Budapesten, a Fill the Vinebox hívta a borszakértők, borszakírók társaságát kóstolni. Mégpedig a Barátkozz a világ boraival jelszóval. Az üzlet ebből, és az ehhez hasonló estekből rendszert csinál majd, hiszen illik a profiljába, mivel nagyrészt külföldi borokat forgalmaz. A cég on-line borkereskedésként indult, de olyan közösségi borpiaccá lett, ahol  a tagok együtt vásárolhatnak – együtt tölthetik meg virtuális boros ládáikat -, így mindannyian kedvezményes áron jutnak hozzá a palackokhoz. És rövidesen már nem csupán az on-line kereskedésben, tehetik ezt, hanem a rövidesen nyíló borszaküzletükben, borbárjukban.

Szabó Edit, a Magyar Borszakírók Köre tagja buzgón fényképezett, és szorgosan jegyzetelt

A portugál boresten – amelyet Joachim Pimpao nyitott meg a portugál követség nevében – 14 féle bort ízlelhettünk, Rita Matos szakszerű magyarázata mellett kínálták a tételeket. Kezdjük mindjárt – hol másutt? – a végén. A Santos and Seixo pincészet rozéja, 5 fehér és 8 vörös bora maximális elégedettségre adott okot. Egyediek, összehasonlíthatatlanok voltak. A fehérek kóstolása után a borszakíró társsal abban maradtunk, hogy a magyar fehér borokat az egyetlen furmint kivételével nem lehet a kóstolt tételekhez hasonlítani. A Rotas de Portugal rozé gyümölcsösségével, buja ízével varázsolt, és a pici szénsav is szerethetővé tette. A fehérborokat a citrusosság, a trópusi gyümölcsök jellemezték, a Santos da Casa Reserva 50 százalék acéltartályban történő „lakást” követően 8 hónapig hordóban ért. Ez, és a másik Reserva, a szintén Santos da Casa 100 százalékban Alvarinho szőlőből készült. Utóbbi volt a legjobb – a számomra.

És a tételek csak jöttek sorba egymás után. Kóstoltunk szorgalmasan, ízleltünk örömmel

A vörös borok sorát a Rotas de Portugal nyitotta és a Santos da Casa Grande Reserva zárta. Minden bor más lépcsőfokot jelentett, a másik kóstolt Grande Reserva Santa da Casa volt a legkedvesebb a számomra, amelyet 2 évig tartottak hordóban, és barrique jegyeket is felfedezhettük benne, mégpedig markánsan, de mégsem bántón. A vörösborok ízében többségében megtaláltuk hol jobban, hol kevésbé jobban a vaníliát, a szilvát, a szedret, a fekete csokoládét. Volt közöttük könnyű, és testes vörös, ahogy annak lennie kell.

Jók voltak a vörösborok, de a fehérek különösen ízlettek. Pedig a vöröset jobb szeretem, de mégis...

Alapvetés: mindenkinek az a jó bor, ami neki ízlik, a paraméterek pedig arra valók, hogy a szakembereknek legyen mit magyarázni, min hajba kapni, a paraméterek segíthetenek még az árképzés kialakításában, de csak nagyon egyszerűen annyit: nagyon is kedvünkre valók voltak a portugál borok.

Igaz, a magyar borok is kiválóak, de a portugál kóstolón egy másik világot, másik nemzet szőlőbe írt történelmét, kultúráját ismerhettük meg.