A fehérvári csapat útra kelt, Balatonszemesen tábort vert. Evett, ivott, dolgozott. És kikapcsolódott. Márton napon sátorfát szedtünk, autókba ültünk, és meg sem álltunk Légli Ottó pincészetéig Balatonbogláron. A három Légli közül csak Ottóhoz jutottunk el, nem bántuk, csak azt – igaz, nagyon -, hogy a másik két Léglit nem tudtuk „megkóstolni”.

Mentünk, mert menni kell. Mert ismeritek a mondást, aki Márton napon libát nem eszik, újbort nem iszik, az egész évben éhezik. Mi, ott lévő fehérváriak, bár már megettük kenyerünk javát, mentünk, mert éhezni mégsem szeretnénk az előttünk álló (boldog?) új évben...

Ottóéknál nagy volt a nyüzsgés, a sürgés, forgás, a házigazda épp pincelátogatásra indult egy csapattal, míg felesége a házban nyüzsgött, kínált, töltött, mesélt. Volt mit. Jól tette, mert jót tett a poharakba.

Légli Ottó már több mint 20 éve foglalkozik borral, korábban volt már „kiválasztott”, azaz az év bortermelője. Friss, zamatos fehérborai és a testes vörösek évről évre népszerűbbek. A balatonboglári Légli testvéreknél a kedvességért cserébe csak annyi az elvárás, hogy ne keverd össze őket. A családban id. Ottó fiai, Géza, Attila, és az elsőszülött Ottó borral (is) foglalkozik. Vendéglátónk, Ottó a könnyed, gyümölcsös fehérek mestere, jellegzetes borát, a Légli Blanc-t sok helyütt kínálják szerte e hazában. De ezen kívül nagyon ízlett a Riesling, a Chardonnay, a Sauvignon Blanc a Furmint és a Pinot Noir. A brut pezsgője pedig valósággal mennyei volt.

Apropó, ha már mennyei, akkor menyből az angyal. Az is lejött hozzánk, Lovász Irén népdalénekes személyében. Akinek gyönyörű hangja szárnyalt, nem csoda, hogy emelkedett hangulat vett erőt minden hallgatón. Akik egy idő után nem voltak hallgatók, mert Irén megénekeltette az ott lévőket. Volt, aki bátran tette ezt, hangját szolidan kieresztve, voltak, akik csak úgy maguk elé morogták az ismerős hangfoszlányokat. Csodás percek voltak. Még mondja valaki, hogy csak a bortól lehet megrészegülni... Az áhítat után lementünk a pincébe, nem kellett vajat csipegetni, csak új borokat kóstolgatni. Amelyek magukban hordozzák a jövő ígéretét, de a jövővel még várjunk. Mondjuk jövőre... A borvacsora sem volt rossz, mi sem jelzi jobban, hogy a máglyarakásból a végén evőknek már nem jutott, mert a többség boszorkányos gyorsasággal felfalt mindent.

De sebaj, mert az élmény annál nagyszerűbb volt. Bor és kultúra ölelkezett össze ezen az estén, segítve a bor kultúráját, annak megítélését.

Légli Ottó borai magukért beszéltek.

Aki nem hiszi, kóstolja meg őket, mert beszélnek azok – helyettem is...!