Dekantáló

Fejér Megyei Gasztro- és Bor Blog

"Ha a boraimmal dolgozom, mosolyog a lelkem."

2023. március 13. 08:54 - Silye Sándor

lelovits.jpgÉvszakok jönnek, mennek, de a Kossuth utca 3-ban található Borbár vezetői mindig előrukkolnak valami különössel. Így most március 22-én, szerdán, 19 órakor Lelovits Tamás, Villány egyik elismert borászát látják vendégül.
MEGÁLMODTAM-MEGVALÓSÍTOTTAM, NEM KÖTÖK KOMPROMISSZUMOKAT” szól imígyen a borász története.
„Huszonhárom éve, 2000-ben kezdtem el tudatosan a borászattal foglalkozni, nem szülői
indíttatásra. Bár mindig volt szőlőnk, mint, ahogy szinte mindenkinek Villányban, de ez mindig egy kis családi méretű birtokot jelentett. Metszés, traktorozás, szüretek, természetes, hogy egy villányi gyerek ezekben részt vesz. Én is ott voltam, bár először mégsem ebbe az irányba indultam, de a késztetés mindig bennem maradt, hogy kipróbáljam magam a borászat terén. Az elhatározást tettek követték: sok-sok tanulás, munka és alázat, a bor iránt. Úgy érzem, egy életre megszállott lettem, a gondoskodás, szerencse, alázat nélkülözhetetlen a borász életéből. Elvem a fontolva haladás, amit pontosan be is tartottam az utóbbi években. Tanulás, fejlesztések, tapasztalások – lépésről lépésre haladok, ami helyes útként igazolódni látszik. Évről évre gyarapszanak az elismerések a fogyasztók oldaláról és szakmai berkekből is, ez a legfontosabb visszajelzés arról, hogy jó úton járok. Sok titok nincs: a minőséghez munka és szakértelem, odafigyelés kell és egy csipetnyi jókedv. Ha a boraimmal dolgozom, mosolyog a lelkem.”

lelovits_jpg2.jpgAz aznapi borsor: Villányi Gyöngyöző 2021, Villányi Portugieser 2022, Villányi Shiller 2022 (100% Cabernet Sauvignon), A Csudabogár I 2020 (Kékfrankos-Merlot-Cabernet Sauvignon), A Csudabogár 3. 2021 (Chardonnay-Olaszrizling-Muscat Ottonel), Villányi Franc 2018 (100% prémium Cabernet Franc), Két Hold 2020 Merlot prémium Solo 2018 (Cabernet Sauvignon prémium), PET NAT 2022 (Irsai Olivér), és a szokott falatkák.

Részvételi díj: 7.500 forint/fő.           lelovits_jpg1.jpg

Asztalfoglalás szükséges és korlátozott. A jelentkezést a jelentkezési sorrendben fogadják el, és igazolják vissza. Ezután a részvételi díjat átutalással vagy készpénzzel lehet rendezni a Borszaküzletben március19.-ig.
Foglalás, e-mail info@veressbor.hu. Telefon: 06-20-3677747 vagy 06-22-311-441.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dekantalo.blog.hu/api/trackback/id/tr1618070528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása