Dekantáló

Fejér Megyei Gasztro- és Bor Blog

Nyitnikék! Nyitottak! Sikeres nap Pázmándon!

2019. április 15. 11:20 - Silye Sándor

Újabb intézményt köszönthettünk Fejér Megyében, amely a borok népszerűsítését tűzte zászlójára. A Bálint Borárium Pázmándon rendezte meg az első Nyitnikék címet viselő megmozdulást. Nyitnikék, nyitottak, és ez a nyitány sikeresnek bizonyult. Összesen 11, a Velencei hegyközséghez tartozó borász randevúzott egymással, mutatta meg magát, nem csupán a közönségnek, hanem a többi borásznak, ha úgy tetszik a konkurenciának. Jó volt látni, hallani az elismerő szavakat a másik munkájáról. Hiába, a tizenegyek „profinak” mondhatók, hiszen ehhez engedéllyel is rendelkeznek. Azok a bort kedvelő kíváncsiak, akik eljöttek a rendezvényre - bizony sokan voltak -, egy kis borvidék kicsiny körzetének meglepő sokszínűségét kóstolhatták meg. Akkor és ott nagyon jó borokat harapdálhatott mindenki, bármelyik országos nagy kóstolóval felvehették volna a versenyt a helyiek. De (most még) kicsik, kevésbé ismertek, ám ha sok helyen sok ilyen bemutatkozó lesz, ez a helyzet változhat. A Dekantáló gasztro- és borblog blog pedig minden tőle telhető segítséget megad ehhez!

borarium.jpg

Forgalom az egyik sarokban. De volt más sarok, és nem sarkos részek is - borászokkal, borokkal

Íme, a kiváló csapat, a remek 11 „összeállítása” az alábbi, abc rendben: Agárdi Csóbor Pincészet: 5 kóstolható tétel, 2 fehér, 1 rozé, 2 vörös bor, Aprókertek Pincészet 4 tétel, ebből 3 fehér, 1 vörös, Bella Pince Sukoró 4 fehér, 2 rozé, 2 vörös, Csordás-Nagy Pince 2 fehér, 1 rozé, 1 vörös, Dancsó Pince 4 fehér, 1 rozé, 2 vörös, Köllő Zsolt Pincészet 4 fehér, 1 rozé, 1 vörös, Lics Pincészet 3 fehér, 2 vörös, L. Simon Borászat 4 fehér, 1 rozé, 1 vörös, Nagy Gábor Családi Szőlőbirtok 4 fehér, 1 rozé, 3 vörös, Szentesi Pince 3 fehér, 3 vörös, Variszkusz Pince 2 fehér, 4 vörös.

A hazai pálya lehetőségével 4 helyi borász is élt, jó, hogy ilyen kis helyen sok jó borász készít remek nedűket. Ez dicséri a terroirt, és a borászokat. Itt volt Szentesi József Budaőrsről, akinek a termőterületei Nadapon, Sukorón és Pázmándon vannak, és természetes módon, technológia mellőzésével készíti borait – régi, ősi magyar szőlőfajtákból is.

A házigazda Bálint György sikeres rendezvény mondhat a magáénak, amiből alighanem hagyomány lesz. Mint mondta, elsősorban azt szeretné, ha megvalósulna az összefogás a Velence-tavi borászok között, mert ez lehet az előrelépés első fontos mozzanata!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dekantalo.blog.hu/api/trackback/id/tr4514765010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása