A Balaton ősszel is címet viselő rendezvény egyik előadója dr. Mészáros Gabriella volt. Ott találkoztunk, és beszélgettünk mi másról, mint mindazzal, ami a borral kapcsolatos.
Dr. Mészáros Gabriella jogász, az első hazai WSET diplomás. Számos borral, gasztronómiával kapcsolatos könyv szerzője, szerkesztője és kiadója. Kóstolási tapasztalata és jegyzetei immár 25 éve segítik a kóstolás és borok szerelmeseit. Az 1991-ben alapított Borkollégium oktatási központ vezetője és vezető előadója volt két évtizeden keresztül, nemzetközi tanácsadó, borszakíró. A bor kultúra terjesztésének elhivatott úttörője.
- A bor és világa avatott ismerőjeként mit gondol arról, hogy a magyar bor kultúrája a rendszerváltás óta mennyit javult?
- Egészen biztos, hogy sokat fejlődött, ez nem lehet kérdés. Harminc évvel ezelőtt, amikor Rohály Gáborral elkezdtük ezt a területet feltérképezni és dolgozni benne, akkor még nem sok pozitívumról beszélhettünk a bor kultúráját és minőségét illetően. Az első 10 év lassabban hozta meg a munkánk eredményét, de az elmúlt húsz évet tekintve elmondhatjuk, hogy komoly előrelépés történt. Annak nagyon örülök, hogy a fiatalok szívesen tanulnak, és egyre több olyan fogyasztó van, aki képzett borfogyasztónak számít. A legfontosabb, hogy sokan már tudnak különbséget tenni a borok között, tudnak választani, és a választásuk miértjét meg tudják indokolni. Ez másképp nem történhet, csak úgy, ha az ember állandóan, tanul, kóstol, jegyzetel, összehasonlít, és alá tudja támasztani az értékítéletét. E téren rengeteget fejlődtünk, de még bőven van tennivaló, talán a legalsó szegmens az, ahol több gondot kellene a minőségre fordítani, de ez hosszú út – mondta.
- Olaszországban járva, Montepulcianóban kóstolva a tapasztalatomat úgy fogalmaztam meg magyar társaimnak, hogy vannak otthon szép boraink, de a bor hagyományát, múltját, lehetőségeit tekintve messze vagyunk még az olaszoktól – is. Mit gondol, 32 év után ott vagyunk, ahol lennünk kell, vagy messzi még a láthatár?
- Nem vagyunk ott. De nem szabad elfelejtenünk, hogy a háború utáni ötven évet, sőt, valójában a filoxéra járvány utáni 100 évet tekinthetjük olyan időszaknak, ami a családi birtokok, a nagybirtokok fejlődését abszolút megakasztotta. Olyan dolgok történtek, ami – a többi közt - a fajtaszerkezet tökéletes kuszaságát idézte elő, és a földterületek minőségi megfelelésére való törekvés sem volt megfelelő évtizedeken keresztül. Nagyon sok mindent kellett és kell a mai napig megváltoztatni ahhoz, hogy újra komoly bortermelő országnak tekinthessük magunkat. A leglényegesebb, hogy a fejekben kell rendet tenni, a fogyasztói területen pedig minden borvidéknek fontos lenne a helyi identitás fontosságának a megértése és megélése. Ha nem tudja mondjuk egy balatoni bortermelő, hogy része annak a vidéknek, világnak, ahol él, és azt alakítania, jobbítania kell, mert oda tartozik, mert az övé is, akkor nehéz lesz előre lépni.
- Nagyon jó boraink vannak, a világfajtákat tekintve is. De mi van a magyar fajtákkal? A vörös Kékfrankossal, a fehér Furminttal, Olaszrizlinggel, Cserszegi Fűszeressel, vagy Irsai Olivérrel? Miért a világfajtákkal akarjuk megmutatni magunkat a világban, miért nem a sajátjainkkal? Lát arra lehetőséget, hogy egyszer a saját fajtáinkkal törjünk be a világba?
- Mindenképpen! A furmint már jó példa erre, a furmintra már odafigyelnek, de ha bármilyen szőlőfajtából nem tudunk a megfelelő mennyiség mellé kifogástalan és izgalmas, egyedi bort a fajtákhoz rendelni, akkor a kutyát nem érdekli, hogy mit csináltunk. Bocsánat érte, de sok semmitmondó, jellegtelen Cserszegi Fűszeressel, vagy Irsai Olivérrel mire menjünk? Ilyet bárhol elő lehet állítani. Nyilván nem a fajtákban van a hiba, hanem abban, hogy a fejekben nincs még rend. Ha valaki borkészítésre adja a fejét, akkor a tudatosság lenne a legfontosabb, hogy tudja milyen bort szeretne készíteni, és hogy a célját milyen körülmények között és milyen áron tudja elérni. Az sem utolsó szempont, hogy hol tudja majd a borát eladni? Arra kell törekedni, hogy a borvidékeink megtalálják azt a néhány fajtát, amivel a saját identitásukat, a saját adottságaikat a lehető legjobban ki tudják fejezni úgy, hogy érdekes legyen az adott bor a világ számára.
- Meglátása szerint mennyire tudatosan választanak a fogyasztók bort? Vagy inkább a címke és a bor ára a meghatározó?
- Biztos, hogy van egy olyan réteg, amelyiknél az ár a leglényegesebb. Ami a magasabb kategóriát illeti, ott nem feltétlenül a címke a döntő, bár sokan úgy vélik, hogy „címke ivók” vagyunk. Ha megvan a bizalom egy termelő iránt, akkor akármilyen ronda címkével is előállhat, biztos, hogy megvesszük a borait. De ehhez tapasztalat is kell! Ha megvan egy adott pince boraival szemben a pozitív tapasztalat, akkor megvan a lehetőség a tovább lépéshez. Ha kezdő borkedvelőkről van szó, akkora számukra valóban a megjelenés az elsődleges és ezen a téren még mindig van alakítani való. Arról nem is beszélve, hogy az árak képzése sem felel meg egy jól működő kereskedelmi rendszernek.
- Ami a borok és az ételek párosítását illeti, e téren is alighanem van még mit tenni, ugye?
- Kóstolni kell! És meg kell tanulni az embereknek bizonyos dolgokra célzottan figyelni. A szenzorikus érzékszervünk semmivel sem jelent kevesebbet, mint a látásunk és a hallásunk. Egy finom étel, egy jó bor, pláne, ha a kettő együtt megfelelő harmóniát kínál, akkor olyan esztétikai élményt tud nyújtani, amire szükségünk van. Kár lenne ezeket az élvezeteket kizárni az életünkből. Teszem hozzá, ennek főleg akkor van értelme, ha társaságban tudjuk ezt a tevékenységet megélni. Véleményem szerint az étel és a bor mellé nagyon kell a jó társaság, a kapcsolatok, az, hogy tiszteljük a másikat, hogy beszéljünk az ételről, a borokról, az élményről. Ez az út visz előre, a minőség irányába a borok és ételek párosítása terén.
- Mit is kérhetnék befejezésül, mint azt, hogy mondja meg a kedvenc borát, és ajánljon ahhoz megfelelő ételt...
- Nyilván egy bort nem tudok megnevezni, de mivel most itt vagyunk a Balaton partján, és saját kötődésem van az e tájon kedvelt Olaszrizlinghez, ezért ezt a fajtát sokszor és örömmel kóstolom. Mivel nagyon szeretem a közeli Somló ízeit, ezért szívesen ajánlok hozzá káposztás ételt. Lassan eljön az ideje annak, hogy meleg konyhában töltött káposztával teli gőzölgő fazekak mellett üljünk, és finom Somlói Olaszrizlinget, vagy más somlói bort fogyasszunk. Nyakunkon a Márton nap, ne felejtsük el a libát és a kacsát sem, és ha jó szerkezetű borral van dolgunk, már pedig a Balaton mellett sok ilyennel találkozunk, akkor nem nehéz a választás. Nem kell félni a vörös húsok mellé jó szerkezetű, szépsavú fehér bort sem ajánlani!
Különös borpárbajra hívták az érdeklődőket a Székesfehérvár, Kossuth Lajos utcában lévő Borbárba. A tulajdonos Veress Tibor osztotta ki a „fegyvereket” szép sorjában: öt szekszárdi és öt villányi Cabernet Franc vörösbort.
Villányt a Bock, Günzer Tamás, Ipacs-Szabó, Lelovits, Teleki borászat, míg Szekszárdot a Bodri, Fekete, Lajvér, Mészáros, Takler pincék képviselték. A Bodri-féle Cabernet Franc „indult” elsőként, az este során sokan hivatkoztak arra, hogy „az első borhoz képest” ilyen, vagy olyan volt a véleményük. Meglepő volt, hogy a legjobb bor is 90 pont alatti értéket kapott (a dobogósok: Mészáros pince 87 pont, második az Ipacs-Szabó lett ugyanennyi ponttal, harmadik a Bock pince 83). A zsűri szigorúnak és szűkmarkúnak bizonyult, de tudomásul kell venni az alapvetést: „Mindenkinek az a jó bor, ami neki ízlik”.
A székesfehérvári Borklub foglalkozásán folytatódott a megye borászainak vendégszereplése. Novemberben, az új borok hónapjában, Szent Márton jegyében a Vabrik pincészet (Kajászó) volt a klub vendége. Egy új és hat „régi” bort kóstolhatott tőlük a jelen lévő tagság.
A székesfehérvári Borbárban (Kossuth u. 3) kétszer is megrendezik a 2022 Új bor kóstolóját és Elő-Márton napi libalakomát.
