Tokaj belvárosában volt (bal)szerencsénk részt venni egy jónak ígérkező borvacsorán, mégpedig egy erre hivatott borbárban (akinek nem inge, ne vegye magára!). Ha jó a kaja, gondoltuk, rossz már nem lehet, mert a tokaji bor az méltán híres e lángoktól ölelt kis hazán belül, meg azon kívül is. A kaja jó volt, - már amiből jutott mindenkinek… Este 7 órakor levezettek bennünket a pincébe, ahol a borospalackok már várakozón foglalták el helyüket. Jó lesz ez, jó! Bár jobb lett volna, ha a kihúzott dugókat nem teszik vissza az üvegekbe, mert akkor szellőzhetett volna a nemes ital, ami jót tett volna neki.

De mindegy, jó lesz ez. Jó is lett volna, ha jó lett volna! Kezdődött a probléma azzal, hogy a pandémia idején (el)várt másfél méteres távolság az bizony a 15 centimétert sem érte el. Egy asztal, 6 ember, mindez 10, egymáshoz közeli asztalon. Na mindegy, reménykedjünk, hogy nem lesz baj belőle. A következő hideg zuhany (pontosabban langyos) az első pohár borral érkezett. A sárgamuskotály sajnos vörös bor langyosságú volt, brrr… Az étteremvezetőnek megemlítettem eme problémát, aki hamarjában lekiabálta a fejem, hogy ez pont annyi, amennyinek lennie kell. Szívesen megkínáltam, ugyan, kóstolja már meg, de inkább sietve távozott. Ezt a műveletet nem egyszer tette meg az este folyamán… Megkóstoltuk a langyos száraz furmintot is, hidegen jobb lett volna. Hozták a svéd asztalra a vacsora elemeit, húsleves gazdagon, töltött káposzta, paprikás csirke galuskával, csülök Pékné módra. Türelmesen, de hosszasan kígyózott a 60 emberes sor, levest mer, leül, megesz, gyerünk az előételért, a töltött káposztáért. De, aki későn futott, annak csak a szaga jutott… Joggal reklamáltak a hoppon maradtak, de a főnök az önkéntes, meglehetősen mérges két szószólót megint leordibálta, miért ették meg előlük, mit csináljon ő? Mondtuk, korábban közölhették volna a népekkel, hogy a káposztából mennyi javasolt egy főnek. Közölte, sajnálja, de ez van. Vagyis ez nincs… Balra át, lépcsőn fel, viszlát! De a paprikás csirke kiváló volt, csak… Újabb érthetetlen dolog a borbár szakértelméről: a töltött káposztához (már, akinek jutott…), a csülökhöz, a paprikás csirkéhez milyen bort töltöttek ki? Hááát, félédest. Tudjuk, a liba és a kacsamájhoz illik a tokaji aszú, de az említett ételekhez a félédes aligha… Jó pont a pincér hölgyeknek: kérdeztem, hoznának-e nekem száraz bort, fizetem. Nem kellett fizetnem, hoztak helyette furmintot, és HIDEGET!!! Köszönet érte!

Az édes szamorodni és az 5 puttonyos aszú zárta a sort. De előbb még kihozták a finom sajttortát. Minden esetre szóltam az asztaltáraimnak, hogy hagyjanak a tortából az aszúhoz, és ha gondolják a szamorodnihoz is…

Hát ez volt. Az öt borból három édes volt, de mégis keserűnek éreztem eme este tanulságait.

De persze Tokaj és Hegyalja továbbra is kedves marad majd!