Dekantáló

Fejér Megyei Gasztro- és Bor Blog

Ár, érték arány: aranyat leltem, nem ereszt…

2018. december 20. 14:52 - Silye Sándor

Karácsony közeledvén mondhatnánk, dalolhatnánk, hogy Pennyből az angyal lejött hozzátok, hozzánk, hozzájuk, és meglepetés bort hozott, adott. Ez pedig nem más, mint a Felső-Magyarországról származó Blanc Cuvée. Amelyet a Schweitzer tanya számára ezúttal is – mint a korábban ismertetett Chardonnay esetében – Bonyhádon palackoztak.

blanc.jpg

Blanc Cuvée, tehát többfajta Sauvignon Blanc borból házasították. Félszáraz, tehát a gyomorsav érzékenyek is nyugodtan fogyaszthatják, nem kell szódabikarbónával fokozniuk az íz hatást… Kellemes illat lengi be az ember szaglóérzékét, az illatolás után jókedvvel forgathatjuk a kortyot a szánkban, mert jó érzést kelt ott bent, ízlelő bimbóinkat simogatva. Telt, friss, ízes, gyümölcsös.

Nyílván nem nagy bor, nem prémium termék, de kiváló. A kassza ezer forint, vagy afölött csenget a Blanc termékek esetében, de a most ajánlott bor ára alig kúszik 600 forint fölé.

Tehát összességében jó vétel, és bizony megéri a pénzét.

Mindenesetre ezúttal és innen csókoltatjuk a Schweitzer tanyát, mert a második, a számukra palackozott termék kóstolása után csettinthettünk elégedetten!

Szólj hozzá!

A Takler család múltja, jelene, jövője

2018. december 19. 16:52 - Silye Sándor

A Takler pincészet Székesfehérváron, a Borklub vendége volt. András, az egyik gyermek képviselte a családot. A borok kiválóak voltak, az ifjúval akkor beszélgettünk nagyobb részt, amíg a pincében sajtbemutató volt. Beszélgetésünk vége kicsit belelógott abba az időbe - mint az hallható -, amikor már szabadon fecseghettek a klubtagok. András sok érdekes dolgot mondott magukról, szőlőről, borokról. Hallgassátok hát! Borblográdió Fehérvár, Takler András a vendégünk, hadd szóljon hát. De, hogy szóljon, nyomjatok rá a fekvő kis háromszögre!

Szólj hozzá!

Pascal Demko, a csúcsra törő tokaji

2018. december 16. 13:38 - Silye Sándor

Pascal Demko, avagy Demko Pascal. Ahogy tetszik. Kettős állampolgár, és hiába francia is, mégis Tokaj-Hegyalján dolgozik, az egyre magasabbra törő Holdvölgy Pincészet tulajdonosa. Jobban beszél magyarul, mint jó néhány magyar. Tokaj megszállottja, Tokajt akarja a csúcsra juttatni. Ismerve elszántságát, kóstolva boraikat, ez bizony lehetséges. A Magyar Sommelier Szövetség Par Exellence díját Bortermelő kategóriában kapták meg.  Ismerjétek hát meg Ti is őt. Hallgassátok, ne olvassátok. Hiszen szimpatikus hangja (nemcsak a hangja szimpi...) tud pluszt adni a mondandójához. Figyelem! Dekantáló blog rádió, Székesfehérvár. Vendégünk Demko Pascal, vagy Pascal Demko, ahogy tetszik. Hallgassátok hát, megtehetitek, miután megnyomtátok azt az oldalra feküdt háromszöget!

Szólj hozzá!

A magyar bor Par Excellence díjazottjai

2018. december 11. 09:47 - Silye Sándor

A Magyar Sommelier Szövetség ötödik alkalommal ítélte oda a Par Excellence díját, amelyet évente öt kategóriában lehet elnyerni. E rangos elismerésben azok a hazai szakemberek részesülhetnek, akik folyamatos magas színvonalú  tevékenységükkel eredményesen járulnak hozzá a magyar éttermi kultúra minőségének növeléséhez, különös tekintettel a bor- és italfogyasztás színvonalának javítására, valamint a vonatkozó elméleti és gyakorlati ismeretek széleskörű terjesztésére.  A jelöltekre első körben a szövetség tagjai szavaznak, majd az annak eredményeként összeálló lista alapján a második körben az elnökségi tagok  hozzák meg az egyhangú döntést. A Magyar Sommelier Szövetség nyolc éve alakult és azóta folytat aktív tevékenységet annak érdekében, hogy gazdagodjon a társszakmai együttműködés  és bővüljenek a tagok szakmai fejlődésének lehetőségei.  

A díjazottak:

Termelő kategóriában a tokaji Holdvölgy érdemesült a díjra. A birtok 1998-ban  kezdte meg tevékenységét, szőlőt jelenleg 26 hektáron művelnek. Boraikat a helyi hagyományokra építve, saját stílusjegyekkel jeleníti megjelenítve a borvidék egyediségét és gazdagságát. Boraik számos jó nevű külföldi étterem itallapját is gazdagítják, valamint jelentős nemzetközi versenyeken nyernek aranyérmeket.

 par_ex1.jpg

Együtt a díjazottak,  termelő, étterem, oktató, szakíró, kereskedő, jobbra Slezsák Zoltán a szövetség elnöke

Kereskedő kategóriában a díjazott a Radovin.  A jelenleg négy fővárosi  üzlettel működő borkereskedés 2001 óta részese a forgalmazásnak, amikor megnyitotta hűvösvölgyi egységét. Azóta választéka folyamatosan bővül, hazai és külföldi italok  széles skáláját kínálva, amelyeket nagy körültekintéssel alakítanak ki.

Vendéglátó kategóriában a Márga  részesült az  elismerésben. A csopaki Szent Donát Birtok étterme több mint 10 éve kínál vendégeinek komplett gasztronómiai élményt, szép kilátással a Balatonra.  Az ételválaszték kialakításakor a régiós alapanyagokat részesítik előnyben úgy, hogy a fogások jól harmonizáljanak saját boraikkal.  

Szakíró kategóriában Dékány Tibor, a Bor és Piac magazin szerkesztője lett a díjazott. Több évtizedes munkássága során elsősorban a szőlőhegyi táj szépségét és a bor varázsát, az ember ezekhez való viszonyát tartotta megjelenítésre fontosnak. Fotóművészként is tevékenykedik, képeivel sok szőlészeti és borászati témájú könyvet illusztrált. Egy felvétele elnyerte a „Terroir d’Images” nemzetközi verseny nagydíját. Számos szakmai szervezet is soraiba fogadta.

par_ex.jpg

Dékány Tibort, a Magyar Borszakírók Köre tagját szakíró kategóriában díjazták

Oktató kategóriában Sárkány Péter nyerte a díjat.  Hazai és franciaországi egyetemi végzettségekkel hosszú éveken át folytatott kutatói és szakértői munkát, többek között a BME első élelmiszerminősítő szakmérnökeként és a MÉTE szakosztályi titkáraként. Tudását és gyakorlati tapasztalatait tanfolyamok oktatójaként is hasznosította, írásait rendszeresen közlik szaklapok.

A Par Excellence díj egy plakett, amelyet a díjazottak ünnepélyes keretek között a jövő évi Magyar Sommelier Bajnokság döntőjén vesznek majd át. 

Szólj hozzá!

Ferenc Vilmos kékfrankos

2018. december 02. 13:06 - Silye Sándor

Ferenc Vilmos Szekszárd, a Kékfrankos nagykövete, prófétája, legfőbb honi szószólója. Kékfrankos=Ferenc Vili. De sok, sok boros rendezvénynek is a fő szervezője, rendezője. Őt hallhatjátok, a Kékfrankosról. Hogy miért is ez a fajta, s mi kell hozzá, hogy ez a bor elérje azt az ismertséget, ami jár neki. Hallgassátok hát a Blog rádió Székesfehérvárt. De előtte tudjátok: arra a kis háromszögletű vacakra kattintsatok rá!

Szólj hozzá!

ÁR, ÉRTÉK ARÁNY: egy kiváló Chardonnay, ami megéri a pénzét!

2018. november 26. 16:58 - Silye Sándor

A Chardonnay sokak kedvence. Az enyém is. Lágysága, gyümölcsössége, illata, és savai miatt. Utóbbi kellemes, bár ez a fajta amúgy jó (akár nagy) savakra is képes. Alkoholban gazdag, markáns karakterjegyei miatt előnyére válik, ha pörkölt tölgyfahordóban érlelik. Magas savtartalma lehetőséget ad rá, hogy battonage technológiát alkalmazzanak a készítésénél. Az ilyen Chardonnay csodákra képes! Mert: illata behízelgő, körbesimogatja szaglószervedet, íze lágy, krémes, selymes, és hihetetlen elegancia jellemzi. A battonage, vagy a barrique hordós változata nem feltétlenül olcsó, de a drágább is jobban megéri a pénzét a kiemelkedő, ám igen drága fehér boroknál. De persze ezt mindenki maga dönti el, hogy ez így van, vagy nem.

chardonnay.jpg

Amiért itt és most e fajtáról beszélek, mint tudod, az ár és érték aránya kérdése miatt van. Tekintettel arra, hogy a képen látható 2017-es dunántúli Chardonnay igen jó vételnek bizonyult! Máshova szántam, amikor megvettem, de valamiért itthon maradt, úgy látszik, jó helyen érezte magát, és nem akart menni sehova… És ez így volt jól!  Bonyhádon, a Schweitzer tanya számára palackozták, 699 forintba kerül, remélem, ezt olvasván a Penny nem emeli fel majd az árát. Ugyanis ez a Chardonnay pont olyan, mint amilyet szeretek. Lágy, krémes, aligha battonage, de gyanítom, finom seprőt látott a reduktív tartályban is...

Összesítve: ár, érték arányban kiváló bor. Szerencse, hogy ráleltem! Gyerünk hát kedves Mindenki, tessék kipróbálni!

De óvatosan azért ide írom, ne feledjük az alapvetésemet: mindenkinek az a jó bor, ami neki ízlik… Nekem ízlett!

Szólj hozzá!

kamocsay neszmély

2018. november 19. 15:03 - Silye Sándor

Bár még szépen sütött a nap, de már csípett a november. A fővárosból különjáratos busszal, autókkal jöttek és csak jöttek a bor szakértői, szakírói, sajtómunkatársak Neszmélyre, Kamocsay Ákos birtokára. Ott adták át Az év legszebb szőlőbirtoka díjat, a nagybirtokok mezőnyében. De eljöttek a középbirtok győztesei, az egri Tóth Ferenc pincészet képviselői, és a kisbirtokok legszebbje, a Basilicus tulajdonosai, Tarcalról. A köszöntő és köszönő beszédek után Szekács László a díjalapító Bor és Piac kiadó vezetője, Bozzai Zsófia főszerkesztő adták át. Megnéztük a szépen karban tartott birtokot (tényleg sehol nem lehetett látni még egy kósza gazt sem), megkóstoltuk a finomságokat (csak „ízelítőül: Ihlet cuvée Kamocsaytól, Eger csillaga Tóthéktól, Tokaji Furmint a Basilicus pincéből), majd megízlelhettük a hat kiváló borból álló dűlő szelektált Chardonnayt Ákostól.

Az alábbiakban a mostanában egyre megszokottabb hangzó anyagot hallgathatod olvasás helyett. Felhívom szíves figyelmed, hogy a hangzó élményhez kattints rá arra a kis háromszögletű izére, és akkor hallhatod a gasztro- és borblog rádiót Székesfehérvárról.

A Tóth Pince és a Basilicus birtokokról később hallhatsz majd!

Szólj hozzá!

Ár, érték arány: Dél Afrikai Sauvignon Blanc

2018. november 17. 15:20 - Silye Sándor

Tudjuk: ha az ember bort vásárol, előbb megnézi milyen fajta az a termék, aztán azt, hogy honnan való, mikori évjárat, és végül, ki készítette. Mikor e kategóriák rendben vannak, még egy lényeges dolog következik a vásárlás előtt: megnézni a bor árát. Ha ez is rendben van, nyugodt lehet a vásárló: az ár és az érték aránya bizonyára megfelelő. A kóstolás után pedig nyugtával lehet dicsérni a napot! Mert nincs annál nagyobb öröm, ha alacsony árért, megfelelő minőségre bukkantunk! De ennek az ellenkezője is igaz: ha nem is aranyáron, de igazán nem olcsón jutsz hozzá kiválónak hitt termékhez, és a kóstolást követően húzod a szád, (és ezt nem a tannin teszi), akkor… Hát…

del-afrikai_blanc.jpg

Legutóbb a Kristinus pince Sauvignon Blanc borát ajánlottam becses figyelmedbe. Annak összegzése: 1190 forintért jó vásárt csinál az, aki megveszi. Most maradjunk a Sauvignon Blanc fajtánál, csak menjünk messzebb érte, mégpedig Dél Afrikáig. A zsiráfos üveg a Lidl áruházban kapható, mindössze 899 pénzért. Az ár kevesebb hát, az érték pedig megfelelő. A bor természetesen száraz, 100 % Sauvignon Blanc. Ha a színét nézed, halványabb, mint a Kristinusé, halványsárga, kicsit zöldes fényekkel. Illata gyümölcsös, a citrus, a grape fruit az őszibarackkal ölelkezik, némi fűszeresség érzetével. Illatában visszafogottabb, mint a Kristinus, az ízére, a zamatára is ugyanez érvényes. A Kristinus lenyűgöz, a Dél Afrikából jött áru inkább visszafogottsága, finomsága, elegáns volta miatt kelthet tetszést.

De! Mindkettő a maga nemében kiváló, és bizony megéri a pénzét!

Szólj hozzá!

günzer tamás: reszket a bocor, mert...

2018. november 12. 15:57 - Silye Sándor

Günzer Tamás Villány egyik kiemelkedő borásza. Egyéniség. Mondhatni konok. De az eredmények, a díjak, a borok, az elismertség mind őt igazolja. No és az emberek, a fogyasztók tisztelete is. Mert a borai keresettek. És a borászt mi más minősítheti?

Semmi.

Ennyi.

Dekantáló gasztro- és borblog rádió, Székesfehérvár. Vendégünk Günzer Tamás. Hallgasd hát. De előtte arra a kis háromszögre kattints rá!

Szólj hozzá!

IDESÜSS! Gyengébb? Nem! Borok női kézből, nem csak nőknek!

2018. november 10. 08:56 - Silye Sándor

Rendhagyó sétáló borkóstolóra várják a finom nedűk kedvelőit november 17-én, 17 órától a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házba. Ahol nem csak borok lesznek, hiszen van sörfőzde, ahol hölgy írja a recepteket, és több pálinkafőző is, ahol nők készítik az erős italokat! Ezen az estén több mint 50 féle bort, 4 sört, 3 pálinkát, és számtalan buborékos csodát ismerhetnek meg készítőikkel együtt, illetve egy remek könyvet, ami róluk, hölgy borászokról szól! Sőt, a könyv írója is ott lesz, hiszen ő segített megszervezni ezt az estét! 
Lesznek ismert, nagy nevek, és kisebb borászatok csodái is. És persze - szokás szerint - lesznek meglepetések is.

Jól illeszkedik a tematikába a Hatpöttyös Étterem - hiszen a tulajdonos itt is egy hölgy - , akik ezen az estén finomabbnál finomabb ételekkel látják el a résztvevőket (ahogy szokták). 

A belépőjegy ára 4500 forint, amely tartalmazza a kóstoló poharat, illetve a korlátlan bor-, sör-, és pálinkafogyasztást.

IDESÜSS! Gyere hát oda!

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása