A hajós-bajai termelő az első magyar borász, aki bekerült a gasztronómiai lovagrend tagjai közé. Az illusztris tagokból álló társaság névadója a francia konyhaművészet talán legnagyobb alakja, Koch Csaba elismerése pedig azt is jelzi, hogy hajós-bajai és villányi borai a csúcsminőségű gasztronómiában is megállják a helyüket.

Az 1954-ben alapított Auguste Escoffier Tanítványai Lovagrendnek világszerte több mint 30 ezer tagja van. Piros szalaggal ismerik el a szakácsokat (mint például Bíró Lajost), kék szalaggal pedig a gasztronómiához más módon kapcsolódó szakembereket. Csabát a zöld színű szalaggal tüntették ki, amivel a csúcshelyek csúcsbeszállítóit szokták elismerni.

Az Auguste Escoffier Tanítványai Lovagrend tagságával természetesen együtt jár annak felelőssége is, hogy a lovagok legjobb tudásuk szerint építsék tovább a minőségi gasztronómiát Magyarországon.

Forrás: Gusto

Koch Csaba megérdemelten lett lovaggá. Egyrészt a nagyszerű borai miatt, amelyet bármikor szívesen fogyaszthat bárki, akinek a minőség, és nem a mennyiség a fontos. És Csaba életszemlélete is igen figyelemre méltó. Legyen elég itt és most egyetlen mondat tőle, amiben minden benne van, véleményem szerint:

„A természetnél az ember soha nem lehet okosabb”…!

Ár és érték: Kristinus Sauvignon Blanc

A bor érték, ha jó. A bor jó, ha érték és az ára megfelelő. Mert nem mindenki dobálhat könnyű szívvel sok, sok ezrest egy, egy nedűért. Az ár, érték arány akkor a legkedvezőbb, ha az ár alatta van az értéknek. De persze nem feledem az alap mottómat: mindenkinek az a jó bor, ami neki ízlik. S ehhez tegyük hozzá, a jó bor minimális elvárása, hogy megfizethető legyen.

E naptól kezdve bizonyos rendszerességgel ismertetünk majd olyan borokat e helyütt, amelyek jók, megfizethetők, így az ár, érték arány rendben van.

Ma a balatoni, Kéthely székhelyű Kristinus pincészet 2017-es Sauvignon Blanc borát ajánlom jó szívvel. A belőle készülő karakteres bor könnyen felismerhető: bodzára, fűre, csalánra, szénára emlékeztető aromákkal, finom savakkal rendelkezik. Az SB nevének a jelentése: vad világ, és a világ szinte összes bortermelő országában megtalálható. Egyes források szerint állítólag azért ezt a nevet kapta, mert vadon nőtt szőlőfajtáról van szó.

A Kristinus blanc-ja sárga színével kelt figyelmet, illatában tobzódnak a citrusfélék, a kortyban hemzseg az egres, a lime, és a savak is kellemesek. Érezni véltem, hogy a finom seprő alighanem szerepet kapott a bor fejlődésében, mégha nem feltétlenül a battonage technikának köszönhetően.

Az egyik kedvenc fehér borom lett, amelynek az ára is meggyőző. Ez éppen 1490 forint, ami nem sok. De, ha kivárod türelemmel, amíg valamelyik multi akciózza, akkor csak 1100 magyar forintot kell lecsengetni érte.

Ez pedig igazán jutányos és jó ár!

Hazánk fővárosába hívta a Japán Nagykövetség a borszakírókat és sokan másokat, az italokkal foglalkozókat, ahhoz értőket. Az apropó a japánok egyik nemzeti itala, a szaké kóstolása volt. A szakét ismerjük, hallottunk róla, volt, aki kóstolta, de az emberek többsége számára a szaké mégiscsak különleges valami.

A japánok a rájuk jellemző udvariassággal fogadtak és láttak el mindenkit minden jóval

Sokan likőrnek, vagy pálinkának hiszik ezt az italt, pedig a borhoz lehet hasonlítani. A döntő különbség, hogy nem szőlőből, hanem rizsből készül. Ebből keményítő, majd cukor, végül alkohol lesz. Az egész folyamat tartályban megy végbe, a kész szaké általában 13-15 alkohol fokú ital lesz. Míg a boroknál a szőlőfajta, a termőhely, a technológia a meghatározó, addig a szakénál a víz minősége és a készítés módja a döntő. A szaké értéke függ a rizs fényezésétől. Ami a kategóriákat illeti, a prémium minőségű a legjobb ital, ehhez a rizs 70 százalékát lecsiszolják, a maradék mellett a többi része megy a kukába, csak a hófehér belső marad. Ez a Junmai-shu, a testes szaké. A következő csoportot a 60 százalékos csiszoltságú rizs jelenti, a Ginjo-shu. A legkönnyebb ivású szakék esetében a rizsnek csak az 50 százalékát csiszolják le, aminek a végeredménye a Daiginjo-shu típusú szaké. A három kategóriának megfelelően a szaké gyümölcsös, könnyű, vagy testes lehet. A kóstolás során előbb az aroma érezhető, aztán a testesség. A szaké kóstolásának a szabálya: könnyű szakéval, könnyed ízekkel kezdj, mint a borkóstolás esetében, ahol a fehér borok nyitják a sort, mert a könnyűtől kell haladni a testesebbek felé. A gazdag ízekkel rendelkező érett szakék zárják a sort.

 Lényeges, hogy miként kell tárolni a japán italt. Hűteni és kezelni kell, mivel a szaké érzékenyebb a bornál, sőt, hűvös, sötét helyen kell tárolni.

Itt a három szaké fajta. Nem voltak rosszak a kóstolt tételek, de a bor jobban ízlik. Még...

Íme a tanulság (ami szubjektív): nem voltak rosszak a szakék, de egy mívesebb fehér bor nagyobb élményt ad. Ami pedig az árakat illeti, a megkérdezett japán hölgytől megtudtuk, nálunk még nincs ára a japán italnak, hiszen csak most akarják behozni, de Londonban a közepes minőségű szaké magyar pénzben 10 ezer forint körül van.

Döntse el mindenki, ár-érték arányban mi, mennyit ér…

Budapesten, a Fill the Vinebox hívta a borszakértők, borszakírók társaságát kóstolni. Mégpedig a Barátkozz a világ boraival jelszóval. Az üzlet ebből, és az ehhez hasonló estekből rendszert csinál majd, hiszen illik a profiljába, mivel nagyrészt külföldi borokat forgalmaz. A cég on-line borkereskedésként indult, de olyan közösségi borpiaccá lett, ahol  a tagok együtt vásárolhatnak – együtt tölthetik meg virtuális boros ládáikat -, így mindannyian kedvezményes áron jutnak hozzá a palackokhoz. És rövidesen már nem csupán az on-line kereskedésben, tehetik ezt, hanem a rövidesen nyíló borszaküzletükben, borbárjukban.

Szabó Edit, a Magyar Borszakírók Köre tagja buzgón fényképezett, és szorgosan jegyzetelt

A portugál boresten – amelyet Joachim Pimpao nyitott meg a portugál követség nevében – 14 féle bort ízlelhettünk, Rita Matos szakszerű magyarázata mellett kínálták a tételeket. Kezdjük mindjárt – hol másutt? – a végén. A Santos and Seixo pincészet rozéja, 5 fehér és 8 vörös bora maximális elégedettségre adott okot. Egyediek, összehasonlíthatatlanok voltak. A fehérek kóstolása után a borszakíró társsal abban maradtunk, hogy a magyar fehér borokat az egyetlen furmint kivételével nem lehet a kóstolt tételekhez hasonlítani. A Rotas de Portugal rozé gyümölcsösségével, buja ízével varázsolt, és a pici szénsav is szerethetővé tette. A fehérborokat a citrusosság, a trópusi gyümölcsök jellemezték, a Santos da Casa Reserva 50 százalék acéltartályban történő „lakást” követően 8 hónapig hordóban ért. Ez, és a másik Reserva, a szintén Santos da Casa 100 százalékban Alvarinho szőlőből készült. Utóbbi volt a legjobb – a számomra.

És a tételek csak jöttek sorba egymás után. Kóstoltunk szorgalmasan, ízleltünk örömmel

A vörös borok sorát a Rotas de Portugal nyitotta és a Santos da Casa Grande Reserva zárta. Minden bor más lépcsőfokot jelentett, a másik kóstolt Grande Reserva Santa da Casa volt a legkedvesebb a számomra, amelyet 2 évig tartottak hordóban, és barrique jegyeket is felfedezhettük benne, mégpedig markánsan, de mégsem bántón. A vörösborok ízében többségében megtaláltuk hol jobban, hol kevésbé jobban a vaníliát, a szilvát, a szedret, a fekete csokoládét. Volt közöttük könnyű, és testes vörös, ahogy annak lennie kell.

Jók voltak a vörösborok, de a fehérek különösen ízlettek. Pedig a vöröset jobb szeretem, de mégis...

Alapvetés: mindenkinek az a jó bor, ami neki ízlik, a paraméterek pedig arra valók, hogy a szakembereknek legyen mit magyarázni, min hajba kapni, a paraméterek segíthetenek még az árképzés kialakításában, de csak nagyon egyszerűen annyit: nagyon is kedvünkre valók voltak a portugál borok.

Igaz, a magyar borok is kiválóak, de a portugál kóstolón egy másik világot, másik nemzet szőlőbe írt történelmét, kultúráját ismerhettük meg.