Ne hökkenj meg kedves olvasó, blogkövető. Mert mától kezdve többször láthatsz a gasztro- és borblogomon más témákat is. Az élet dolgait. Szó lesz időnként sportról, művészetről, kultúráról, közéletről. De persze a főszerepet a bor kapja, de szeretném megosztani Veletek azokat a gondolataimat, élményeimet is, ami - nemcsak bor. Most művészetről olvashattok, mégpedig egy csodás előadásról. Akkor hát, függöny fel!

Ó, jaj, szegény Rómeó és Júlia! Drámájuk maga alá gyűrte, katarzisuk pedig a magasba emelte a lelkeket mindazoknál, akik látták a Fehérvári Balett Színház eddigi három előadását, Shakespeare örökzöldjét táncban elbeszélve (bocs a képzavarért) a Vörösmarty Színházban. Szergej Prokofjev zenéje lenyűgözött, hol lírai, hol drámai volt, hol fortissimóban szólt, hol a csúcsig hatolt hangerőben, lendületben, elsöpört, letaglózott, minden porcikánkat átjárta, simogatta, letámadta, megrázta. Csuda volt, na!

- Shakespeare gyönyörű darabja két fiatal történetéről szól, akik szeretik egymást, de családjaik értelmetlen viszálykodása akadályozza ezt a kapcsolatot. Az én olvasatomban ez több, mint szerelmi történet. Emberi karaktereket, emberi problémákat mutat meg, a félelem szülte gyűlöletről, az ezzel szemben álló szeretetről, a világot mozgató két erő egymásnak feszüléséről szól a tragédia, erről beszélünk a színpadon a tánc nyelvén – vélte a rendező-koreográfus Egerházi Attila igazgató.

És tette ezt a társulat fantasztikusan! A koreográfia lágy, vagy éppen határozott mozdulatokkal, szépséges, és lendületes táncokkal mesélte el a történetet. Érthetően. A színpadon minden pillanatban, minden négyzetméteren volt látnivaló, az álarcosbál nyitányától a tragédia beteljesedésének a pillanatáig. A gyönyörű, sokatmondó forgások, ringások, nagy ívű ugrások, fergeteges táncok nem hagyták lankadni a figyelmet. A tragédia ellenére szinte minden mozzanatban állandóan fellehető volt a dráma pokoljának ellenére a humor, egy, egy apró kaján vigyor. Hiszen emberek, tragédia ez, ám a halálában is az életről, a szerető, a gyűlölő, a mindent odaadó, mindent magához ragadó és a magától eldobó emberről szólt. Kettős szereposztásban állították színpadra a művet, mi Fernando Gabriel Luis Luis (Rómeó), Cristina Porres Mormeneo (Júlia) előadásában láttuk, de a főszerepet bizonyára fantasztikusan táncolta Dávid Janík és Dusana Herákova is. Minden szereplő magas színvonalon tette a dolgát, Capulettől Mercutión át a vásári forgatagig, a népig. Bár a klasszikus balett jelentette az előadás alapját, de mégis inkább táncszínházként varázsolt el mindenkit. Finom, kecses mozdulatok, a hölgyek mozgásának szépsége mutatta, miért is szeretni való a gyöngé(de)bb nem, de a férfiakra is jellemző volt ez, és - senki ne értse félre, ha azt mondom - jó volt látni a férfi báj megjelenését is a színpadon. Jók voltak a jelmezek, a díszletek, a háttérben a kicsit görbe tükör is megtette a hatását, látva az ott táncolók megváltozott formáját. Szűnni nem akaró vastapssal köszönte meg Székesfehérvárnak a nézőtéren helyet foglalt része a produkciót. Ami több volt produkciónál.

Művészet volt ez a javából, köszönjük hát!