Dekantáló

Fejér Megyei Gasztro- és Bor Blog

Május elseje, Tokaj-Hegyalja bűbájjal teli településén

2022. április 26. 15:24 - Silye Sándor

tarcali_pincek2.jpgNyitott pincékkel és változatos programokkal várják a vendégeket a tarcaliak

Nem fog ki a bűvös hetes szám sem Tarcal lakóin, hiszen a hagyományteremtő céllal létrejött Tarcal Bor és Kultúra Egyesület szervezésében hetedjére rendezik meg a Tarcali Bűbájos Hétvége április 29. és május 1. között Hegyalján. A főszerepben a falu borászai, amelyek a nyitott pincék mellett számos programmal is készülnek: dűlőtúra, mesterkurzus, kertmozi, csillagnézés, koncertek, 20. születésnapi vacsora, pezsgős brunch színesíti a kínálatot, de lesz gasztroszínház és a növényi alapú táplálkozás titkaiba is bepillanthatnak az arra fogékonyak.

A három naposra duzzadt rendezvényen ezúttal is lesz „boszorkányűző” tűzgyújtás, valamint a táncoslábúak a késő éjszakába nyúlóan tehetik igazán emlékezetessé az itt töltött napokat. A teljes programkínálat elérhető a bubajos.hu oldalain, illetve a Tarcal Bor és Kultúra Egyesület Facebook oldalán.

tarcali_pincek.jpg

A Tarcali Bűbájos Hétvége a településünk évenként visszatérő fesztiválja, amellyel a helyi borokat és kultúrát szeretnénk mindazokkal megismertetni, aki eljönnek hozzánk. Számunkra fontos a személyesség, igyekszünk minden vendéget úgy fogadni, mintha már régi ismerősünk lenne. Küldetésként tekintünk arra is, hogy ne csak a borokat ismerjék meg az idelátogatók, hanem bennünket, a helyi értékeket, valamint a településünket is. Tarcal kiváló természeti adottságokkal és kulturális értékekkel rendelkezik, amelyek mind vonzerővel bírnak a látogatók számára” – ismertette a fesztivált Keresztes Ákos, a Myrtus Pince tulajdonosa, a rendezvény egyik főszervezője.

A bűbájos elnevezés létrejötte mára már történelem: Könyves Kálmán annak idején éppen Tarcalon hirdette ki, hogy boszorkányok nem léteznek – amelyre cáfolat azóta sem érkezett, a bűbáj viszont megmaradt az aprócska hegyaljai település utcái között. Tarcal minden évszakban számos látnivalót kínál, itt található Európa legmagasabb Jézust ábrázoló szobra, az Áldó Krisztus szobor, ahonnan pompás, egészen a Bükkig húzódó körpanoráma tárul a turisták szeme elé. A szobor melletti panorámasétány is kellemes kikapcsolódást biztosít, a lelkes kirándulók pedig akár a bányatavat is körbe sétálhatják. 2015-ben jött létre a Tarcal Bor és Kultúra Egyesület, amely a falu összefogására alapozva fejleszti a helyi turizmust és növeli Tarcal turisztikai vonzerejét. Az Egyesület szervezésében immáron hetedjére kerül megrendezésre a Tarcali Bűbájos Hétvége.

tarcali_pincek_jpg1.jpgRészt vevő helyszínek:
Barkland Borászat, Basilicus Borkultúra Központ, Gróf Degenfeld Szőlőbirtok, Kern Pince, Kikelet Pince, Majoros Birtok, Myrtus Pince, Simonfay Borkúria, Terrapolis Kert és Asztal, Tokaj Pince, Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet

Részletes programlista: bubajos.hu 

Szólj hozzá!

Két borlovagrend közös bormustrája, versenye

2022. április 25. 16:21 - Silye Sándor

kozos_borveseny_jpg3.jpgKözösen rendezte meg a 2022. évi borversenyét, a Velencei-tavi Körzeti Hegyközség, a Velencei-tavi Szent Benedictus Borlovagrend és a Noé-Hegyi Szent István Borlovagrend (Székesfehérvár), 2022. április 22-én délután Kápolnásnyéken a Helytörténeti Kiállítás pincéjében. Kupi László házigazda köszöntötte a bírálókat és a verseny lebonyolításában segítőket, s elmondta, hogy Kápolnásnyék és Vörösmarty kötödése a borokhoz mindig is jelentős volt, s ezt a hagyományt éltetni kell. Turcsányi Sándorné, a Szent Benedictus Borlovagrend, Dinnyés Ferenc a Noé-Hegyi Borlovagrend, Dobos Ferenc pedig a Velencei-tavi Körzeti Hegyközség nevében köszöntötték a megjelenteket, jó bírálatot kívántak, a személyenként kóstolandó 30 borhoz, amely a szakembereknek is kihívás.

kozos_borveseny_jpg1.jpg

A hegyközségi és a borlovagrendek területéről 37 termelő 90 mintával nevezett be a versenyre. Az 55 fehér, 13 rozé és 22 vörösbor közül kellett kiválasztani a 18 fő borbírálónak, 3 bizottságban a sorrendet, s az érmek sorát. Bizottságonként 30 bort kóstoltak Nyitrainé dr. Sárdi Diána vezetésével, aki a MATE Agrár- és Élettudományi Egyetem, Kertészettudományi Kar docenseként irányította a borverseny szakmai munkáját (egyben a kettes bíráló bizottság elnöke is volt). A sok jeles bíráló között Koczor Kálmán a Magyar Borrendek Szövetségének elnök nagymestere, mint az egyes csoport bizottsági elnöke dolgozott, és Sárkány Péter vezette a harmadik bíráló bizottságot. A bírálók, sok szakborász és a boros szakmában dolgozó, mérte meg a térség borainak minőségét, és döntötte el az eredményeket. 27 bor aranyérmes, 38 bor ezüstérmes, 18 bor bronzérmes és 7 bor oklevél minősítést kapott. Az aranyérmesek közül Lics Balázs „Pákozdi Syrah” (2017) vörösbora, és az Agárdi Csóbor Pincészet „Agárdi Démon” (2019) vörösbora kapta meg a Nagyarany minősítést.
kozos_borveseny_jpg2.jpgAz eredményhirdetés, az oklevelek és plakettek átadása a május 28-án Velencén a Bence-hegyen az Orbán-napi hegyünnepen lesz, ahol a szervezők minden vendéget megkínálnak a versenyre nevezett borokból, s megtekinthető lesz a Borrendek felvonulása, az új borrendi tagok próbához kötött felavatása, és a kulturális programok, a Szent Orbán téren a Panoráma útnál.

Forrás: Kupi László

Szólj hozzá!

Portugieser avagy a nemzetközi verseny eredményei

2022. április 25. 14:51 - Silye Sándor

portugiznya.jpgA Villányi borvidék és a Pécsi Borozó bormagazin szervezésében rendezték meg a portugieser fajta egyetlen nemzetközi versenyét, amelyen 7 ország 84 borát indították a pincészetek. A nyolcadik Portugieser du Monde champion díját két kategóriában osztrák, egy-egy kategóriában magyar és német borok nyerték el. A kiemelkedő boroknak járó aranyérmet összesen 18 bor érdemelte ki, közülük 11 magyar és 7 külföldi (szlovák, osztrák és német). A nemzetközi borversenyre olasz, lengyel, osztrák, szlovén, svájci és magyar bírálók érkeztek, akik több villányi pincészetbe is ellátogattak, de kirándultak Máriagyűdre és várost néztek Pécsett is.

A díjazottaknak a szombati pécsi közönségkóstolón mintegy kétszáz lelkes borkedvelő társaságában Ipacs-Szabó István, a Villányi Borvidéki Tanács alelnöke és Győrffy Zoltán versenyigazgató adták át a champion-díjakat és az arany, valamint ezüst okleveleket.

portugiznya_jpg2.jpgA versenyen a bírák munkája nyomán az alábbi eredmények születtek:

CHAMPION-DÍJAK
2021-es évjáratú portugieserek Champion-díja:
VINATUS Villányi Portugieser 2021 (Magyarország).

Érlelt portugieserek Champion-díja:
WEINGUT DR. SCHREIBER Portugieser Select Trocken 2020 (Németország)

Portugieser-alapú házasítások Champion-díja:
FAMILIENWEINGUT HONSIG Cuvée Mariage 2018 (Ausztria)

Portugieser-specialitások Champion-díja:
WEINHANDWERKEREI SEYMANN Sparky Pink Rosé Brut Sparkling 2020 (Ausztria)

portugiznya_jpg1.jpgARANYÉRMEK:
BOCK PINCE Redy 2021 (Magyarország)
BOROSS CSALÁD PINCÉSZETE Villányi Remete Cuvée 2016 (Magyarország)
BOROSS CSALÁD PINCÉSZETE Villányi Red Cuvée 2020 (Magyarország)
FAMILIENWEINGUT HONSIG Blauer Portugieser 2017 (Ausztria)
FAMILIENWEINGUT HONSIG Blauer Portugieser Joie 2019 (Ausztria)
GERE TAMÁS & ZSOLT PINCÉSZETE Villányi REDy 2020 (Magyarország)
JACKFALL Gesztenyés 2020 (Magyarország)
JEKL PINCÉSZET Portugieser 2021 (Magyarország)
KVASSAY LEVENTE PINCÉSZETE Kvassay Cuvée 2020 (Magyarország)
MACZKÓ RÓBERT PINCÉSZETE REDy 2021 (Magyarország)
PAKSI VINCÉSZET Jusztina  2020 (Magyarország)
PAKSI VINCÉSZET Jusztina  2019 (Magyarország)
SZENDE PINCE Portugieser Selection "Gábor" 2019 (Magyarország)
TERRA PARNA Modrý portugal 2018 (Szlovákia)
VINATUS Vinea Cuvée 2020 (Magyarország)
VYLYAN SZŐLŐBIRTOK ÉS PINCÉSZET Macska Portugieser 2021 (Magyarország)
WEINGUT LEONHARD HUPPERT Blauer Portugieser Auslese Trocken 2018 (Németország)
WEINGUT SCHACHL HARALD Granat 2021 (Ausztria)

Forrás: pecsiborozo.hu

Fotók: Kiss Gadget Zoltán.

Szólj hozzá!

A fehérvári Borbárban: hej, bikavér, te testes, tüzes csoda!

2022. április 16. 09:09 - Silye Sándor

petreny.jpgNem sok idő telt el a Holdvölgy vendégsége után, máris újabb remek borászat mutatja meg magát a székesfehérvári Borbárban, a Kossuth utca 3-ban.

Április 20-án, szerdán 19 órakor a PETRÉNY Winery EGER lesz a vendég. Akik testes, tüzes borokkal érkeznek. Előzetesen, kedvcsinálónak annyit, hogy a 2018-as Bikavér alkotásuk az Országház borai közé került!

A borokat és a pincészetet bemutatja: Kis-Varga Roland.

Meggyőződésünk, hogy a jó bor alapja a kiváló minőségű szőlő, amit csakis gondos műveléssel lehet a tőkéről megszerezni. Az érett, kizárólag egészséges szőlőt természetes, hagyományos technológiával, a lehető legtisztább körülmények között erjesztjük. A borok fejlődését tradicionális tölgyfa hordók és a jó klímájú pince - a régió első kóser pincéje - segíti. Szeretnénk, ha minél több fogyasztó megismerje és megkedvelje a a borainkban lévő gyümölcs ízét, és a borvidék talajának, klímájának évszázadok óta őrzött zamatát.“ - szól emígy önvallomásuk

A Petrény család története és az egri borvidék kapcsolata több évszázados múltra tekint vissza. Dokumentumok igazolják, hogy a Petrény család már az 1600-as évek eleje óta foglalkozik szőlőműveléssel és borkészítéssel Verpeléten. A bor tisztelete és szeretete, az a különleges kapcsolat, mely meghatározó feltétele a jó bornak, azóta száll apáról fiúra. Ennek az eltéphetetlen köteléknek a mély ismerete és tudása adott hitet és ihletet, hogy boraikat ne csak saját fogyasztásra állítsa elő a Petrény család. Már 2001-ben elkezdődött és azóta is folyamatos, a családi birtok és szőlészet, illetve a borászat és a kapcsolódó gasztronómiai élmény modern, de Petrény tradíciókra épülő és építő fejlesztése.

petreny1.jpg

Az est során kóstolt borsor az alábbi:

Petrény Arany Muskotály Gyöngyöző 2020 félédes fehér, Petrény Tramini 2020 száraz fehér (új), Petrény Astra Egri Csillag Superior 2016 száraz fehér, Petrény Battonage Chardonnay 2017 száraz fehér, Petrény Syrah 2018 száraz vörös (új), Petrény Borgundi Egri Bikavér 2014 száraz vörös, Petrény Big Band Egri Bikavér Superior 2015 száraz vörös, Petrény Padok Egri Bikavér Superior 2011. száraz vörös, + a testes „falatka” ezúttal vörösboros pörkölt lesz. A részvételi díj: 5900 Ft/fő.

Jelentkezés: A részvételt a korlátozott létszám miatt jelentkezési sorrendben tudjuk biztosítani, foglalás visszaigazolása után, kérjük a részvételi díjat kiegyenlíteni vagy a borszaküzletben, vagy a borbárban.

Szólj hozzá!

Újra lesz két borlovagrendnek közös borversenye

2022. április 13. 11:33 - Silye Sándor

kozos_borveseny.jpg

A Velencei Szent Benedictus és a Noé-Hegyi Szent István Borlovagrend ebben az éven is megrendezi a közös borversenyét. Várják a Velencei-hegység, Székesfehérvár és környéke borászainak, bortermelőinek nevezését a Velencei-tavi Szent Benedictus Borlovagrend, a Noé-Hegyi Szent István Borlovagrend (Székesfehérvár) és a Velencei-tavi Körzeti Hegyközség által rendezendő Borversenyre, melynek időpontja: 2022. április 22. péntek helyszíne: Kápolnásnyék, Helytörténeti kiállítás, Gárdonyi út 13.

A Borversenyre történő nevezés feltételei: A nevezési díj 2.500,-Ft/borminta, illetve mintánként 3 darab 0,75 literes palack. 

Képünk a tavalyi eredményhirdetésen készült.

 

Szólj hozzá!

HOLDVÖLGY birtok: minőség, megalkuvás nélkül!

2022. április 08. 10:33 - Silye Sándor

holdvolgy-1_jpg7.jpgSzerdán és csütörtökön a HOLDVÖLGY Birtok volt a vendég Székesfehérváron a Borbárban. A birtok képviseletében Jójárt Gergő birtokigazgató és Wawrzsák László értékesítési vezető mutatták be a pincészetet, beszéltek a kóstolt borokról.

holdvolgy-1_jpg6.jpgJójárt Gergő elmondta, hogy az egyedi terroiron, a történelmi 1. osztályú dűlőkben, a hagyományok tiszteletére építő gondos, újító szemléletű szakmai munkának köszönheti hírnevét a birtok. A Holdvölgy esetében a legfontosabb, hogy a megalkuvás nélküli minőséget tartják mindig szem előtt. A birtok – mint hallhattuk – születésnapi ajándék volt. A tulajdonost, Demko Pascalt kérte meg az édesanyja, hogy édesapja születésnapjára keressen egy szőlőparcellát Tokajban ajándék gyanánt. És úgy lőn! Pascal hosszas szakmai keresgélés után az „ajándék” parcellát a Dorgó-tetőn találta meg. Az ajándékot édesapja hamar visszaadta a fiának azzal, hogy „ezekben a kiemelkedő adottságú termőterületekben, kitartással, megfelelő szakemberek támogatásával, világ szinten is nagy borok születhetnek”. Az eredményt látva elmondhatjuk, tudta, mit beszélt... Hiszen a világban sok helyen több Michelin-csillagos étteremben ajánlják boraikat a finomságokhoz, a világ legnagyobb borversenyein rendre ott vannak a legjobbak között.

holdvolgy-1.jpgEzen az estén a Borbárban 9 tételt kóstolhattunk, 6 száraz és 3 édes bort. Sorrendben az Intuition No. 2. 2020-as száraz Sárgamuskotállyal kezdtek. A bort még a piacra kerülés előtt ízlelhettük, jó eséllyel indul majd, ha eljön ennek az ideje. A Vision 2018 furmint, hárslevelű, kabar birtokválogatás, 90%-ban a Holdvölgy-dűlő ajándéka, 60 százalék reduktív, 40 százalék hordós tételek házasításából született. Az Intuition No. 4. 2019 száraz kabar a Holdvölgy-dűlőből való, januárban került piacra. A kabar a Bouvier és Hárslevelű fajták keresztezéséből született szőlőfajta, Tokaj Hegyalja sajátossága, sajátos ízvilággal. Az Expression 2018 a Becsek-dűlő terméke, száraz hárslevelű, kiváló minőségű, válogatott fürtökből készült finomság. Sós, borsos karaktert adó, elegáns bor. A Meditation 2019 száraz furmint, az erős savak esztendejének szülötte a Király-dűlőből. Az utolsó száraz bor az Intuition No. 3. a Holdvölgy-dűlő parcella és klónválogatása. Ez a bor volt a kóstoltak legdrágábbja, kétségkívül összetett, komplex ízvilággal rendelkezett, de ár, érték arányban az előző furmint talán kicsit praktikusabb a vásárló szempontjából.

holdvolgy-1_jpg3.jpg

A három édes termékről – bár e sorok írója nem igazán kedveli az édes borokat – kijelenthetjük, hogy szerethető termékek voltak! A tokaji édes borok a világ legjobbjai e kategóriában, a három kóstolt nedű is ezek közé sorolható! Az Exaltation 2017 Sárgamuskotály kiváló kései szüretelésű bor, mégpedig egy remek évjárat „gyermeke”. Az Intuition No. 1. 2008 Zéta szőlőből készült édes szamorodni, ugyancsak a Holdvölgy-dűlőből. A Zéta szőlő, eredetileg Oremus, egy magyar nemesítésű fehérborszőlő-fajta. A Bouvier és Furmint keresztezésével 1951-ben nemesítették Király Ferenc és munkatársai. Jól tették. A kóstolt tétel jó évjáratnak köszönheti kiválóságát, mivel ebből a fajtából ritkábban lehet ilyen minőséget előállítani. A zárótétel, a Signature 2007 volt, a legidősebb kóstolt bor. Ahogy Jójárt Gergő és Wawrzsák László mondták, ez a birtok folyékony aláírása. És milyen jól olvasható ez a szép írás...!

holdvolgy-1_jpg2.jpgAz estről összességében elmondhatjuk, két, a munkáját hivatásként szerető szakember lelkesen, színesen beszélt a kiváló borokról.

Mert: HOLDVÖLGY birtok: minőség, megalkuvás nélkül!

holdvolgy-1_jpg1.jpg



Szólj hozzá!

Holdvölgy: hosszabbítás, újabb egy napig

2022. április 02. 11:07 - Silye Sándor

holdvolgy.jpgAz április 6-i Holdvölgy borestről sokan lemaradtak helyhiány miatt, ezért a nagy érdeklődésre való tekintettel a Borászat képviselőivel közösen megállapodtunk, hogy április 7.-én 19 órakor, csütörtökön megismételjük a kihagyhatatlan estét, ugyanazzal a kivételes
borsorral.
Jelentkezés mielőbb, de legkésőbb április 4, 24 óráig.
Emlékeztetőül a borsor :
Intuition No.2. 2020 – 100% Sárgamuskotály, Holdvölgy-dűlő,
száraz (újdonság – piacra kerülés előtt); Vision 2018 – Furmint, hárslevelű, kabar száraz birtokválogatás; Meditation 2019 – 100% Furmint, Király-dűlő, száraz (újdonság –
februárban került piacra); 2018 – 100% Hárslevelű, Becsek-dűlő, száraz; No.4. 2019 – 100% Kabar; Holdvölgy-dűlő, száraz (újdonság – január közepén került piacra); Instuition No.3. T8/7575 2017 – 100% Furmint, dűlő, parcella és klónválogatás, Holdvölgy-dűlő, száraz; Exaltation 2017 – 100% Sárgamuskotály, Nyulászó-dűlő, késői szüretelésű, édes (újdonság – piacra kerülés előtt); Intuition No.1. 2008 – 100% Zéta, Holdvölgy-dűlő, édes szamorodni;
Signature 2007 – Furmint, hárslevelű édes birtokválogatás.
+ falatka - Portói boros kacsapástétom.
Részvételi díj: 7500 forint.

Szólj hozzá!

Különleges borest a Borbárban, különleges borokkal, egyedi ritkaságokkal

2022. március 28. 13:54 - Silye Sándor

holdvolgy_jpg2.jpgÚjabb kiváló est ígérkezik a székesfehérvári Borbárban. A vendég a Holdvölgy pincészet Mád Tokaj borászata.
Borokat és a pincészetet bemutatja: Jójárt Gergő Birtok igazgató, Wawrzsák   László értékesítési képviselő
Az időpont április 6 szerda 19 óra, a helyszín a Borbár, Székesfehérvár Kossuth utca 3.
„Borászatunk a világhírű Tokaji borvidék szívében, Magyarországon, Európa mértani közepétől néhány kilométerre, Mádon található. AMádi-medence talajtanilag, éghajlatilag, makro- és mikroklímáját illetően is különleges helyet foglal el a borászat világában. Mád – aborvidék meghatározó települése volt a történelem során – már a XV. században is létezett, a legrégebbi oklevelekben is mezővárosként említik. A múltban bárók, grófok, nemes urak és borkereskedők találkozóhelye volt. Itt dőlt el borászati és kereskedelmi szempontból a borvidék sorsa. A Holdvölgy 28 hektáron gazdálkodik. Birtokunk Tokaj-Hegyalján, Mád legkiválóbb területein, 7 különböző dűlő 30 parcelláján terül el. Az érlelő pince összesen 1,8km hosszú járataival a környék egyik legrégebbi és leghosszabb pincerendszere, amelynek egyes részeit már a XV. században elkezdték megépíteni. Ezek együtt biztosítják a hátteret és lehetőséget a Holdvölgy céljainak eléréséhez. A borászat megalapításának kezdete egy születésnapi ajándékhoz kapcsolódik. Az egyhektáros szőlőterületből 2021-re a Birtok 28 hektároslett, amely fejlődésének célja egy ikonikus, nemzetközi márka megalapításának víziója volt. A világ valamennyi nagy borvidékét számba véve a 21. sz. elején erre kizárólag Tokaj-Hegyalja és azon belül Mád adott lehetőséget." - íme a éegfontosabb tudnivalók a birtokról.

holdvolgy.jpgAz este borsora:
Intuition No.2. 2020 – 100% Sárgamuskotály, Holdvölgy-dűlő, száraz (újdonság – piacra kerülés előtt); Vision 2018 – Furmint, hárslevelű, kabar száraz birtokválogatás; Meditation 2019 – 100% Furmint, Király-dűlő, száraz (újdonság – februárban került piacra); Expression 2018 – 100% Hárslevelű, Becsek-dűlő, száraz; Intuition No.4. 2019 – 100% Kabar, Holdvölgy-dűlő, száraz (újdonság – január közepén került piacra), Intuition No.3. T8/7575 2017 – 100% Furmint, dűlő, parcella és klónválogatás, Holdvölgy-dűlő, száraz; Exaltation 2017 – 100% Sárgamuskotály, Nyulászó-dűlő, késői szüretelésű, édes (újdonság – piacra kerülés előtt); Intuition No.1. 2008 – 100% Zéta, Holdvölgy-dűlő, édes szamorodni; Signature 2007 Furmint, hárslevelű édes birtokválogatás.
+ falatkák gyanánt Portói boros kacsapástétom
.

holdvolgy1.jpgRészvételi díj: 7500 Forint
Jelentkezés: a korlátozott létszám miatt jelentkezési sorrendben tudjuk biztosítani. Foglalás visszaigazolása után kérjük a részvételi díjat átutalni (hivatkozás Holdvölgy borest), vagy a borszaküzletben, a borbárban lehet.

Szólj hozzá!

Mindenkinek jó a hír: #Neszmély - az új közösségi bor

2022. március 26. 09:05 - Silye Sándor

A fehér borok kedvelőinek alighanem felcsillan a szeme, ha azt hallják, hogy Neszmély, borvidék. Most meg pláne! Mert: megszületett a Neszmélyi borvidék régiós bormárkája, a #Neszmély. A borvidék jövőjét szolgáló közös gondolkodás és összetartozás szimbóluma viszont nemcsak egy bor kíván lenni. Általa a résztvevő borászatok szeretnék ráirányítani a figyelmet a több mint kétezer éves múltra visszatekintő Neszmélyi borvidékre, a régió kulturális értékeire, valamint a turizmusban rejlő lehetőségekre. 

 neszmely1.jpg

A Neszmélyi BORvidékÉrt Egyesületet alkotó 6 neszmélyi borászat (Bősze Pincészet - Ászár, Hilltop Neszmély Borászat - Neszmély, Kisbaka Családi Borbirtok - Baj, Kősziklás Borászat - Dunaszentmiklós, Petőcz Pincészet - Ászár, Szivek Pince - Kesztölc) egymás véleményét és tevékenységét tiszteletben tartva, határozott elvek alapján szabályrendszert állított fel a szőlő származása, művelése, feldolgozása, illetve a bor kezelése és érlelése terén. Ennek eredményeként született meg a borvidék változatosságát, könnyedségét és mélységét tükröző #Neszmély.

 A közösségi bor azonos márkanévvel és egységes arculattal kerül forgalomba, de magán viseli a készítő borászok filozófiáját is. Az első #Neszmély bort 5 pincészet készítette el. A kezdeményezéshez további borászatok is csatlakozhatnak, akik a Neszmélyi BORvidékÉrt Egyesület által lefektetett és elfogadott határozott értékrendnek, illetve a #Neszmély készítési kritériumainak megfelelnek.

neszmely.jpgEz a palackbor maga Neszmély. Benne van az északi hosszan elnyúló borvidék minden sajátossága, a neszmélyi dombok és völgyek, a mély-meleg lösztalaj, a hűvösebb klíma, az itt végtelen hosszúságban kígyózó Duna. A mindig friss üdeség, a ropogós savak, a gazdag, komplex, kissé telt aromák és illatok, a csodálatos harmónia. Mi, akik a szívügyünknek tekintjük ezt a borvidéket és tenni akarunk azért, hogy minél többen lássák, érezzék, amit mi már jó ideje tudunk és hiszünk, hogy a magyar borvidékek között, fehérbor tekintetében, a Neszmélyi borvidék élenjáró és szinte minden évjáratban a legjobbak között tud lenni, szeretnénk közös erővel régi dicsfényébe állítani a borvidéket” – mondta a #Neszmély kapcsán a magyar borászat ikonikus alakja, a Hilltop Neszmély Borászat társtulajdonosa és főborásza, Kamocsay Ákos, hozzátéve, hogy a közösségi bor létrehozásával az a cél, hogy egy olyan stílust hozzanak létre, mely erre a tájra, s az itt termő fajtákra jellemző, minden évjáratban.

Célkitűzésünk, hogy a #Neszmély egy könnyen értelmezhető, friss, gyümölcsös és üde jellegű házasítás legyen, melyben az alapfajták egyéni karakterei nem uralkodnak el a cuvée-n. Mindezt úgy, hogy a Neszmélyi borvidék könnyedsége és lendületessége köszönjön vissza a borból" - fogalmazta Emmer Szabolcs, a Neszmélyi BORvidékÉRT Egyesület elnöke, a 2008-ban alapított dunaszentmiklósi Kősziklás Borászat tulajdonos-borásza, aki az ötlet egyik gazdája volt, s oroszlánrészt vállalt a #Neszmély közösségi bor létrehozásában és kivitelezésében.

Milyen a #Neszmély közösségi bor?
Színe a zöldes fehértől a zöldes sárgáig terjedő skálán mozog. Friss és üde jellegű házasítás, melyben az alapfajták egyéni karakterei nem uralkodnak el a cuvée-n. A bor kerek, gyümölcsös íz világú, emellett határozott savakkal rendelkezik. A Neszmélyi borvidék  könnyedsége és lendületessége köszön vissza borból.

Felhasználható szőlőfajták: 
Alap fajták: királyleányka, olaszrizling, rajnai rizling, rizlingszilváni, chardonnay, pinot gris
Illatos/aromatikus fajták: Irsai Olivér, cserszegi fűszeres, sárga muskotály 

A házasításban szereplő termés kizárólag a Neszmélyi Borvidék területéről származhat. Az alapfajták esetén maximális terméshozam 110q/ha, illatos/aromatikus fajták esetén  140q/ha 
Feldolgozás: tartályban erjesztett és érlelt, kötelező a musttisztítás, élesztő használatával a szőlőfajta stílusát, bélyegeit nem lehet megváltoztatni, jelentősen  befolyásolni 
Házasítás elkészítésekor legalább két alapfajtát kell felhasználni úgy, hogy egy fajta  mennyisége nem haladhatja meg az 50% arányt. Az illatos/aromatikus fajták borainak részaránya a házasításban együttesen nem lehet több  15%-nál. Évjáratok házasítása nem megengedett, csak adott évjárat borait lehet felhasználni.

Forrás: Borászportál.hu

Szólj hozzá!

Badacsonyi borász, badacsonyi borok a Borbárban

2022. március 16. 08:43 - Silye Sándor

malik_pince.jpgBorbár ismét várja a finomnedűk kedvelőit. Március 23-én, szerdán, 19 órakor a Málik Pincészet Badacsonyból vendégeskedik a Kossuth u. 3-ban található Borbárban. A borokat Málik Zoltán mutatja be.

Málikék természethű borokat készítenek. A fajtakiválasztás, a szőlőművelés és a
borkészítés is hagyományos módon történik. A borok minden esetben fahordós erjesztés és érlelés után, a megfelelő ideig tartó palackérlelés után kerülnek piacra.

malik_pince_jpg1.jpg Málik Zoltán olyan hagyományos és régi fajtákkal is dolgozik, mint a Bakator és a Zeusz, amelyeket igyekszik szárazra kierjeszteni. Természetesen a badacsonyi kötelező fajtákból is kiváló borokkal rukkol elő, mint az Olaszrizling, a Szürkebarát, kiemelkedő kuriózum a Kéknyelű, a Budai zöld, amely annyira különleges és egyedi, hogy az igazi borrajongók számára kihagyhatatlan. A jelenlegi termőterületük két hektár, mely a Badacsony-hegy déli oldalán, a tengerszinttől számított 200 méter magasságban helyezkedik el, közvetlenül a sziklák alatt.

malik_pince_jpg2.jpgAz est borsora az alábbi:  Budai Zöld 2019, Zöldszilváni 2019, Bakator 2019, Piros Kéknyelű 2017, Kéknyelű 2019, Szürkebarát 2020, Zeus 2019, Pressio 2020, és a szokásos falatkák.
Részvételi díj :6500 Ft/fő
Részvétel a korlátozott létszám miatt, regisztrációhoz és a részvételi díj megfizetéséhez kötött, a Borbárban vagy Borszaküzletünkben készpénzben vagy bankkártyával foglalás visszaigazolást követően.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása