A Szent Benedictus Borlovagrend Velence csapatával – a többi között – Kiskőrösön, a Szentpéteri pincében jártunk. A kiváló vendéglátás után a tulajdonos Szentpéteri Attilával történt beszélgetés jelentette a rétesek után a „szódesszertet”.
- Harmadik borász generáció a tiétek. Három a Szentpéteri igazság? És mi a ti borász igazságotok?
- A mi igazságunk a minőség, mi ebben hiszünk generációk óta, és eszerint végezzük tevékenységünket. Hiszünk a hagyományok tiszteletében, de emellett fontosnak tartjuk az innovációt, a divat követését és fejlődését.
- Sokáig sokan legyintettek azt halván, hogy alföldi borászat, ugyan már! De Ti, Gálné Dignisz Éva, Frittmanék - és mások - minőségi cáfolatot adtatok a kérkedőknek. Kérlek, cáfoljátok meg Ti is őket!
- A Kunsági borvidékhez híven készítünk friss, reduktív, üde fehér és rozé borokat, de megtalálható a szortimentben az érlelt vörös, a késői szüretelésű bor és a tradicionális pezsgő. Ezeket igyekszünk minél magasabb minőségben elkészíteni, törekszünk a tisztaságra, a harmóniára. Évről évre indulunk országos és nemzetközi borversenyeken, amelyek visszajelzése megerősíti hitünket, hogy jó úton járunk és a borvidékünk egy igazán perspektivikus borvidék.
- Milyen az Alföld, azon belül Kiskőrös terroirja? Mitől másabb, vagy jobb, mint mondjuk Villányé, Soproné vagy Egeré?
- A könnyű szerkezetű talajok mellett a magas napsütéses órák száma lehetővé teszi a divatos gyümölcsös borok elkészítését, amely kedvez a jelenlegi fogyasztói trendeknek és megfelel a világdivatnak.
-Milyen típusú boroknak kedvez a homokos, löszös talaj? Tévednek, akik azt gondolják, hogy itt aligha "lösz" jó bor?
- Persze, hogy tévednek! Mert a könnyű, reduktív borok mellett – úgy véljük –, minden stílusban tudunk maradandót alkotni.
- Hányfajta szőlőből hányfajta bort készítettek?
- Tizennyolc fajtával foglalkozunk, 50% hagyományos helyi fajták, 50% világfajta. Van olyan fajta például, mint a zászlós borunk, a Néró, amiből akár egy évben 6 féle bort is készítünk.
- Fiad, Attila jr. a pezsgő híve. Mióta készítettek pezsgőt, és ha jól tudom, kiváló eredményeket értetek el a nemes itallal, ugye?
- Ati 2010-ben írta a szakdolgozatát tradicionális pezsgőkészítésről az egyetemen, ettől az évtől kezdve már minden évben készült kisebb mennyiségű pezsgő, de az első igazi forgalmi tétel a 2020-as Chardonnay pezsgőnk volt. Ezzel magasra tettük a lécet, hiszen az Országos Borverseny legjobb pezsgőjének választották. Ezt követte a 2021es Tradicionális Cuvée pezsgőnk, ami a 2024-es VinAgora Nemzetközi Borverseny Champion díjas pezsgője lett a legmagasabb pontszámmal. Ez házasítás, Chardonnay-Generosa-Rajnai rizling hármas által. A jövőben bővül a választékunk különlegességekkel, köztük több fajtával és rozé pezsgővel is.
- A borokat tekintve is van mire büszkének lennetek. Beszélj erről, és nyugodtan dicsekedj a sikereitekről!
- Évről évre rendszeresen magas szinten szerepelnek pincészetünk borai a nemzetközi és országos borversenyeken, de talán, amire a legbüszkébbek vagyunk, hogy minden kategóriában tudtunk már kiemelkedő eredményeket elérni. Ezek közül is, ami a legközelebb áll a szívünkhöz a Néró rozé, ami rengetek nemzetközi elismerést és sok rangos hazai díjat tudhat magáénak.
- Mi a ti borász ars poeticátok?
- A generációkon átívelő fenntarthatóság. Az egyedi, minőségi stílus. Szeretnénk megmutatni a Kunsági borvidék igazi arcát, hogy igenis tudják meg minél többen, hogy ezen a borvidéken is kiváló borokat készülnek!

Mindhárom nagy arany díjat a pázmándi Nagy Gábor Pincészet kapta, a Barátom Kékfrankos rozé, a Zen Zenit és a Sauvignon Blanc nedűivel, mindhárom a 2023-as év terméke.
Az aranyérmek közül az Agárdi Csóbor Pincészet érte el a legjobb eredményt, összesen 8 aranyérem lett az övé (Kékfrankos rozé 2023, Agárdi Cabernet Franc 2020, Agárdi Démon 2019, Syrah vörös 2021, Syrah rozé 2023, Irsai Olivér 2023, Zöld Veltelini 2023, Chardonnay pezsgő).
Ami az ezüstérmeket illeti a Velence-tavi Borászati Kft. emelkedik ki, 10 ezüstéremmel! Az Nagy Izabella 3-3 ezüsttel gazdagodott, Döme Jánosnak, dr. Baranyi Ferencnek, Steigerwald Tibornak, Horváth Józsefnek, 2-2 ezüst jutott, míg Dancsó Gábor, a Csodás-Nagy Pincészet egy ezüstérmet vihetett haza.
Egy hosszú hétvége erejéig ismét bűbáj járja át Tarcal mesebeli utcáit és varázslat költözik a történelemmel gazdagon átszőtt épületekbe. Idén május 3-5. között kerül megrendezésre Tokaj- Hegyalja tavaszi minifesztiválja, a Bűbájos Hétvége. Három napon át összesen 12 helyszín várja változatos programokkal a látogatókat.
Ízelítő a Bűbájos idei programjaiból
A Bűbájos idei programjait színesíti Ungváry Krisztián történész előadása, és a Jusztis társulat Improvizációs színháza. A három nap lezárásaként pedig a borászok egy dűlőtúrára invitálják a vendégeket, ahol zöldellő szőlőtőkék vigyázó tekintete mellett lesznek megkóstolhatóak a helyi különlegességek. Erre a három programra, valamint a Tarcal bor bemutatójára elővételben, a Tixa oldalain önállóan is kaphatóak jegyek; ha pedig valaki úgy dönt, hogy mindegyiken szeretne részt venni, egy bérlet kiváltásával még kedvezőbben juthat belépőhöz. A fesztiválra a belépés ingyenes, a meghirdetett kóstolók és egyéb programok helyben fizethetőek – ezek egy részére előre bebiztosítani a helyet mindenképpen érdemes.
A GROW du Monde egy nemzetközi borverseny, amely az olaszrizling, graševina, grašac beli, laški rizling, welschriesling, ryzlink vlašský borokat gyűjti össze – mindenki nevezze ezt a nagyszerű fajtát tetszése és hagyományai szerint. A világ minden tájáról érkezett borbírák (köztük több Master of Wine és Master Sommelier) a legjobb és legautentikusabb borokat keresik, amelyek abból a szőlőfajtából készülnek, amelyben az alapítók és a szervezők régóta és rendületlenül hisznek. A GROW du Monde International Wine Challenge 2024-et idén május 29-én rendezik meg Balatonfüreden, a borok nevezése elkezdődött, minden magyar olaszrizlinget várnak a megmérettetésre. A GROW honlapját és az online nevezési felületet a


