Dekantáló

Fejér Megyei Gasztro- és Bor Blog

Arborétum és borászat, kikapcsolódás és gasztro élmények

2021. április 13. 17:06 - Silye Sándor

folly1_2.jpg

Már jóval korábban bemutattuk a Folly Arborétum és Borászat - A Balaton Édenkertje vállalkozást. Most újra róluk olvashatnak (olvashattok), mert azóta sokat fejlődtek, így most ezúttal újra szót ejtünk róluk a Veress Tibor és a Veressbor segítségével, egyben fajtabemutatót is tartva.

A Folly Arborétum és Borászat varázsosan szép hely a Balaton mellett. Itt tényleg meg lehet pihentetni a munkában megfáradt elmét és testet. Csodás park, lenyűgöző környék, finom ételek és borok. Mi kell még? Semmi, némi pénzen kívül…

De megéri! Olvassák (-átok), mit kell tudni róluk és boraikról.

Az arborétum szeretete és gondozása, generációról generációra szálló örökség a Folly családban. A Kisörsi-hegy biztosít megfelelő termőterületet vezető szőlőfajtáinknak: a szürkebarátnak, az ottonel muskotálynak, a kéknyelűnek, a rajnai rizlingnek, a budai zöldnek és az olaszrizlingnek. Boraik nagyrésze reduktív eljárással készül, de egyes tételek (mint a Cédrus) hordós érlelést is kapnak. Kedvelt boruk az elegáns Cédrus, amelyet szintén az arborétum szőlőjéből, olaszrizling és szürkebarát házasításával állítanak elő.

folly2_2.jpg

Boraik:

Budai Zöld
Magyar fajta, a Kárpát-medencében alakult ki, a budai szőlőkről kapta a nevét, ahol egykor közkedvelt volt. Ma már leginkább Badacsonyi borvidéken találkozhatunk vele. A kéknyelű porzópárjaként volt ismert. Bora különleges ízvilágú, ropogós savakkal, citrusos és zöldalmás jegyekkel jellemezhető.

Olaszrizling
Az olaszrizling olasz, vagy francia eredetű szőlőfajta. Magyarországon az egyik leggyakoribb fehérborszőlő. Franciaországból került hazánkba a 19. század közepén. Bora a magyarországi termőhelyeken mára sokkal jobb eredményeket ad, mint hazájában. Ízvilága sokszor a keserű
manduláéra emlékeztet. Savai szelídek, de mértéke a termelőhelytől függ. A Folly a feldolgozás után tölgyfahordókban erjeszti és kilenc hónapig érleli. Az elkészült bor egyaránt magában hordozza a borvidék és a fajta jellegzetességeit.

Rajnai rizling
A rajnai rizling Németországból származó szőlőfajta. Fürtje kicsi, tömött, sokszor szabálytalan alakú. Közepes termésű. Magyarországon szeptember végétől, vagy akár több hónappal később is szüretelhetik. Termőhelytől és feldolgozástól függően sokoldalú lehet, a könnyű, vékony, savas bortól egészen a testes, nagy cukortartalmú csemegeborig.

Boróka Rozé
A Boróka rozét kékfrankos és pinot noir szőlőfajtákból készítik, illatában és izében friss, enyhén fűszeres, gazdagon gyümölcsös.

Cédrus
A Cédrus az arborétum egyik meghatározó növényéről kapta a nevét, olaszrizling és szürkebarát házasítása az arborétum szőlőjéből. Tiszta, finoman hordós, őszibarackos, visszafogott és nagyon elegáns.

folly3_2.jpg

Szörpöket is készítenek, amelyekbe a nyár ízeit, kertjük zamatát, illatos virágaik aromáját és a Balaton-felvidék gyümölcseinek tiszta esszenciáját rejtették el.
A Veressbornál Folly borcsomag kapható, ha ebben a fránya vírusos időben még esetleg nem akarnak (-tok) ellátogatni oda, de termékeiket megkóstolhatják (-játok). És ha elmúlnak e nehéz napok, jöhet a start, irány a Folly Arborétum és Borház!
A csomagról érdeklődni az info@veressbor.hu címen lehet.

Fotók: Folly 

Szólj hozzá!

Magyar aranyérem a Chardonnay világbajnokságon!

2021. április 02. 11:54 - Silye Sándor

2_thumm1_1.jpgEgyütt a Thummerer család. Kiváló boraik között a Chardonnay aranyérem is a büszkeségük tárgya

A hazai borok, a kiváló fehér nedűk kedvelőinek, a Chardonnay hívőknek nagyszerű hírt kaptunk, és adunk sietve tovább. Mert ebben a pandémiás rossz időszakban örülni kell minden jónak, és én, te ő, mi, ti ők, borkedvelők örvendjünk hát, mert: Thummerer Vilmos 2019-es évjáratú Egri Chardonnay Battonage-a a legfényesebben csillogó aranyérmet hozta haza a Chardonnay világbajnokságról, Franciaországból.

A Chardonnay du Monde nemzetközi borverseny a világ legjobb Chardonnay-it ismeri el. Itt találkozik a világ borászainak színe-java, hogy összemérjék boraikat. A márciusban megrendezett megmérettetésen 36 ország 604 bortétele szerepelt. Ebben a rangos mezőnyben nyert aranyérmet egyedüli magyarként a Thummerer Pincészet Chardonnay-ja.

„Ez az eredmény azért is különösen értékes számunkra, mert a Chardonnay du Monde a többi nemzetközi versenytől jóval szigorúbb minőségi előírásokat támaszt, az egyik legmagasabb presztízsű díjak egyike” – mondta Thummerer Vilmos, a pincészet alapítója.

Hozzátette: nagyon boldog vagyok, hogy Magyarország nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményt ért el, hiszen kilenc éremmel a negyedik helyen végzett a rangos verseny éremtáblázatán, Franciaország, Svájc és Kanada mögött. Nagyon kellett ez az elismerés a hazai borászatnak, mert a mögöttünk álló nehéz év után ki vagyunk éhezve a sikerre. Úgy gondolom, joggal lehetünk büszkék.

Az aranyérmes Chardonnay-t Kovács Antal örökös magyar bajnok sommelier mutatja be:

- Közepes intenzitású, aranysárga megjelenés. Illatában trópusi gyümölcsök és lédús szőlő paroláznak önfeledten, mindeközben elegáns tölgyes tónusok, valamint battonage-fűszerek ölelik őket körül. Kóstolva száraz, harmonikus savérzet, sűrű szövésű, krémes felszínű test, finoman melegítő alkoholérzet, összetett, aszalt gyümölcsös ízaromák, s szinte végtelen hosszúságú utóíz jellemzik. Igazi nagy kaliberű fehérbor, amely egyben a szőlőfajta hazai tételeinek legkiemelkedőbb darabja. Fiatal, érésének elején járó Chardonnay, nagyszerű érlelési potenciállal. Ajánlott elfektetni belőle néhány kartonnal, mivel jelenlegi megnyilvánulásai egyértelműen kommunikálják, hogy az évek előrehaladtával mindig újabb és újabb arcát fogja megmutatni a hozzáértő, különleges élményekre vágyó borkedvelők számára. 13-14 °C-on fogyasztva, krémes mártással kínált hal- és fehér húsú szárnyasételekhez, gombás tésztákhoz, sertéssültekhez ajánlom kísérőként!

Forrás és fotók: Thummerer Pincészet

egri_chardonnay_battonage.png

 

Szólj hozzá!

Fehérvári zászlósbor agárdi pincéből

2021. március 28. 11:34 - Silye Sándor

csobor_zaszlos_2.jpgMunkában a zsűri. Természetesen nem voltak könnyű helyzetben... 

Mint azt Dinnyés Ferenctől, a Noé-Hegyi Szent István Borlovagrend nagymesterétől megtudtuk, a lovagrend 2021. évi Zászlósborát az öt fős bíráló bizottság 21 tételből választotta ki. A Zászlósbor hagyományosan a borlovagjaik által készített, Fejér megye területén termett szőlőből készült fehérbor lehetett. A borok nevezése, adminisztrációja, besorolása és maga a bírálat is idén online módon történt. A bírák táblagépek segítségével minősítették a borokat. Ennek köszönhetően az utolsó tétel elbírálásával azonnal meg is lett a végeredmény, amely alapján a 2020-as Zászlósbor a:

    

                             Csóbor pincészet 2020-as Chardonnay-ja lett.

 

Az elmúlt 18 évben az Év Zászlósbora Díjátadó Borgála és Borlovag Bál adott helyet a kitüntető oklevél és serleg átadására a nyertes termelőnek. Az idén sajnos ezt a rendezvényünket nem tudtuk megtartani, így a díjátadást a járványhelyzet alakulásától tesszük függővé.

 

Csóbor Jenővel ugyancsak online beszélgettem a sikerükről.

 

- Megint ti nyertetek…

- Ha az ember nyer a borával egy versenyen, az mindig jó érzés, és azok számára, akik a borból élnek, a szakmai körök elismerése nagyon fontos, mert ezek visznek előre.

- Fehér borral nyertek rendre a Noé-Hegyi Szent István Borlovagrend rendes évi borversenyén. Fehér bort kedvelő emberként melyik fajta áll a legközelebb hozzád?

- Amelyik nem túl savas. Mint a rajnai rizling, amelyik nagyon ízes, finom bor, igaz, fiatal koromban a Zöldveltelini volt a kedvencem, de persze most is kedvelem ezt.

- Szeretsz kísérletezni, vagy inkább azt vallod, csak a klasszikus, bevált módon haladjunk?

- Folyamatosan kísérletezünk. Kint a szőlőben terméskorlátozással, de bent a pincében is próbálkozunk új módokkal a szőlő feldolgozása során, amikor egy-egy fajtát a különböző területekről összerakunk, és ha jó, akkor azt külön kezeljük, miként adott dűlőn belül egy kisebb részből is készítünk dűlő szelektált bort. Kíváncsiak vagyunk, hogy mit tud a szőlő, ha normál metszésen esett át, vagy visszafogottan, fürtöt válogatva.

csobor1_2_2.jpgCsóbor Jenő, a sok nyert díjak egyikével látható. Hazai pályán is eredményes

- Lindával, a főborászoddal, a menyeddel szoktál vitázni a bor készítésének a módját illetően?

- Nincs éles vita közöttünk, hiszen mindketten azt valljuk, hogy ki kell próbálni, amit lehet, így például a Chardonnay esetében lehet battonage technológiával, vagy normál módon készített fajtabor egyaránt. De muszáj vigyázó tekintetünket a piacunkra vetni, tekintettel arra, hogy a borainkat nagyrészt magunk értékesítjük. Akik eljönnek hozzánk, azok tudják, hogy jó minőséget kapnak a folyó boraink esetében is, és szívesen vásárolják ezeket, ám tapasztalatom szerint nem szívesen ruháznak be drágább palackos termékekbe. A battonage Chardonnayt és a többi palackozott borainkat is elviszik, hiszen nem eladhatatlanul nagy mennyiségek ezek, végtére nem ezekből élünk elsősorban, a folyó borok jelentik a biztos hátteret.

- Amikor a Magyar Borszakírók Köre tagjaival nálatok voltunk, a szakírók is azt mondták, hogy prémium minőségűek a boraid. Valami nagy durranásra nem gondoltatok, ami országos (el)ismertséget hozhatna nektek?

- A területünk olyan minőséget tud, amilyet. Minden évben van két, három országos aranyérmes borunk, és voltak, vannak olyan válogatásaink, amely ott van a 100 legjobb magyar bor mezőnyében. Ez elismerése a munkánknak, úgy gondolom elégedettek lehetünk azzal, amit elérünk, és azzal is, amit értékesíteni tudunk.

e_csobor_1.jpg

Kisari Linda, a főborász szintén családtagként dolgozik a pincészetben

- Mi okozta, okozza a legnagyobb gondot a pandémia idején?

- Mivel nem vagyunk benne a kereskedelmi hálózatokban, csupán néhány vendéglátóhelyet látunk el a borainkkal, a járvány nem túlzottan érintett bennünket. A saját boltunkban furcsaságnak számít, hogy sokan igyekeznek bespájzolni, így nem befolyásolta az eladásainkat a vírus.  

Szólj hozzá!

Húsvét ételei és italai, avagy ünnepi étel-bor párosítások

2021. március 19. 16:37 - Silye Sándor

husveti_finomsagok.jpgA székesfehérvári Borbár, Veressbor szaküzlet karácsonykor is ajánlott étel-bor párosítást, most is megtették ezt, a tipikus húsvéti ételek mellé illő minőségi borokat javallanak.

Tessenek tanulmányozni, válogatni. Nézzük hát, mi illik a tormás, bárányhúsos, tojásos, füstölt sonkás és medvehagymás ételek mellé.

Az olyan csípős fűszerek, mint a gyömbér, wasabi vagy torma sok bort teljesen ki tud nyírni, ezért nem mindegy, hogy mit választunk melléjük. Kevés bor képes ezeken az ízeken felülemelkedni, viszont egy kerek, olajos, fűszeres tramini nagyon is képes rá, főleg, ha maradékcukrot is tartalmaz. Az ilyen ételekhez a borajánlat a következő: Kreinbacher Tramini, Kolonics Somlói Olaszrizling, Borbély Bács Hegy.
Bárányhúsos fogások: „A húsvéti bárányhoz jól illenek a finom zöldfőzelékek, a vajon párolt
friss zöldborsó, az olajos-ecetes lében megfürdetett zöldsaláták, a fejes, vagy madársaláta, vagy a tepsiben pirított burgonya. A bárányt különféle ünnepi fogások vezethetik be és követhetik. Stílszerű ilyenkor a húsleves májgombóccal és gomba szeletkékkel, előételnek pedig a kaporral ízesített - erdélyi jellegű - töltött káposzta” – írja Magyar Elek a szakácskönyvében. Borválasztáskor sok múlik a köreteken és persze az elkészítési módon is, de amivel biztosra mehetünk a báránynál, az egy elegáns, fineszes pinot noir a jó választás.
Sült bárányhoz – fűszerezéstől függően – akár egy teltebb rozé vagy siller is jó választás. Borajánlat: Pannonhalmi Pinot Noir, St. Andrea „Csak egy szóval” Pinot Noir, Ikon Pinot Noir, Balla Géza Feketeleányka Trapiche Pinot Noir, Dúzsi Kékfrankos Rozé, Pannonhalmi Tricollis Rozé, Sauska Rozé, Kiss Gábor Rozé, Szentpéteri Néró Siller, Tringa Rozé.
Tojásos ételek: a tojáshoz minden formájában a pezsgő ajánlatos, mert a buborékok nagyon jól illeszkednek a tojásos ételekhez, legyen szó töltött tojásról, rántottáról, lágy, vagy tükörtojásról. Ugyanakkor, ha sonkalében főzzük a tojást, és az így nyert füstös ízhez tormát és újhagymát is párosítunk, mindenképp érdemes megpróbálkoznunk egy kellemes sauvignon blanc-nal. Pezsgőajánlat: Kreinbacher Brut Nature, Brut Classic, Prestige Brut, Extra Dry, Hungária Extra Dry, Irsai Oliver, Francois President. Tipp: minél hosszabban érlelt pezsgővel fogyasztjuk, annál nagyobb lesz az élmény. Borajánlat: Paulus Sauvignon Blanc, Bodri Sári Chardonnay, Pannonhalmi Sauvignon Blanc, Paulus Generosa, Bodri Sauvignon Blanc.

1_cso_bor1.jpg
Füstölt sonkás fogások: régebben (de most is előfordul) nagyszombaton minden háznál sonka kerül(t) az asztalokra, amelyet a tradíció szerint sertéscombból készítettek. Az elkészítés módjától függ, milyen bort érdemes választanunk az ünnepi sonka mellé. Ha főtt sonkát tálalunk a húsvéti ebédhez, legyen mellé egy friss, gyümölcsös fehérbor. Az előzetesen pácolt, füstölt és fűszerezett sonkában rengeteg íz található (sós, édes és füstölt), ezért egy alacsonyabb tannintartalmú, magasabb savtartalmú, gyümölcsös vörösbort
válasszanak hozzá, például egy kiváló Pinot Noirt, vagy Kékfrankost esetleg egy szép Kadarkát. Borajánlat: Tringa Kékfrankos, Szeleshát K2 Kékfrankos, Petrény Pinot Noir, Pannonhalmi Pinot Noir, Ruppert Pinot Noir, Cézár Winary Pinot Noir, Balla Géza Kadarka, Prantner Kadarka.
Medvehagymás ételek: legyen az egy isteni pogácsa, vagy quiche, amibe medvehagymát
csempészel, a sikered garantált lesz. Pláne, ha a megfelelő borral párosítod ezt az illatos hagymafélét; szerencsére a szóba kerülő borválaszték igen széles. Mi most olaszrizlinget javaslunk. Ízében és karakterében is remek párosítás a Badacsonyi Olaszrizling. A gyümölcsös ízek dominanciája mellett finom ásványosságban gazdag száraz fehérbor passzol, amely kellemes lezárása lehet majd az ünnepi ebédnek. Ajánljuk még: Szászi Badacsonyi Olaszrizling, Martinus Olaszrizling, Péter pince Thurzó Furmint, Borbély Bács Hegy.
Fonott kalács: ha édes bort iszunk a desszert mellé, alapszabály, hogy mindig a bor legyen édesebb. Hogy a hagyományos fonott kalács mennyire édes, és ízesítjük-e például kakaóval, mazsolával vagy lekvárral, az háztartásonként változik. Egy biztos: ha tokaji aszút, vagy kései
szüretelésű bort nyitunk ki mellé, azzal nem tévedhetünk. Borajánlat: 5 puttonyos Aszú, Máslás, Fordítás, Kései Kabar Péter Pince, Kései Sárgamuskotály Sárga Borház.

1_veressbor2_2.jpg
Csokoládés desszertek: a tejcsokoládéval vagy fehér csokoládéval készült desszertek túl édesek ahhoz, hogy klasszikus desszertborokkal fogyasszuk őket. Azonban, ha nagy testű, hordós fehérbort vagy vörösbort választunk melléjük, a bor teste, savai kiegyensúlyozottá és izgalmasabbá tehetik a párosítást. Borajánlat: Coppola Chardonnay, Juhász Chardonnay battonage, Kristinus Chardonnay, Kreinbacher Furmint, Pannonhalmi Infusió, Sauska Cuvée 7, Ipacs-Szabó Nászút helyett, Takler Regnum, Szt. Andrea Merengő, Ikon Evangelista, Bodri Optimus, Heimann Barbár Kaiken Estate Malbec, Ruppert Villányi Franc.
+1 csokinyúl mellé: A csoki a húsvéti válogatásunkból sem maradhat ki. Persze kizárólag a már nagykorú gyerekekre vonatkozik ez a párosítás, akik végre elővehetik a szekrény mélyén lapuló erősített bort, legyen az egy portói. Szuper lesz a csokinyúllal együtt!
Borajánlat: Pannonhalmi Infusio, Sauska Cuvée 7.

Természetesen az itt leírtak nem „szentírást”, hanem ajánlást jelentenek! A lényeg, ilyen, vagy ezekhez hasonló borokat válasszatok az ilyen és ehhez hasonló kaják mellé!

Jó étvágyat, kellemes húsvéti ünnepet és fenséges ételeket kíván a veressborfehervar.hu és a dekantalo.blog.hu! Ha a borokat megrendelik, a veressfehervar.hu a városban és annak 25 kilométeres körzetében ingyenesen kiszállítja!

Szólj hozzá!

Káli szobrok, borok, művészet

2021. március 17. 08:45 - Silye Sándor

kovesk_2.jpg

Köveskál, a Balaton-felvidék kincse egyre ismertebbé válik. Borai miatt is. Aki kóstolta már az ottani nedűket, kalapot emel, fejet hajt, elégedetten csettint annak ízvilága előtt - miatt. A fővárosban volt szerencsém a Pállfy és a Káli Kövek pince boraival megismerkednem, kiemelkedőnek találtam őket. Már, már művészetnek értékeltem azok elkészítését. És mivel a művészetek másként is fontosak ott, ezért adok helyt a borblogban a káliak alábbi közleményének!

Örömmel tájékoztatlak arról, hogy Köveskálon ismét valami új készül. A 2020-ban, a Káli Art Inn szoborpályázatot írt ki. Határidőre, összesen 25 pályamű készült el ezek közül első körben 13 lett kiválasztva, mely megfelelt az elképzeléseknek, méretét és anyagát tekintve.

kali_art1_2.jpg

A felkért zsűri megkezdte a műalkotások bírálatát. Májusban fogjuk kihirdetni a győztest, akinek a díja egy millió forint, melyet a Káli Art Inn ajánlott fel. A nagyközönség az összes értékelt szobrot megtekintheti majd a Káli Art-Park-ban. A szabadtéri kiállítóhely kialakítása már zajlik, Köveskálon, a fő utca 10 szám alatt, a szálloda kertjében, de szeparáltan.

 Káli Art-Park

A köveskáli Káli Art Inn, 20 éves működése során a fő tevékenysége mellett mindig nagy figyelmet fordított a kortárs műtárgyak megóvására, kiállítására, gyűjtésére, a kortárs művészek támogatására.

A térség nyitott és befogadó a kortárs képzőművészet iránt, melyet számtalan projekt és kezdeményezés bizonyított már eddig is. Azonban a kortárs szobrászat megjelenése mostanáig váratott magára, éppen ezért 2021-től - a Káli Art Inn szálloda területén, különállóan kialakított parkban - kortárs szobrászművészek számára nyújtunk lehetőséget a bemutatkozásra. Pályázat keretében választjuk ki azokat az alkotásokat, melyeket egy éven át meg lehet majd tekinteni. A kiállítást a szállóvendégeken kívül, a nagyközönséget is látogathatja, minden nap 10-18 óra között.

A pályázattal hagyományt szeretnénk teremteni.  Minden évben a nyertes szobor a kiállítás után is ott marad és a Káli Art Inn szálloda kertjét fogja ékesíteni.

 A pályaműveket hat fős szakmai zsűri bírálja el.

Szólj hozzá!

Mérész Sándor – a Etyeki Kúria kísérletező kedvű kapitánya

2021. február 25. 10:25 - Silye Sándor

 meresz_sanyi_2.jpg

Mérész Sándor, az Etyeki Kúria „kapitánya” ugyancsak tagja a Borászok Borásza 50-es listájának. Mérész Sándor hosszú, kacskaringós utat járt be amíg Fejérben az Etyek-Budai Borvidék tagja lett. Gyöngyösön kezdte tanulmányait, innen az USA-ba, Kaliforniába vezetett az útja. Hazajőve Gál Tibor adott számára lehetőséget tudása megmutatására, majd Olaszországban töltött hasznos éveket. Toszkanában már a gyakorlati ismereteit gyarapította.

- Gyöngyösön, a főiskolán szakmérnökként végeztünk, társaim nagy része most is a szakmában dolgozik. Az USA-ban egy gyakornoki pozíciót pályáztam és nyertem el. Az első szüretemet is ott éltem meg, jó kezdet volt a számomra, profi környezet, profi szemlélet közepette tehettem a dolgomat. Az ott töltött két év, két szüret jó alapokat adott. Amerikából Egerbe kerültem, Gál Tibor mellett szintén fontos dolgokat leshettem el. Akkor kezdett el a Pinot Noirral foglalkozni, együtt csináltuk végig e fajta nyitányát. Tibornak köszönhetően kerültem ki Toscanába, két nagy szőlőbirtok és a hozzá tartozó kereskedelmi formának lehettem a borásza. Embert próbáló évek voltak, hiszen idegen környezetbe csöppentem, akkor még olaszul sem tudtam, megtanulhattam az önállóságot. Gál Tibor sajnos meghalt egy baleseteben Dél-Afrikában, 2005-ben akkor jöttem haza.

- A Kúria kapitányaként alighanem a kellemes állapot lehetett, amikor beszavaztak a legjobb 50 közé, ugye?

- Már nem először történt ez meg velem 2013 óta, igaz, mindannyiszor, évről, évre, amikor ezt megtapasztaltam, jóleső megerősítést jelentett a számomra, hogy jó úton járok. Nagy megtiszteltetés ez, mert a szakma szavazza meg a listára felkerülőket.

- Mit tud az etyeki terroir, az Etyeki Kúria, Mérész Sándor, ami miatt a Kúria borait a legjobbak között emlegetik?

- Nagyon sok minden történt az elmúlt 20-25 évben e vidéken, és még rengeteg tartalom, lehetőség van Etyek előtt. A Kúria idén ünnepli meg a 25 éves évfordulóját, 1996-ban vették meg a területünket a mai tulajdonosok Báthori Tibortó, ahol nagyon finom, szép, elegáns borokat lehet készíteni. A 25 éves jubileumunk apropójából a megújulás folyamatában járunk, racionalizáljuk működésünket, hosszú távú terveinket alakítjuk jelenleg, aminek része a pezsgő is, kísérletünk alapját a gyöngyöző borok jelentik, de van már pezsgőnk is. Hiszünk abban, hogy itt nagyon jó csendes borokat lehet készíteni, és fokozatosan színesítjük a palettánkat. Ami a jövőnket illeti, hosszú távon egy, két új fajtával elő tudunk majd előrukkolni, illetve a pezsgő készítése már most is prioritást élvez.

meresz_sanyi1_2.jpg

- Az, hogy szeretsz kísérletezni, az minek köszönhető: kíváncsiságnak, kalandnak, szellemi kalandnak, vagy minek?

- Így, összességében, ebben a sorrendben…! A mai világban nagyon gyorsan változik minden, a piaci szereplők, új generációk jönnek be a bort fogyasztók családjába. A véleményem az, a borászat olyan a terület, amiben soha nem mondhatjuk el, hogy már minden tudás a birtokunkban, ez pedig folyamatos tanulást jelent. Minél mélyebben ásom be magam a tudnivalókba, annál inkább látom, tapasztalom, hogy soha nem dőlhetek hátra, messze még az út vége. Folyamatos feladat az új és még újabb ismeretek megszerzése, ez az, ami hajt, ami minden napra nyújt valami újat, érdekeset.

- A család mennyiben segít, vagy gátol, bár a gyerekeid már belekóstoltak a borkészítés szépségeibe…

- Ha nem lenne család, amelyik támogat, nem lennék azon a szinten, ahol vagyok! Ők azok, a feleségem a gyerekek, akik a biztos hátteret, bázist jelentik a számomra.

- Már nyolc éve ott vagy a legjobb ötven között. Gondoltál már rá, hogy egyszer te lehetsz a legjobbak legjobbja?

- Majd erről akkor beszéljünk, ha bekövetkezik... Nagyon sok jó borász közül vagyok egy, és a többségük sokkal többet letett már a honi borászat asztalára, nekem az is megtiszteltetés, hogy ott vagyok az ötven jó bort készítő között. Nyilván nagyon boldog lennék, ha…

Szólj hozzá!

Kriszta, a Baba, a Nap, hold, csillag és a dolgos mindennapok

2021. február 23. 17:48 - Silye Sándor

csetvei_k_2.jpgMachán-Csetvei Krisztina fiatal nő, és borász. Ennek ellenére ott van a férfi kollégákkal azonos szinten, elismert borkészítő. Nem véletlen, hogy szerepel a 2021-es Borászok Borásza díjnak a szakma által kijelölt legjobb 50 borásza között! Kriszta a fehér boraival ért el nagy sikereket. Pár éve ő készítette el Magyarország legjobb fehér borát. Kellemesen fogyaszthatók, elegánsak a nedűi. A fajtaborok mellett említésre méltók a többi között, a Kő, papír, olló, a Nap, hold, csillag küvéi.    Krisztina a magyarországi Műszaki Egyetemen tanult marketinget és menedzsmentet, majd 2004-2005-ben gyakorlati képzési időszakként az akkori vadonatúj tokaji Béres Pincészetnél dolgozott. WSET tanfolyam utalványt kapott karácsonyra a Béres családtól, amelyet elvitt, átadott, elvégzett - és ennyi. Beleszeretett a borokba, szisztematikusan kóstolgatni kezdett, és egyre jobban tudatosult az ételek és borok párosításában. Aztán 2011-ben megkezdte a munkát Móron, a Csetvei pincében és immár az 50 magyar borász közé sorolták.

- Mit éreztél, amikor szembesültél a ténnyel: a legjobb 50 közé jelöltek?

- Óriási megtiszteltetés volt, nagyon boldog vagyok, ha erre gondolok, jó érzés ezen a „listán” lenni! Tavaly kerültem fel először a borászok borásza top 50 listájára. Akkor kacifántosan jutott tudomásomra, ugyanis e-mailben kaptunk tájékoztatást, és nem tudtam pontosan miről lehet szó, azt gondoltam, hogy az ötven legjobb borász kóstolójára hívnak, és mivel elfoglalt voltam, nem terveztem elmenni, ezért kitöröltem a levelet. Aztán egy napon hívott Rókusfalvy Pál, hogy mi van veled Kriszta, mindenki visszaküldte már az e-mailt, csak te nem. Mondtam neki mit, miért tettem, illetve nem tettem, ő pedig megdöbbentett, hogy nem erről van szó, te kerültél be személyesen a legjobb 50 közé. Mit mondjak, elakadt a szavam, csak néztem magam elé, igaz, nagyon boldogan. Amikor idén is megkaptam azt a bizonyos e-mailt, hamar kitöltöttem és visszaküldtem azt, nagy, nagy örömmel…!
- Gondolom Kő, papír, olló, Nap, hold, csillag összeolvadtak előtted. Mitől másabb, mi a kezed nyoma, amitől jobbak a boraid, mint a másoké?
- Nem mondanám, hogy jobbak lennének, de az biztos, hogy a borász kéznyoma a boron - ha szeretettel teszed a dolgod, és nem erőből - az mindig megérződik. Ez a gondos odafigyelésből adódhat, abból, hogy tisztán, egyszerűen tesszük a dolgunkat. Igyekszem a földre és a szőlőre koncentrálni, a legszebb alapanyagot megkapni és megőrizni ezt a borban. Törekszünk arra, hogy évről, évre, évjáratról évjáratra tanuljunk, fejlődjünk és elfogadjuk, ha egyik évjárat jobb, mint a másik. A szőlőt organikus szemlélettel műveljük 3 éve, és erre nagyon büszke vagyok.
- Mór fehérboros vidékként van elkönyvelve. Néhányan – Vécsey Béla és mások – igyekeznek ezt a sommás véleményt termékeikkel megcáfolni. Csetvei Kriszta esetében tényleg csak fehér a móri borvidék?
- Amikor megvettük az első szőlő területünket - 2011-ben a Vénhegyen -, azon volt egy kisebb kékfrankos parcella. Az idős tulajdonosnak megígértem, hogy nem vágom ki, meg is tartottam szavam, gondoltam, szép rozénak kiváló lehet. Ebből született a Baba, majd a Panna rozé (2016-tól). A férjem hatására kezdtem 2015-ben vörösbor készítésbe, de akkor még vásárolt szőlőből született meg a Frici Noir. 2016-ban pedig pinot noir és kékfrankos telepítésbe kezdtünk. Már készítünk e szőlőből borokat, és hiszem, hogy van jövője itt is a jó vörös bornak.
- Miképp tudsz harmóniát teremteni a mindennapi munka, a család és a gyerek között. Hiszen a legmacerásabb, legnehezebb mezőgazdasági munkát épp a szőlő jelenti…
 - Szerencsés vagyok, mert a férjemmel együtt tudunk dolgozni, tudja, elfogadja, hogy ez sok munkával jár, és ahhoz, hogy a borok szépek legyenek, sokat kell a pincében lennem! Amikor még lehetett borkóstolókat rendezni, sokszor megtartotta helyettem, illetve más munkákból is kiveszi a részét. Ez maga a harmónia a számomra, hiszen én is, amikor tudom, igyekszem minden percet együtt tölteni a családom tagjaival. Nagyon hálás vagyok, hogy megbízható, jó kollégák és csapat vesz körül bennünket, mert ez nagy segítség.

csetvei_kriszta.jpg
- A legjobb 50 között már ott vagy. Ifjú hölgyként még szép, hogy ábrándozol. Mondjuk arról is, hogy egyszer te leszel az első az egyenlők között?
- Már az nagyon nagy megtiszteltetés a számomra, hogy beválasztottak a legjobb 50 közé. Azt csak remélhetem, hogy majd egyszer, idővel talán az 5 közé jutok. De ez még sok idő és tapasztalás! Ott most még nem tartok, azt most nem tudom, hogy meddig jutok, de a borászatban is igaz, hogy „nem a cél a lényeg, hanem maga az út”. Sok minden foglalkoztat. Pillanatnyilag a nemzetközi ezerjó nap (ezerjonap.hu) bevezetésén dolgozom, a fajta sokszínűségére igyekszem ráirányítani a figyelmet ország, világ előtt.

Szólj hozzá!

A nem baltával faragott borok… Miklós Csabi a Borászok borásza 50-es listáján!

2021. február 22. 11:48 - Silye Sándor

 

m_csabi1.jpg

Rókusfalvy Pál 2007-ben úgy döntött, hogy létrehoz egy díjat, amivel az Etyek Pincefesztivál borászait szeretné kitüntetni. Ez új utat nyitott a borászok körében megszokott díjak között, hiszen a díjról nem szakmai szervezet dönt, hanem a borászok választanak egyet maguk közül, akinek aztán a díjat adják. A díjat Borászok Borásza névre keresztelték, az első évben Demeter Zoltán nyerte el azt, 2008-ban dr. Lőrincz Györgyöt jutalmazzák meg e címmel, míg legutóbb Áts Károly volt a no. 1. A Borászok Borásza díj nagy elismerés a kollégáktól, anyagi juttatással nem jár. Aztán Rókusfalvy Pál úgy döntött, új alapokra helyezi a Borászok Borászát, kiszélesítette az eseményt, életre hívta a Vinum Praemium Alapítványt, melynek van elnöke és több tagja a kuratóriumban. A tagok a boros szakmában tevékenykedő elismert személyiségek, akiknek a feladata egy listát összeállítani a hazai borászokról, amin ötven név szerepelhet. Az ezen szereplők azok, akik maguk közül választják ki a Borászok Borásza díj nyertesét. 

Az ötvenes listán kiváló nevek találhatók, mint például többek között Balla Géza, Bock József, Bolyki János, Gere Attila, Dúzsi Tamás, Eszterbauer János, Luka Enikő, Maurer Oszkár, Szászi Endre, Ifj. Szepsy István, Takler Ferenc, Vesztergombi Ferenc, Vida Péter stb., stb.  Csodás névsor, melyben három megyei borász is van, mégpedig Csetvei Kriszta, Mérész Sándor és Miklós Csabi.

Ezúttal Miklós Csabi, a Móri Borvidék ifjú kiválóságának a portréját ismerhetik meg.

m_csabi2_2.jpg

- Mondd, mennyit köszönhetsz édesapádnak azért, hogy ott tartasz, ahol, és a legjobb 50 borász egyike vagy?

- Édesapám Miklós Pál nyugalmazott tűzoltó, ő szerettette meg velem ezt a mesterséget, tehát mindent neki köszönhetek. A most is a tulajdonunkban levő kis szőlőben, a Vén hegyen gyerekként találkoztam e gyümölccsel, ismerkedtem meg a tennivalókkal, és a borkészítés fortélyaival, sőt, édesanyám is segítette a borásszá válásomat. Hogy gyerekként, majd tiniként nem kívántam a csodába a munkát kint és a pincében? Nem, ez soha nem jelentett gondot, hiszen gyerekként édesapám megengedte, hogy a kis traktort vezessem, ez igen imponált, 15, 16 évesként pedig mindig volt mit vinnem magammal a diszkóba…

- Mitől másabb a te borod, mint bárki másé?

- Nem a borok mások, hiszen akik Móron termelnek, hasonló klimatikus adottságok, környezeti tényezők között, ugyanolyan szerkezettel dolgoznak, mint mi. Rendkívül sok jó bor kerül a palackokba Mórról, hosszú a listája a kiváló borászoknak. Mi a kommunikációnk miatt vagyunk másabbak, fogyaszthatóbban, közvetlenül kommunikálunk a borról.

- Ennyi? Elegendő az eleven szellem a borok nevében, vagy a játékos címkék, az élményközpontú megjelenés, hogy másabbak legyenek Miklós Csabi borai?

- Ezek picit valóban megkülönböztetnek a többiektől, de nem vagyunk jobbak, csak igyekszünk másképp megjeleníteni a borainkat, törekszünk az életszerűségre. Dolgozom a szőlőben, a kommunikációban, és van egy borász kollégám, Eisenberger Zsolt élelmiszeripari mérnök, vele közösen hangoljuk finomra a borainkat annak érdekében, hogy ne legyenek „baltával faragottak”… Voltak hibáink, de ezek kijavításának érdekében sokat utazunk, ismerkedünk más pincészetekkel, igyekszünk magunkat, a borainkat elhelyezni a honi és a nemzetközi borvilágban. Jól megtaláltuk a 28-55 év közötti borfogyasztókat, akik szívesen nyitnak az új ízek felé. Nem a sznobokra, hanem a nyitott, bort kedvelő, bort értő emberekre találtunk rá, akik örömmel veszik a nyakukba a magyar történelmi borvidékeket.

- Nem semmi ama kezdeményezésed, hogy bentlakással fogadsz embereket azért, hogy testközelből ismerkedjenek meg nálad a borász lét szépségeivel, kínjaival…

- Kitaláltuk, hogy költözz be egy borászatba, egy hétig, vagy kettőig, egy hónapig, vagy egy fél évig, ahogy teheted. Ez fantasztikus, minőségi életet biztosít annak, aki meg akar ismerkedni e szakmával. Sok szép feladattal látjuk el a jelentkezőket, akik között vannak fiatalok, pályaválasztás előtt állók.  Örömmel mondhatom, hogy már van két olyan pincetulajdonos, aki nálunk ismerkedett meg e tevékenységgel. Új mérföldkő, ugródeszka lehet ez a kezdeményezésünk a befektetni, tanulni vágyóknak.

- Ott vagy a legjobb 50 között, Ha nyersz, boldog leszel, de ha nem, akkor csalódsz?

- Á, nem! Azt gondolom, hogy e tevékenységnek megvan a maga evolúciója. Negyvenöt évesen még a borász a pályája elején jár, illetve nagyon erős az ötvenes lista, akik közül nálam lényegesen többen és jogosan kaphatnák meg e címet, sőt, az sem lenne reális, ha a top 5-be kerülnék. Az, hogy rajta vagyok e listán, és részt vehetek kiváló szakmai rendezvényeken, ez nekem már a csúcs. Ez nem túlzott szerénység, ez a realitás. De bízok benne, hogy hosszú évek után előre léphetek, ez nem 2021-ben lesz, ez így van rendjén!

m_csabi.jpg

Szólj hozzá!

Egy ajánlat a rossz időkben!

2021. január 23. 14:22 - Silye Sándor

1what-sauvignon-blanc-tastes-like-630x417_2.jpg

 

Kedves borbarátok!

Íme az alábbiakban egy ajánlat mindenkinek a rossz időben. Sajnos a pandémia, a vírus az élet megannyi területét megroppantotta. Így van ez a borászok, a borfogyasztók esetében is. Nincsenek borkóstolók, rendezvények, boros bulik. Ezen a nehéz helyzeten többen a webárusítással próbálnak segíteni, vannak akik online kóstolókat rendeznek. Jó, jó, persze egyik sem az igazi, de jobb híján nincs jobb. A figyelmetekbe ajánlom az alábbi lehetőségeket. És szívesen helyt adok mások igyekezetének is!. 

A szőlő, bor és vincellérek védőszentjei közül január 22-én Szent Vince
nyitotta a sort, mi pedig a web áruház nyitással nyitottuk a 2021-es évet.
Hagyomány szerint Vince napján levágtak egy jó marokra való vesszőt, és
egy agyagvázába tették friss vízzel a jó melegbe, és várták, hogy
kihajtson. Amennyiben a Vince vesszőkön sok rügy hajt ki, úgy jó évjárat
és termés várható idén!
A borászok, borkedvelők pincéről pincére járva kóstolgatt(j)ák a borokat.
Míg a rügyekre várunk és pincéről pincére nem járhatunk a Covid miatt,
ajánljuk válassz web áruházunk borai közül és mi  összerakjuk a
rügyfakasztó válogatást!
Web áruház elérhetősége :www.veressborfehervar.hu

Várjuk rendelésed:
Veressbor csapata

 

Szólj hozzá!

Lajvér, bikavér, jó vér

2021. január 22. 10:43 - Silye Sándor

Tokajban találkoztam Szekszárddal. A borírók versenyének az eredményhirdetésén. Vida Rebeka kedvesen segített, és lelkesen mesélt a borászatukról. Amelyről sejtettük, hogy jó. Tudtam, hogy jó. Hiszen megkóstoltam néhány finomságukat, és e kiváló nedűket ízlelve, megállapítottam, ezért (is!) érdemes volt eljönni a Hegyaljára. Most itt az anyag, ne olvasd, hallgasd hát. Ja, és azt a kis háromszögformátumú akármit előtte nyomd meg!

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása