Dekantáló

Fejér Megyei Gasztro- és Bor Blog

Három Fejér megyei borlovagrend közös versenye

2021. július 26. 13:54 - Silye Sándor

Pákozdon a Lics pincészet volt a házigazdája a Duna-menti Szent Orbán (Adony), a Noé-Hegyi Szent István (Székesfehérvár) és a Szent Benedictus Borlovagrend (Velence) közös borversenye eredményhirdetésének. Első ízben rendezte meg közösen a három borlovagrend a borviadalát.

Összesen 33 bortermelőtől 79 minta érkezett be, és bírálta el azokat a szekértő zsűri. A színük szerint 46 fehér, 9 rozé, 23 vörös, valamint 2 habzó és 2 desszertbor „kellette” magát. Ami az eredményeket illeti, 2 nagy arany, 21 arany, 34 ezüst, 18 bronzérem talált gazdára, és csupán 4 terméknek kellett megelégednie az oklevél minősítéssel.

A zsűri örömmel állapította meg, hogy kiváló, mi több kiemelkedő minőséggel találkoztak a viadalon, ami nem véletlen, mert a borok nagy része kereskedelmi forgalomban is kapható. A 21 aranyérmes között a Boldog Pince (Adony) kapta a legmagasabb pontszámot a Cserszegi Fűszeres termékére. Nagy aranyat érdemelt a Dancsó Pincészet (Kápolnásnyék) Töppedt borával, míg a legmagasabb pontszámot (96) nagy arany éremmel a Csóbor Pincészet (Agárd) Chardonnay nedűje kapta.

1csobor.jpgKisari Linda kezében az oklevél, a jövő, azaz a kislányében a serleg 

- Mindegyik érmünknek örülök. Nagyon sok bort küldtünk a versenyre, kaptunk mindenféle díjat, ez is pincénk sokféleségét mutatja. A Chardonnay borunk még soha nem kapott nagy aranyat, de most „beállt a sorba” a rozé és a vörösborok után. Ezzel a termékünkkel még nem nyertünk nagy aranyat, de most ez is „beállt” a sorba a rozé és a vörös borok után. A Chardonnay részben készült battonage technológiával, tartályos battonage, amely csak másfél, két hónapot volt finomseprőn, ugyanis a vevők követelték e borfajtát, így hamarabb le kellett kapnunk onnan… - mondta Kisari Linda, a Csóbor Pincészet főborásza.    

- Ez igazi nagy arany a számomra, és egyben nagy boldogság, mert életem első nagy aranya ez. Édesapám telepítette a szőlőt 35 éve, így az ő érdeme is e siker. A környéken az ezerfürtűt majd mindet kivágták, ez megmaradt, volt hát ideje „beérni”. Családunknak is nagy öröm, hiszen ez az elismerés bearanyozta a munkánkat – jelentett ki büszkén Dancsó Gábor.

1dancso.jpgDancsó Gábor élete első nagy aranyával a kezében, tőle jobbra Dinnyés Ferenc

Dinnyés Ferenc, a Noé-Hegyi Szent István Borlovagrend nagymestere a közös vállalkozásról beszél

- Jó, hogy közösen rendeztük meg a versenyt, hiszen lényegesen több jó borral neveztek a borászok. Bár a pandémia szinte mindenkinek nehézséget jelentett, de ez nem látszott a borok minőségén, mert kiváló termékeket kóstolhatott a zsűri. Nagyon kevés borra mondták, hogy ez még fejlődhet. A 2020-as év jó évjárat volt, a nagy aranyos borunk is tavaly készült, a vörös borok között kalapot emelhettünk a korábbi évjáratok „szülöttei” előtt, de a fehér borok kicsit jobban szerepeltek, mint a vörösek. Nagymesterként ez volt az első évem, a pandémia miatt kevesebb rendezvényünk lehetett. Tartok tőle, a következő évünk sem ígérkezik szabadnak, abban bízok, hogy jövőre jobb év vár ránk!

A díjátadáson a három borlovagrend vezetői kijelentették, ugyan ez volt az első közös versenyük, de jövőre már hagyományról beszélhetnek, hiszen 2022-től kezdve évente megmérettetik boraikat.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dekantalo.blog.hu/api/trackback/id/tr1316638762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása