Sopron. A Hűség városa, legendája alighanem hozzátapadt örökre a város nevéhez. Sopron valamikor a bor városa is volt. Taschner Kurt István Sopron borászatának meghatározó embere, a Magyar Borakadémia főtitkára. Sokat akar, akarnak tenni a magyar bor, Sopron hírének erősítéséért, a magyar bor kultúrájáért. Élükön a városban a Taschner Bor- és Pezsgőházzal. „Lassú és szívós munka ez, ráadásul összetett, hiszen nem elég jó bort készíteni, tudni kell a borral kapcsolatos kultúrát is egyre magasabb nívóra emelni"  " - vallotta és vallja.

Taschner Kurt István huszonöt éve foglalkozik a szőlővel és a borral. Vele beszélgettünk Sopronról, borról.

- A Taschner család és a bor közös története az 1800-as évekre tehető vissza. Mennyire volt kötelező neked a borral foglalkozni, tekintettel a családi hagyományokra?

- Egyáltalán nem volt kötelező! Olyannyira nem, hogy vendéglátó szakon érettségiztem, a főiskolán is a vendéglátásról tanultam. Amikor a '90-es évek elején csoportok érkeztek a pincénkbe, és úgy akartak bort venni, hogy előtte meg akarták kóstolni azt, ekkor kezdődött számomra az új világ, amikor apám borait kóstoltattam a vendégekkel. Innen kezdődött az a korszak, amikor kezdtem azon töprengeni, hogy saját bort kellene készítenem. Amikor '98-ban kezdődött a szőlész-borász szakmérnöki képzés, be is iratkoztam, és ennek elvégzése után már szakembernek mondhattam magam. Amikor megtanultam, amit kellett, akkor kezdtem neki a saját borok készítésének, és a későbbiekben már apám borait is én készítettem.

- Testvéred azt mondta, a soproni bor most van felszálló ágban. Egyetértesz vele?

- Igen, és remélem, hogy igaza lesz. Belülről látom a borvidéket, sok a tennivaló. Rendezvények során kell bemutatni az új arcunkat, borainkat, hogy sokan, az országból sok helyen megismerjék azokat.

- Volt jó néhány évtized, amikor bár tudott volt, hogy létezik soproni bor, de néhány más borvidékhez nem igazán volt mérhető. Mik voltak ennek az okai?

- Sopron mindig város volt ennek minden előnyével és hátrányával. És itt van az osztrák határ is. Gyakorlatilag a soproni emberek mindig megéltek, ha kellett kijártak Ausztriába dolgozni. Nagyon sok mai bortermelő szülei és maguk a borászok is átjártak a „szomszéd” borászatokba, és ott dolgoztak. Ebből adódóan nem volt olyan gazdasági nyomás, hogy ezt az ágazatot minél profibban csinálják itthon. Ennek a szemléletnek a megváltoztatását 20 éve elkezdtük, és szerencsére egyre többen belátták, belátják, érdemes a bort profi módon elkészíteni. De időközben a déli borvidékek, Szekszárd és Villány elhúztak mellettünk, ezt tudomásul kellett venni.

- Mikor és mitől lesz jobb a soproni borvidék?

- Attól, hogy nem csupán három pincének lesz nagyon jó bora, hanem legalább húsznak, majd még többnek. A jó bor önmagában még kevés, hiszen nagyon sok embernek van Magyarországon nagyon jó bora, de ahhoz, hogy valahova érdemes legyen elzarándokolni, nem elég jó, hanem rendkívül jó borokat kell készíteni és folyamatosan.

- Van kedvenc bortípusod?

- A vörös bor. A borban, miként az életben is, általában mindenben a harmóniát keresem. Számomra a vörös borok akkor igazán szépek, ha minden kerek benne, nem lóg ki belőle az alkohol, a tannin, legyen az egy könnyed, vagy testes vörös bor. A harmónia lényeg!

- Gondolom nem tiltakozol, ha hozzáteszem a harmóniához az eleganciát is, ugye?

- Nem, nem, mindenképpen jó, ha a harmónia és az elegancia egyaránt megvan a jó borban!

- A Magyar Borakadémia főtitkáraként miben látod a magyar bor lehetőségét, vagy éppen a lehetetlenségét?

- Ugyanaz a lehetősége, mint a lehetetlensége. Sok borvidék van ebben a kis országban, sokféle borral. Nekünk a sokszínűségünket kell kommunikálnunk a világ felé. Minden van nálunk, igaz, viszonylag kis mennyiségben. Aki szeretne megismerkedni a magyar borokkal, az sohasem tudja azokat mondjuk egy londoni áruház polcáról levenni. Tehát éppen ez a sokszínűség jelenti az előnyünket és a hátrányunkat is.

- Tudod, hogy borászaink miért a világfajtákat készítik, és nem a magyart? Vörös borban a kékfrankost, fehérben mondjuk például a furmintot? Legyünk persze sokszínűek, de legyen olyan magyar bor, ami csak a mienk, amit megismer az egész világ...

- Jó lenne, ha lenne, de abban látom a problémát, hogy magyarok vagyunk, és sokfélék. Borzasztóan nehéz egyetlen irányba összekovácsolni a szakmát. Különböző borok, különböző érdekek vannak. Ez csak úgy tudna működni, ha állami akarattal jelölnének ki egy-egy fajtát, és abból kellene hatalmas mennyiséget készíteni. De ne álmodozzunk... Magyarországon van talán 60 ezer hektár szőlőterület, ekkora egyedül egy helyen Bordeux-ban is van, és akkor nem beszéltünk még az egész Franciaországról... De: a kicsiségünk egyúttal a nagyságunk is tud(na) lenni! Legyen hát, itt és Sopronban is. Ez a cél!