„Végül is ketten maradnak, Isten és a bor.” Hamvas Béla
A Villányi borvidék egyik kiválósága, Streit-Zagonyi Borászat április 12-én, a fővárosban, a Conteninetal Hotel Budapestben nagyszabású borbemutatót, ünnepi megemlékezést szervezett a névadó ős, Zágonyi Károly születésének 200., illetve a borászat 10. évfordulójára.
A pincészet alapítójának, Streit Györgynek az őse volt Zágonyi Károly, 1848-as magyar szabadságharcos, Bem tábornok adjutánsa. A szabadságharcban Zágonyi komoly tapasztalatot szerzett, a 10. császári-királyi huszárezred főhadnagya, a Vilmos-huszárok egyike volt. Orosz fogságba került, ahonnan megszökött és Törökországon, később Anglián keresztül az Egyesült Államokba emigrált, ott pedig az Észak-Dél háborúban katonai sikerei révén szerzett magának nevet. Mi több,1861-októberében Charles Zagonyi beírta a nevét az amerikai hadtörténelembe, amikor Springfieldnél lovascsapatának bátor rohamával elfoglalta a jelentős túlerő által védett erődítményt, és ezzel hozzájárult, hogy a város az északiak kezére kerüljön. Az ő nagyszerű történetét büszkén mesélte a család nemzedékről nemzedékre.
A leszármazott, pincealapító Streit György a villányi birtok borainak nevével állít emléket a hős katona előtt.
A Streit-Zagonyi Borászat egy fiatal, feltörekvő manufaktúra, amely 2013 óta 7 hektár szőlőt művel. A terület 70%-án cabernet franc-t, cabernet sauvignont és merlot-t termesztenek. A kisebb részen, 1,5 hektáron kékfrankost, fél hektáron syraht, a fennmaradó területeken pedig chardonnayt, hárslevelűt és portugiesert. A területek nagy része Siklóson, a Városhegyen található, a többi ültetvény Villányban, a Jammertal dűlőben.
Az impozáns környezetben gyakorlatilag két eseményt tartottak, egy kilenc boros professzionális kóstolót a borszakma képviselőinek, amely során online kapcsolták a birtok borászát Horváth Jánost, aki bemutatta a borokat.
Késő délután, a nap fő programja, egy megemlékezésekkel, műsorral színesített borkóstoló-borvacsora volt. A pincészetet a tulajdonos Streit György, a borokat a birtok értékesítési vezetője, Nagy-Fáró Tibor és Konkoly Mihály bortanácsadó mutatta be. Hermann Róbert történész professzor Zágonyi Károly életútját ismertette, a magyar hadtörténetben betöltött szerepét méltatta. A rendezvényt színesítette a Honvéd Zrínyi Sportegyesület Katonai Lovas Szakosztály, huszár hagyományőrző bemutatót tartottak, valamint volt egy klasszikus zenei blokk is.
A jelenlévők a pincészet hét borát kóstolhatták meg. Az esemény történelmi pillanataként a vendégek megkóstolták a borászat új házasítását a 2018-as The Grand Union nevű csúcsbort, amely a Zágonyi 200 eseményre készült. A borhoz a Siklós Várhegyen termesztett cabernet sauvignon, cabernet franc és merlot fajtákat használták fel. Több mint egy évig érlelték új francia tölgyfahordóban, majd ezek közül a legjobb hordók tartalmát házasították és palackozták. Egy nagyon koncentrált, fajsúlyos bor került ki a pincéből, amely nemcsak az élet nagy pillanatait kísérheti, de igazi meditációs bor is lehet. Ami a többi bort illeti: a bevezető bor, a Csintalan gyöngyöző Muscat Othonelt selymes gyümölcsösség, kellemes pezsgés jellemezte. A Zágonyi 200 cuvée kortyában a gyümölcsök karneválját érezhettük, jó ivású Chardonnay, Olaszrizling, Muscat Othonel házasítás volt. A Zágonyi Rosé házasításnak az alapját a Kékfrankos jelentette, a Portugisier volt a „kisebbség”, de így együtt lett jó ez a termék. A Dilera nevet viselő Portugisier, Kékfrankos, Merlot házasítás könnyed, de mégis kellemes ízvilággal, zamattal kényeztetett. A 2018-as Villányi Franc nélkül nem lett volna teljes a kóstoló, elegáns francia házasítás ízeinek örvendhettünk. Az Union 2018-as cuvée remek bor volt, kedves, behízelgő ízzel, intelligens tanninokkal. Ami pedig Grand házasítást illeti, na, az igazi Grand, lehengerlő nagy bor lett.
Ez a rendezvény a megemlékezés sorozat része volt, amelynek első felvonásaként március 15- én Bem tábornok tarnowi sírhelyét koszorúzták meg Magyarország krakkói főkonzulja, és a varsói magyar katonai attasé jelenlétében. Folytatásaként Szatmárnémetiben, a magyar temetőben található az 1848-as forradalmi parcella, ahol gránit emlékoszlopot terveznek állítani a huszár hős emlékének.



A Balatoni Kör és a BAHART különleges ízutazásra hív 2023. április 22-én, a Szántód és Tihany között közlekedő komp fedélzetén. Egyedülálló élmény várja a gasztronómia szerelmeseit, hiszen a Balaton közepén ringatózva, körasztalok mellett kóstolhatják végig az északi és déli part éttermeinek, vendéglátóinak, borászatainak kínálatát.
A Gasztrokomp program időpontja és az indulás:









A Móri Borbarát Hölgyek Egyesülete, a Lamberg-kastély Művelődési Központ, Könyvtár és Muzeális Kiállítóhely és Mór Város Önkormányzatának támogatásával meghirdeti hagyományos főzőversenyét, a 2023. évi Móri Szent György-heti Vigasságok keretében. Itt a nagy alkalom, hogy mindenki bemutassa a tehetségét, leleményességét és gasztronómiai jártasságát. Természetesen mindenkit várnak!
Az ételkészítéshez szükséges alapanyagokról, főzőedényekről, kellékekről, valamint a kóstoltatáshoz szükséges evőeszközökről, tányérokról, poharakról minden csapat maga köteles gondoskodni. A zsűrinek tálalt tányérokat a zsűrizés után az információtól lehet elvinni, az ott felejtett eszközökért felelősséget nem vállalunk.
A Borbarát Hölgyek a csapatok által készített étel minőségéért vagy az eszközök biztonságos használatáért azok épségéért felelősséget nem vállalnak. A csapatok hozzájárulnak ahhoz, hogy a rendezvény ideje alatt nyilvános hangfelvétel és képfelvétel készüljön.
A főzőverseny valamennyi résztvevő csapata EMLÉKLAPOT és egy üveg Móri Ezerjót kap. Az első három helyezett díját a Borbarát Hölgyek adják. Átadásra kerül Mór város polgármesterének Vándordíja, valamint a rendezvényünket támogató vállalkozások, intézmények, egyesületek jóvoltából további különdíjak is kiosztásra kerülnek.
A jelentkezési lapok az alábbiak szerint adhatók le: személyesen: Bitter Judit titkárnál, az állateledel kereskedésben (Penny-vel szemben) április 3 - 21 között postai úton: Borbarát Hölgyek Egyesülete Mór Bäcker Zsuzsanna elnök 8060 Mór, Füzes u. 6. e-mailen (aláírtan szkennelve) borbarat.holgyek@freemail.hu
A pincébe (szó szerint) történő belépésünk nyomán mindjárt a Szent Benedictus Borlovagrend tagjaiba botlottunk, naná, hogy azonnal koccintani kellett. A tágas helységben sorban álltak egymás mellett a borászatok asztalai, és kínálták szebbnél jobb boraikat. A házigazda, Bálint Gyurinak mindenkihez volt néhány kedves szava, megállás nélkül járta az épület különböző szintjeit. Fent a legfelső emeleten, szóval a földszinten, az előre bejelentkezettek fogyaszthatták remek minőségi vacsorájukat. És lám, mi


A székesfehérvári Páholy Borklub márciusi vendége a Sáfrán Pincészet volt Csákberényből. Sáfrán András és fia kiváló borokat készítenek, erről a klubtagok ismét meggyőződhettek.
- Ez azt is jelentheti, hogy a testes vörös és a fehérborokat lassan elfelejthetjük, vagy nem?
A Magyar Sommelier Szövetség körültekintően figyel a magyar borkultúrára. Ezt mutatja, hogy az idén már kilencedik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről, amelyet évente hat kategóriában lehet elnyerni tagságának szavazatai alapján. A jelöltekről a végső döntést az elnökségi tagok hozzák meg egyhangúlag és annak figyelembevételével is, hogy a maga területén kiválóan teljesítő vállalkozások, illetve szakemberek tevékenysége mennyire járul hozzá a szervezet alapszabályában
Vendéglátó kategóriában a Kistücsök Food & Room**** részesült az elismerésben. Már több mint három évtizede annak, hogy Csapody Balázs huszonéves fiatalként átvette a Balatonszemes központjában álló étterem üzemeltetését. A Kistücsök alappillére a gasztronómiai hagyományok tisztelete, valamint a régió

