Dekantáló

Fejér Megyei Gasztro- és Bor Blog

VinCe klub: borok, emberek, találkozások

2021. október 15. 06:44 - Silye Sándor

1borfeszt_1.jpgTóth Gábor elnökkel a VinCe Klub számára fenntartott helyen beszélgettünk

A VinCe Magazin az első számú borszaklapok egyike e honban. Amely szól a szakemberekhez és a nem szakemberekhez egyaránt, és mindazokhoz, akik szeretik a finom nedűket.

A VinCe Klubot azért hozták létre, hogy azoknak az embereknek adjon lehetőséget a közös gondolkodásra, véleménynyilvánításra, akik jó borokat akarnak fogyasztani, klubtagként pedig kedvezményes áron szerezhetnek be remek borokat, míg a klub online felületén a tapasztalataikat is kicserélhetik.

A Budavári Borfesztiválon a VinCe Klubnak önálló helye volt, ahol az érdeklődők ismerkedhettek a klub lehetőségeivel, a tagok pedig finomságokat kóstolhattak.

Tóth Gáborral, a klub alapítójával, elnökével egy csendes sarokba húzódva beszélgettünk.

- Mi indokolta a klub létrehozását?

- A VinCe Magazinon keresztül sok emberrel tartjuk a kapcsolatot, voltak, vannak sikeres rendezvényeink, mint a VinCe Budapest, ahol az elmúlt tíz évben nagyon sok fogyasztóval találkozhattunk. Úgy véltük, jó lenne velük folyamatosan találkozni, kapcsolatot tartani. A klasszikus klubformára gondoltunk, amelynek tagjai vannak, szeretik a bort, érdeklődnek is iránta, ezért ezeket az embereket össze akartuk hozni egy klubba.

1vince2.jpg

- Nagy volt, és most is nagy az érdeklődés?

- Tavaly júliusban kezdtünk, amikor a pandémia a csúcson volt, emiatt az emberek bezárkóztak az otthonaikba, és vágytak az új lehetőségek iránt. Emiatt meglepően nagy volt az érdeklődés, és ez a mai napig tart. Sokan nem tudták mi ez, kipróbálták, tetszhetett, mert az elmúlt több, mint egy évben szépen fejlődött, nőtt a tagságunk. A magyar embereket a bor (is) összehozza. Érdekes, hogy bár honfitársaink a magyar termékekre vagy büszkék, vagy nem, terméke válogatja, de a magyar borra mindenki büszke!

- Mennyi tagja van a klubnak?

- Átléptük a 250 fős létszámot, amivel elégedett vagyok. Nem az volt az elsődleges szempont, hogy több tízezren jöjjenek közénk, hanem az, hogy akik jönnek, azok legyenek nyitottak a magyar bor iránt, legyenek kíváncsiak egymásra, a másik véleményére. Ne csak otthon ki, ki felbontson egy palack bort, és megigya, hanem az a célunk, hogy beszéljen is róla a facebookon.

- Mennyire voltak a klubra „vevők” a borosgazdák, hiszen Önöknél finoman szólva nagyon jó ár, érték arányban adják el a termékeiket…

1vince1.jpgA klubtagok a Haraszthy pincében is találkozhattak egymással és persze a borásszal is

- A borászok számára sem egy hétköznapi platform, amit ajánlottunk nekik. Dupla lehetőség ez a számukra, hiszen egyrészt ajánljuk, megmutatjuk, másrészt kóstoltatjuk a boraikat. Tény, jó az ár, érték arányunk, de ne feledjük, ezeket ki is kell fizetni, hiszen a nagy csomagunk 11 ezer, a kisebb 6 ezer forintba kerül. Ez akkor sem kevés, ha ezeket a termékeket a boltokban majd a duplájáért lehet megvásárolni. A klubtagság azzal az előnnyel jár, hogy olyan borokat kapnak a vásárlók, amit előtte nem biztos, hogy ismertek. A borászok is látják a számukra is hasznos visszajelzéseket, mi szerint „olyan borokhoz jutunk itt, amit nem biztos, hogy levettünk volna a boltok polcairól”.

- Tapasztalataik szerint a fehér, a rozé, vagy a vörös borok a kedveltebbek, keresettebbek?

- Az emberek 60 százaléka a vörös borok iránt érdeklődik, de a fehér borok fogyasztása is folyamatosan nő. Hogy én melyiket kedvelem? Nálam ez szezonális, bár tudjuk, általában télen vörös, nyáron fehér bort fogyasztanak az emberek nagyobb részt, de nyáron is szívesen felbontok egy nagytestű Cabernet Sauvignont, vagy egy finom Franc-t. Ha átjönnek hozzám a barátok, a jelenlétük is meghatározza a bor választását, de is lényeges szempont, hogy milyen ételhez akarjuk fogyasztani. A fröccsöt is kedvelem, az olaszrizling fröccs az alap a nagy melegben.

- Milyennek szeretné látni a klubot 5, 10 év múlva?

- Folyamatos fejlődésben vagyunk, annak ellenére, hogy a klubtagok jönnek, mennek, cserélődnek, de a 200 fős gerinc adott. A pandémia eddig elgáncsolta azt a tervünket, hogy többször találkozzunk személyesen is, de már nyílnak a kapuk. A borfesztiválra is kisorsoltunk 20 klubtagunkat, akikkel találkozhatunk, beszélgethetünk, s mindezt kiváló borok mellett tehetjük meg. Tervünk, hogy tagjaink sokkal többször találkozhassanak egymással, és büszkén mondhassák el: megyek a (VinCe) klubba!

1vince.jpg

Szólj hozzá!
Címkék: VinCe Klub

A bejegyzés trackback címe:

https://dekantalo.blog.hu/api/trackback/id/tr3716721802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása