Dekantáló

Fejér Megyei Gasztro- és Bor Blog

Kunkori kelbomba

2020. szeptember 23. 13:41 - Silye Sándor

1_kelkap.jpg

 Találékonyság=finomság. A vasárnapi frankfurti levesből maradt két szép nagy kelkáposztalevél, mit lehet ennyivel kezdeni? Feleségem töprengett, aminek a vége egy kaja csoda lett. Amit ráadásul elkészíteni egyszerű, így könnyen hozzá lehet jutni eme finomsághoz.

Hogy mi történt? „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek”, tessék hát!

Először 40 deka darálthús került feldolgozásra, semmi ördöngösség, pörkölt lett belőle. Eközben egy másik lábasban rizs főtt sós vízben. Amikor külön, külön kész lettek, összeölelkeztek, némi keverc után megszaporodtak, így két nagy gombóc találta meg a helyét a káposzták levelén. A káposzta széleit gondosan felhajtotta a kedvesem, a kikandikáló húst tejföllel takarta be, a tepsit betolta a sütőbe és rácsukta a tetőt. Száznyolcvan fokon izzott a belsőben a kel, időnként kinyílt az ajtó, a jénai tálra kicsorgott zsírral meglocsolta életem párja mindkét adagot, majd mindezt néhányszor megismételte. A kellevél széle felkunkorodott, kicsit megbarnult, jó látvány nyújtott. Az íze meg fenséges, bombasztikus volt.

Délben Lics Balázs kellemes barrique juhfark borát ittuk hozzá, mit mondjak, szerették egymást… De Csóbor Jenő barrique Cabernet Franc-ja is passzolt hozzá. Ezt a vacsora bizonyította fényesen.

Jó étvágyat!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dekantalo.blog.hu/api/trackback/id/tr6716211436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása