntők után borlovagavatásra került sor. Handl Szabolcs rendes tag lett, Ács Tamás tiszteletbeli tag nem tudott részt venni az avatáson, őt később fogadják a Noé-hegyiek új tiszteletbeli borlovagjának. Miután visszaérkezett a csapat a hotelba, újból útra keltek és a közeli Országzászlónál elhelyezték koszorúikat.
A hotelben Belegrai Tamás – Bor és Civilizáció: A Történelem Pohara című érdekes, színes előadása elevenítette fel a bor világtörténelmének néhány epizódját. Végül dr. Takács Ferenc harmonikajátéka mellett fogyasztották el díszvacsorát és a hozzá ajánlott odaillő borokat a résztvevők, majd kötetlen poharazgatás mellett jó hangulatban zárták a napot a résztvevők.
Akkor és ott készült az alábbi podcast, amelynek résztvevői Szűcs Zoltán a Magyarországi Országos Borlovagrendek alelnöke, Dinnyés Ferenc, a Noé-hegyi Szent István Borlovagrend nagymestere, a Magyarországi Országos Borlovagrendek marketing bizottságának az elnöke voltak, velük Silye Sándor beszélgetett. A podcast az alábbiakban hallgatható. Kérem, előtte ne felejtsé(te)k elindítani azt!