Dekantáló

Fejér Megyei Gasztro- és Bor Blog

Magyar Sommelier Bajnokság Egerben és Budapesten

2019. február 28. 08:36 - Silye Sándor

A Magyar Sommelier Szövetség a hevesi megyeszékhelyen, Egerben 2019. március 2-án szombaton tarja meg ez évi országos versenyének elődöntőjét, Eger Város Önkormányzata, a Dobó István Vármúzeum és az Egri Borműhely egyesület támogatásával. A rangos szakmai megmérettetés helyszíne a Vármúzeum Dobó-bástyájának rendezvényterme, ahol olyan szakemberek mérettetnek meg, akik a vendéglátás és az italkereskedelem területén dolgoznak, illetve munkakörükbe tartozik a vonatkozó elméleti és gyakorlati ismeretek birtoklása.  

sommelier.jpg

Mindenki figyel mindenre. A versenyző dekantál, a zsűri pedig nézi a feladat végrehajtását

A verseny fővédnöke Dr. Nagy István agrárminiszter.

A verseny főtámogatója a Törley Pezsgőmanufaktúra.

 A versenyzők Fabók Mihály örökös magyar sommelier bajnok vezette szakmai zsűri valamint a nagyszámú érdeklődő közönség előtt adnak számot képességeikről és tudásukról. Közülük kerül ki a bajnok, aki viselheti a Magyarország Sommelier Bajnoka 2019 címet.

 Az elődöntőn a délelőtti írásbeli feladatmegoldás után az érdeklődők 13:30 órától láthatják a versenyzőket, amint egyenként egy palack vörösbort dekantálnak, és megfelelő ételt ajánlanak hozzá, majd öt falatkát kóstolnak, hogy azokból megfelelő indoklással kiválasszák azt a kettőt, amelyek a leginkább párosíthatók az e célra odakészített és megkóstolt két borhoz.

A verseny helyszínén bemutatkoznak az Egri Borműhely egyesület borászatai.

 Az elődöntőből 3 versenyző jut tovább a 2019. március 3-án, vasárnap 11.00 órakor a Gundel Erzsébet Királyné báltermében sorra kerülő döntőbe. Az esemény ad otthont a 2018-as Par Excellence díjak átadásának is. A díjakat Termelő kategóriában a tokaji Holdvölgy Pince, Kereskedő kategóriában a Radovin, Vendéglátó kategóriában a Márga Bisztró, Szakíró kategóriában Dékány Tibor, Oktató kategóriában Sárkány Péter veheti át.

 Jegyek elővételben a döntőre deakjozsef2012@gmail.com címen igényelhetők 2.000,- Ft egyidejű átutalásával. VIP jegyek pezsgős tízóraival és az esemény prominens vendégeivel 11.000,- Ft.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dekantalo.blog.hu/api/trackback/id/tr6714659191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása