Dekantáló

Fejér Megyei Gasztro- és Bor Blog

Az európai olaszrizlingek idén a Balatonra érkeznek!

2024. február 16. 07:52 - Silye Sándor

grow_du_monde.jpgNincs emblematikusabb helyszín az olaszrizlingnek, mint a Balaton. A teljes régió, azaz hat balatoni borvidék ad otthont májusban az olaszrizling szőlőfajta nem hivatalos világbajnokságának. A GROW du Monde azonban nem csak egy borverseny, hanem arra is lehetőséget ad, hogy az öt napon át itt tartózkodó nemzetközi szakemberek jobban megismerjék és szívükbe zárják a balatoni borokat és tájat.

- Az olaszrizling a borkészítés szinonimája lehet Közép-Európában, a Duna medencéjében, ahol gazdag történelemmel és nagy fejlődési potenciállal rendelkezik. Minden régió, ahol terem – legyen az például Szlavónia, Szerémség vagy épp a Balaton - az olaszrizling az egyedi stílus és terroir kifejeződése – mondta Győrffy Zoltán, a GROW du Monde egyik alapítója, a balatoni rendezvény versenyigazgatója. 

Az olaszrizlinget felkaroló kezdeményezés 2022-ben indult el Szerbiában, tavaly Horvátországban folytatódott, idén pedig Magyarország lehet a házigazda, ami nagy felelősség, de még nagyobb lehetőség egyben.

- Nem egyszeri borversenyként tekintünk erre a projektre, hanem egy hosszú távú befektetésre, amellyel az olaszrizlinget és a balatoni régió borait helyzetbe tudjuk hozni, úgy a hazai, mint a külföldi piacokon. A rendezvény jelentős lépés a Balaton bormárka építésének a folyamatában, aminek az olaszrizling vitathatatlanul a vezérfajtája. Ide kell csábítanunk azokat a szaktekintélyeket, akiket a GROW kapcsán már megérintett az olaszrizling, hogy még jobban megismertessük velük ezt a rendkívüli termőtájat és ezáltal építsük tovább exportpiacainkat – vélekedett így Tornai Tamás, a rendezvényt felkaroló Balaton Borrégió elnöke.

- Közép-Európában ez a fajta szőlő mindenütt jelen van, de talán kevesebb figyelmet kap, mint nagyobb hírnevű világfajta társai. Ugyanakkor évszázadok óta műveljük ezeken a tájakon, nem véletlenül, megbízható és kiemelkedő minőségre képes – ezt már Igor Lukovic, a szerbiai alapítótárs, a Vino i fino magazin főszerkesztője tette hozzá. Sasa Spiranec horvát borszakíró a harmadik alapító, aki tavalyi versenyt és a hozzá kapcsolódó rendezvénysorozatot építette fel. Szerinte meg kell teremteni a legjobb termőtájak és termelők közti kommunikációt, kutatni és fejleszteni kell, hogy a nagyvilág is elhiggye, amit mi jól tudunk – az olaszrizlingnek helye van a világ emblematikus borai között.

olaszrizling_1.jpg2024-ben öt napra ötven borszakíró, kereskedő, sommelier és más szakértő, köztük több Master of Wine és Master Sommelier érkezik majd mintegy 20 ország képviseletében Balatonfüredre, hogy részt vegyen a borversenyen, de a szervezők kihasználják ezt a lehetőséget arra is, hogy a Balaton legszebb szőlőskertjeit, borait és élményeit is megosszák vendégeikkel. Mind a hat balatoni borvidék bemutatkozhat, a szervezőket helyi borászok segítik, közöttük van Dobosi Győző, Barabás Barna, Gyukli Krisztián, Figula Mihály, Bujdosó Ferenc, Pálffy Gyula, Tarsoly Róbert, Laposa Bence és mások. Nemrég a Jásdi-család által évtizedek óta szervezett „Olaszrizling szerintünk” rendezvényen mutatták be nagyobb nyilvánosság előtt a tervezett programot, ami a borászok, de a borkedvelők érdeklődését és támogatását is elnyerte.

- Hihetetlen, de a GROW minden eddiginél jelentősebb összefogást hozott a szakmai szervezetek (pl. hegyközségek, Balatoni Kör, Rizling Generáció) és lokális döntéshozók (így Balatonfüred város vezetése), de szponzorok (szállásadók, turisztikai szereplők, borászati cégek) körében, így megvalósítható közelségbe került a projekt. De ez ígysem valósítható meg a magyar nemzeti bormarketing segítsége nélkül, bízunk benne, hogy a magyar borstratégia kulcsmondataival egybecsengő céljaink elnyerik a megpályázott támogatást. Hiszünk benne, hogy egy komplex bormarketing és borturisztikai marketing elemeket is tartalmazó rendezvénysorozat jelentős előrelépést hozna a Balaton, ezzel együtt a magyar bor nemzetközi pozicionálásában. Már eddig tucatnyi rangos szakmai lap jelezte érkezését, az angol Decanter, az osztrák Falstaff, hogy csak a legismertebbeket említsem, de a cseh, szerb, horvát, francia, szlovák, szlovén és lengyel piacok felé is közvetlen élményeket továbbíthatnak az ide érkező szakírók – részletezte a GROW előnyeit a versenyigazgató.

grow_du_monde_jpg1.jpgGyőrffy Zoltán szerint a Balaton olyan különleges hangulattal rendelkezik, ami a sokat látott és tapasztalt külföldi szakembereket is elvarázsolja majd.

- Az ideérkező szakértők nem csak több mint háromszáz bormintával ismerkedhetnek meg a versenyen - reméljük, közöttük minél több magyar olaszrizlinggel -, de mellette vitorlázhatnak a tavon, hegyet mászhatnak, kerékpározhatnak és még gyógyító hatású vízben is megmártózhatnak. Komplex élményt kaphatnak, aminek mi a bort helyezzük a fókuszába, azon belül is az olaszrizlinget, ami a régió legfontosabb szőlőfajtája. 

A május utolsó hetére tervezett rendezvénysorozat két helyszínén a közönség is jelen lehet. A balatonfüredi Kongresszusi Központban május 31-én rendezik meg a szakmai konferenciát, majd a díjátadót és ezt követően a legjobb borokat a nagyközönség is megkóstolhatja. Erre a programra, nem csak hazai, de horvát, szerb és cseh borászok is jelezték már érkezésüket. A sétálókóstolón túl a Tagore-sétányon is várja majd a füredi turistákat egy izgalmas olaszrizling-válogatás, itt egész héten működni fognak a GROW információs és boros standjai.

Szólj hozzá!

Tervezd meg a Balatonfüred-Csopaki Borvidék arculatát!

2024. február 13. 08:23 - Silye Sándor

balaton_borterv_jpg1.jpg Egységes borvidéki arculat kialakítására várja a Rizling Generáció grafikusok, képzőművészek pályaműveit a Balatonfüred-Csopaki Borvidéken.

„Borvidékünk szakmai szervezeteivel arra teszünk kísérletet, hogy a borvidék legfontosabb arculati elemeit modernizáljuk. Hiszünk abban, hogy a pozitív változásokat egy egységes borvidéki arculat tovább erősítené. Célunk az egységes, jól felismerhető és időtálló infó-kommunikáció megteremtése, amely tájba illő esztétikai élményt nyújt, hozzáadott értéket teremt a környék szőlőtermesztőinek és borászatainak, valamint megkönnyíti a tájékozódást a környékre látogató vendégek számára” vázolta a projekt célját

Barabás Barna, ötletgazda.

balaton_borterv.jpg„Meggyőződésünk, hogy egy borászati térkép, a dűlők mentén elhelyezett információs tábla vagy akár a borvidék határain elhelyezett figyelemfelkeltő térplasztika nagyban hozzájárulna a borvidék sikeréhez. A nemzetközileg is sikeres tapasztalatokat felhasználva terveztük meg a mintaprojektünket, mely idővel más borvidékek, borrégiók számára is követendő példa lehet. A Rizling Generáció Egyesület, mely a Balatonfüred-Csopaki Borvidék fiatal borászait tömöríti, közel 10 éve ismerte fel, hogy az összefogásban rejlik a borvidékünk ereje és jövője. Tagjaik képviseltetik magukat a helyi szakmai szervezeteiben, célkitűzéseinket számtalan eredmény igazolja. Egyesületünk legfontosabb víziója, hogy a borvidékünkre érkező vendégek magas színvonalú élménnyel térjenek haza. Az elmúlt években a régió borainak minősége, a szőlőültetvények állapota és a balatoni gasztronómiai kultúra jelentős átalakuláson ment keresztül, ezt az átalakulást erősíti majd az új, egységes táblarendszer.”

Gyukli Krisztián, a Rizling Generáció elnöke.

A pályázat részletei és a nevezési feltételek az alábbi oldalon érhetők el:

https://rizlinggeneracio.hu/palyazat/

Sajtókapcsolat: Barabás Barna 0630 281 6232.

Szólj hozzá!

Podcast, téma: a VIII. Nagy Magyar Bormustra

2024. február 12. 09:10 - Silye Sándor

fancsi_jpg2.jpgFáncsi Viktória korábban elhatározta, hogy Székesfehérváron új sorozatot indít, a Fehérvári Nagy Bormustrát. Nemrég a nyolcadikat rendezte meg. A Mercure Hotel két termében sokan voltak, a rendezvény délután négykor kezdődött, 6 órakor már lépni is alig lehetett. Az egyik teremben jórészt Fejér megyei borászok voltak, a másikban pedig az ország más részeiről érkezettek. 

fancsi_jpg4.jpgTizenhat borvidék, 37 borásza kényeztette az érkezettek ízlelő bimbóit, azok nagy örömére. Fejérből a régiek és az újak bizonyították, hogy már semmivel sem maradnak el e hon legjobbjaitól. Balaton, Mátra, Tokaj, Szekszárd, Villány, Zala és más helyek borászai kiváló pezsgőkkel, fehér, rozé és vörös borokkal rukkoltak ki.

A bormustrákról Silye Sándorral beszélgettek.

fancsi_jpg7.jpgHallgassá(to)k hát, de előtte ne felejtsétek a kattintást az alábbi szövegre.

Az epizód meghallgatásához kattints(on) ide!

Szólj hozzá!

Öreghegy: jazz és bor találkozása

2024. február 12. 09:02 - Silye Sándor

oreghegy_bor.jpgAz Öreghegyi Művelődési Ház új hagyomány teremtésének szándékával nagy fába vágta a fejszéjét: első ízben rendeztek borkóstolót. Nem is akármilyet: jazz zenével „díszítettet”! Az esten Silye Sándor beszélgetett Fiáth Beáta rendezővel, Borostyán-Kovács Tamara sommelierrel, Vörös Janka jazzénekes zeneszerzővel. A közművelődési intézmény nagyterme a kezdés időpontjára megtelt. A teremben körben asztalok sora, mellettük székek, középen kis asztalok fotelekkel. A színpad előtt borokkal „betakart” asztal, amott zongora. És ahol egy zongora van, az biztos megszólal. Úgy is lett…

oreghegy_bor_jpg1.jpgFiáth Beáta a háziasszony köszöntőjét követően az est sommelier-je, Borostyán Kovács Tamara, vagy ahogy szűkebb pátriájában, Pázmándon ismerik, a Boroslány a borokról elmondta, hogy ezúttal a Velencei-tó és környéke folyékony kincseit ismerhetik meg.

Bevezető borként az Egy bolond hármat csinál bormanufaktúra (Pázmánd)- Torokugró 2022 fehér cuvée (Rajnai Rizling, Zöld Veltelini, Sauvignon Blanc) kóstolhatta meg a nagyérdemű. Ezt követte az agárdi Csóbor pincészet Irsai Olivér 2023, majd jöttek sorban a többiek: Dancsó Pince (Kápolnásnyék) - Gyöngy 2023 Pinot Noir rozé gyöngyözőbor, Nagy Gábor Családi Szőlőbirtok (Pázmánd)- Könnyűvér 2022 (Kékfrankos, Cabernet Sauvignon), ApróKertek Pincészet (Pázmánd)- Budai Vörös 2021 (Kadarka, Csókaszőlő), Szentesi Pince (Nadap)- Velence Cuvée 2018 (Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc, Merlot).

oreghegy_bor_jpg4.jpgTamara mindegyik borról elmondta a jellemzőket, a tudnivalókat, beszélt a paraméterekről, az ízekről, a készítés módjáról. A borok kiöntése és kóstolása közben Vörös Janka, a jazzének művésze, zeneszerző énekelt gyönyörűen dalokat. A míves borokhoz jó volt az éneket hallani, Janka hangja végig szállt a termen, szépségesen bravúros perceket szerezve a jelenlévőknek. Az énekest Horváth János jazz-zongorista, zeneszerző kísérte zongorán.

oreghegy_bor_jpg3.jpgEz volt az első alkalom, várjuk a folytatást! Ez a podcast erről szól, hallgassa, hallgasd hát meg!

Meghallgatáshoz katt erre!

Szólj hozzá!

Díjak, ünnepség, beszélgetések

2024. február 09. 12:46 - Silye Sándor

dijatado_1.jpgBensőséges, családias hangulatú ünnepségen adták a Magyar Borszakírók Köre Magyar Bor Nagydíjat a fővárosban. A kör 2023-ban nyolcadik alkalommal rendezte meg a magyar termelők által készített száraz és félszáraz fehér- és vörösborok borainak versenyét, és alkotta meg a legjobbnak ítélt fehér- és vörösborok „Szuper 12” listáját. A legjobb 12-12 fehér és vörösborok között a tagok által 2023-ban kóstolt és magas minőségűnek tartott borok szerepeltek. A beszavazott borok listája több szavazati fordulón keresztül folyamatosan szűkült, míg végül kialakult a tizenkét fehérbor és tizenkét vörösbor mezőnye.

dijatado_figula_1.jpg

Ezek közül a magyar borszakírók vaktesztje alapján 2023 legjobb fehérboraként a Magyar Bor Nagydíjat a Figula Pincészet Sóskút Olaszrizling 2022 (Balatonfüred-Csopaki borvidék) kapta. A 2023-as év legjobb vörösbora, a Magyar Bor Nagydíj nyertese a 2HA Szőlőbirtok és Pincészet Syrah 2019 (Badacsonyi borvidék) lett.

dijatado_torok_sz.jpgA díj történetében először adott nagydíjas bort a Balatonfüred-Csopaki borvidék. A Badacsonyi borvidék már többször is szerepelt a legjobbak között, de most először történt, hogy nem(csak) fehér-, hanem vörösborral is elvitte a pálmát, és az is először fordul elő, hogy mindkét díjazott borászat a Balaton borrégióban működik.

A Dr. Kosárka József emlékdíj: a 2022-ben elhunyt alapító ügyvivő elnök, dr. Kosárka József tiszteletére tavaly különdíjat alapított a Magyar Borszakírók Köre. Az elismerést minden évben az a pincészet nyerheti el, amelynek legtöbb különböző borát jelölik a tagok a Super 12 választáson, azaz a legszélesebb borválasztékot képviseli a kiemelkedő magyar borok versenyében. A díj nyertese 2023-ban az egri St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet. A pincészet az eddigi nyolc év alatt 6 fehérborral és 8 vörösborral került fel a legjobbak Super 12-es listájára, és a 2023-as megmérettetésen 5 különböző borát is jelölték a tagok.

dijatado_lorinczek_1.jpg

A díjátadó ünnepségen készítettem az alább hallható podcastot a nyertesekkel, Figula Jánossal, Török Szabolccsal és dr. Lőrincz Györgyel.

Halgassá(to)k hát, de előtte ne felejtsétek el elindítani a felvételt.

Az epizód meghallgatásához kattints ide!

Szólj hozzá!

A 20. újbor és sajtfesztivál előtt

2024. február 07. 13:40 - Silye Sándor

ujbor_es_sajt_bor_1.jpgImmár hagyomány, hogy minden esztendőben megrendezik az Újborok és sajtok fesztiválját. Rendre nagy érdeklődés kíséri ezek bemutatkozását, amelyek ekkor már nem is annyira újak - legalábbis fajtánként. Vannak friss borok és a még a reményteljes kategóriába, a boldog jövő előtt állók közé sorolhatók. Tudjuk, a gasztronómia és a bor kéz a kézben jár, a sajtok és a borok meg pláne.

Idén február 24-én szombaton, 13 és 20 óra között lesz a XX. Magyarországi Újbor és Sajtfesztivál, mégpedig Budapesten, a MATE Budai Campusban, a Villányi út 29-43-ban, a K épület Dísztermében.

ujbor_es_sajt_sajt.jpgDélután 2 órakor adják át az alább, a plakáton látható borok borászainak a díjakat, a nagy arany és arany érmeket.

Érdemes lesz jönni, látni, kóstolni, mert szokásosan kiváló nedűk és sajtok várnak az érdeklődőkre.

ujbor_es_sajt_aranyosak.jpg

Viszontlátásra!

Szólj hozzá!

Nagy bormustra nyolcadszor!

2024. január 27. 10:35 - Silye Sándor

bormustra_1.jpgMegvolt hát a Nyolcadik Nagy Fehérvári Bormustra! Fáncsi Viktória nagy levegőt vett hajdan, és belevágott a még nagyobb kalandnak ígérkező első Bormustra rendezvénynek Fejér székhelyén. Remélte akkor, hogy hagyomány veszi kezdetét, remélte, hitte, s lám lőn! Teljes siker. Idén is a Mercure Hotel (korábban Magyar Király, még korábban Velence) szálló adta a helyet a bordélutánnak és estének. Háromkor, a kezdés időpontjában már jöttek, négy órakor már szép számmal voltak, hat órakor pedig már mozdulni sem nagyon lehetett. A helyzet fokozódott hát...

fancsi_jpg1.jpgKét teremben kínálták kiválóságaikat a borászok, és a finom falatokat, az első teremben jó részt a megyeiek, a másikban pedig a mindenfelől érkezettek. Tizenhat borvidék, 37 borásza kényeztette az érkezettek ízlelő bimbóit, azok nagy örömére. Fejérből a régiek és az újak (lásd lejjebb a névsort) bizonyították, hogy már semmivel sem maradnak el e hon legjobbjaitól. Balaton, Mátra, Tokaj, Szekszárd, Villány, Zala és más helyek borászai (lásd mint feljebb, tehát a névsort lejjebb) kiváló pezsgőkkel, fehér, rozé és vörös borokkal rukkoltak ki. Nagyszerű kínálat, minden igényt kielégítő termékek sora okozott szép estét a látogatóknak.

A rendezés, a nedűk kínálata bármely nagy borkóstolóval egyenrangúnak bizonyult, mint eme este is jelezte:

Fejér megyének helye van a nagy magyar bortérképen!

Jöhet a folytatás!

bormustra1.jpgA kiállítók listája:

Fejér megye, Móri borvidék: Miklós Csabi-Mór, Brigád-Mór, Paulus Molnár Borház – Mór, Szabadkai Pincészet-Zámoly.

Etyek-Budai borvidék: Csóbor Pincészet-Agárd, Nagy Gábor Családi Szőlőbirtok-Pázmánd, Köllő Zsolt Pincészete-Pázmánd, Aprókertek-Pázmánd, Boroslány Borműhely-Pázmánd, Bella Pince-Sukoró, Czuppon Borászat – Nadap, Bakos Borászat – Nadap, Etyeki-Kúria-Etyek.

A Balaton mellől érkező borászok: Borbély Családi Pincészet-Badacsony (Borbély Tomi 2020. Év Bortermelője), Kalinics Birtok-Ábrahámhegy, Sarki Róka Borház-Lesencetomaj, Csobánci Bormanufaktura-Diszel, Sabar Borház-Káptalantóti, Border Birtok-Balatoncsicsó, Deák-Bárdos Pince-Balatonvilágos, Androsics Birtok-Balatonőszöd, A Zöld Ajtós Ház-Balatonlelle, Quiar Birtok Borászat – Balatonfőkajár, Pálffy Pince – Köveskál.

A még távolabbi borvidékekről jövők: Dominium Pincészet - Gyöngyös, Koch Borászat - Borota, Villány (Koch Csaba 2019. Év Bortermelője), Polgár Pincészet – Villány, Németh János Pincészete – Szekszárd, Mándli Borház – Csempeszkopács, Ferdinánd Pincészet – Mád, Holdvölgy Pincészet – Mád, Áts Pincészet-Mád (Áts Karcsi 2012. Év Bortermelője, 2020. Borászok Borásza), Kovács Nimród Borászat – Eger, Petrény Winery – Eger, Bősze Pincészet – Ászár, Kovács Nimród Borászat – Eger, Dóka Éva Pincészete – Zalaszentgrót.

 

Szólj hozzá!

Új elnököt választott a 10 éves Balatoni Kör 

2024. január 19. 10:47 - Silye Sándor

 balatoni_kor_1.jpgPach Gábor lett az új elnöke az idén 10 éves Balatoni Körnek, a tó körüli egyesület a tisztújító  közgyűlésen 9 új taggal is bővült. A Zamárdiban élő Pach Gábor alapító tagja a Balatoni Körnek, eddig alelnökként tevékenykedett az  egész évben nyitvatartó, minőségi vendéglátóhelyeket, borászokat összefogó egyesületben. Az ő vezetésével tovább erősítik az elmúlt évek munkáját, népszerűsítik a Balatont borokkal, minőségi ételekkel, kiváló vendéglátó helyekkel.  

Közel 60 tagunk elkötelezett az egész éves balatoni szezon, a minőségi vendéglátás, turisztikai  szolgáltatás mellett. Már nemcsak gasztronómia szolgáltatók és vendéglátóhelyek, rendezvényhelyszínek, hanem  látnivalók, kerékpáros szolgáltatás, kutyás strand is színesíti kínálatunkat. Most beválasztott új tagjaink között nemcsak közvetlen parti településeken működő egységek  vannak, célunk, hogy a Balaton régió teljes területén jelen legyünk. Továbbra is alapvető értékünk, hogy a vendégeinknek egymást ajánljuk, közös rendezvényeket  szervezünk, közös kiadványt készítünk, minőségi élményt adunk a főszezonon kívüli időszakban is.  Ilyen szellemiséggel és kínálattal bíró civil szerveződés nincs több a magyar turisztikai szektorban.  

balatoni_kor_jpg1_1.jpg2024-ben leszünk tíz évesek, ez meghatározó mérföldkő egyesületünk életében. Ünneplünk, és  egyben tudatosabban hívjuk fel a közvélemény figyelmét a Balatonra..  Szeretnénk erősíteni a Balaton kommunikációját, erősítjük a sajtóval való kapcsolatot, hogy a szezon  kezdete előtt minden évben felröppenő spekulációk helyett objektív híradások lássanak napvilágot a  Balatonról. A Balaton egy kiemelkedő európai üdülőhely, ahol egyre magasabb minőségű szolgáltatók  működnek, évek óta kiszámítható, magas minőséget nyújtva, ami ár/érték arányban is kiváló.  

Folytatódik a BalatonBor brand erősítése, és megszervezzük az idei évben is az Év strandétele  versenyt.” - vélte az új elnök, Pach Gábor.  

A Balatoni Kör új elnöksége:

Elnök: Pach Gábor.  

Az elnökség tagjai: Nagy-Golyán Nikoletta, Kövérné Kalmár Mónika, Pach Gábor. Vincze Péter, Joó Zoltán, Laposa Bence, Hajdu Attila, Nagy István.

Új tagok: Androsics Ferenc – Androsics Borbirtok, Balatonöszöd; Fábry Szabolcs – Igásló központ és Nagyvázsonyi vár, Nagyvázsony; Gál Zsombor – Homola Pincészet, Paloznak, Moldvay István – Optimus Residence, Balatonföldvár, Rácz Krisztián – Fricska Étteremlakás, Veszprém; Papp Zsanett Odett - Derce Pékbisztró, Veszprém  Pintér Zoltán – Pini kapitány, Élményhajózás, Keszthely, Szetlik Gergő – Club Tihany, Tihany, Weltner András - Palo Borbirtok, Paloznak.

Szólj hozzá!

Nyolc arany, nyolc ezüst Fejérnek az Országos Borrendek versenyén

2024. január 19. 10:17 - Silye Sándor

mo_borrend_borverseny.jpgElső ízben rendezte meg a Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége a borlovagok országos borversenyét A 2023. évi MBOSZ I. Borlovagok Borversenyén Fejér megyéből a Szent Benedictus Borrend, az Agárdi Borlovagrend és a Noé-Hegyi Szent István Borlovagrend szép sikereket ért el. Nyolc arany, és nyolc ezüstérmet nyertek a borlovag borászok. Ami a nyolc aranyérem elosztását illeti, Lics Balázs borai ennek a felét hozták el, a Csóbor Pincészetnek kettő, A Velencei-tavi Borászati Kft-nek (ismertebb nevén L. Simon Pince), a székesfehérvári Hegedűs Pincészetnek egy, egy arany jutott.

Részletesen:
mo_borrend_borverseny_csobor.jpg
Agárdi Csóbor Pincészet – Agárdi Cabernet Franc vörös, száraz (2020) Arany; Agárdi Cabernet Sauvignon vörös, száraz (2019) Arany; Agárdi Démon Cabernet Sauvignon; Merlot; Cabernet Franc vörös, száraz Ezüst; Agárdi Zöldveltelíni fehér, száraz (2022) 82.4 Ezüst.

mo_borrend_borverseny_lics.jpgLics Balázs – Cabernet Sauvignon vörös, száraz (2020) Arany; Tamás Válogatás cuvee, Cabernet Sauvignon, Merlot vörös, száraz (2018) Arany; Lics Balázs – Merlot – vörös, száraz (2018) Arany; Cabernet Sauvignon vörös, száraz (2018) Arany; Cabernet Sauvignon – vörös, száraz (2019) Ezüst.

Hegedűs Családi Borászat – Késői szösszenet,  Cuvée fehér, édes Arany.

mo_borrend_borverseny_l_simon.jpgVelencei-tavi Borászati Kft – Sirály,  Syrah vörös, száraz (2022) Arany; Bölömbika Irsai Olivér, fehér, száraz (2023) Ezüst; Feketerigó Merlot vörös, száraz (2021) Ezüst

dr. Baranyai Ferenc – Pákozdi Olaszrizling – fehér, száraz (2023) Ezüst.

mo_borrend_borverseny_baranyai.jpg

 

Szólj hozzá!

A Szepsy család, Tokaj, Mád - a világ bajnokai...

2024. január 07. 11:53 - Silye Sándor

szepsyk.jpgA Szepsy család munkássága a Tokaji borvidék, azon belül Mád meghatározója. Az apa, Szepsy István, a fia, az ifjabb Szepsy István, felesége, leánya mindnyájan a világban is márkává vált a boraikkal.

A család az 1500-as évektől termel Tokajban borokat, amikor az aszúbor készítése is elindult, így a család és a bor történelme, élete elválaszthatatlan egymástól. A mai generációk büszkék elődjeik teljesítményeire, melyek őket is ösztönzik, hogy méltóvá váljanak a feladathoz. Céljuk a lehető legjobb minőségű szőlő megtermelése a dűlőkben kompromisszumok nélkül. Akár a száraz boraikkal - Furmint, Hárslevelű -, akár édes nedűikkel - Szamorodni, Aszú - a világ bajnokai.

szepsy_borok.jpgEzúttal ifjabb Szepsy István beszél róluk, munkásságukról.
Hallgassátok hát, de előtte ne felejtsetek el rákattintani a Podcast epizód meghallgatása linkre. És ha lehet, nyomjatok egy lájkot, nektek remélem nem fáradtság, nekem pedig sokat jelent. Köszönöm!

 Podcast epizód meghallgatása

Canva epizód másolása

 

 

Szólj hozzá!
Címkék: tokaj mád szepsyk
süti beállítások módosítása