Dekantáló

Fejér Megyei Gasztro- és Bor Blog

Szuper 12, avagy a magyar bor ünnepe!

2019. január 29. 10:22 - Silye Sándor

dijatado1.jpg

Díjazottak és díjátadók: Tóth Katalin (jobbra), Kovács Pál. Luka Enikő, dr. Kosárka József és a  műsorvezető, kezében a második serleg, a Debreceni Borozó különdíja Tóth Katalinnak, az átadás előtt

Ismét Debrecen, a Déry Múzeum díszterme volt a hely, ahol átadták a 2018. évi Szuper 12 Magyar Bor Nagydíjat, mégpedig a Magyar Borszakírók Köre által odaítélt legjobb fehér és vörös bornak. Az már tudott, hogy a fehér borok mezőnyében az egri Tóth Ferenc pincészet Egri Leányka superior, a vörös borok között a soproni Luka Enikő Kékfrankos nedűje volt az első az egyenlők között. A 2x12 szuper borász közül ott volt Debrecenben a Balla Géza Pincészet (Arad), a Bock Pince (Villány), a Dobosi Pincészet (Szentantalfa), az Eszterbauer Pincészet (Szekszárd), a Gallay Kézműves Pince (Nyékládháza), a Gere Attila Pincészet, a Holdvölgy (Mád), János von Beöthy (Csobánc-hegy), a Káli Kövek Pincészet (Szentbékkála), a Kovács Nimród Winery (Eger), Luka Enikő (Fertőrákos), a Mészáros Borház (Szekszárd), a Schieber Pincészet (Szekszárd), a St. Andrea Pincészet (Eger), a Stumpf Pincészet (Eger), a Szászi Birtok (Szent György-hegy), a Thummerer Pincészet (Noszvaj), a Tornai Pincészet (Nagy-Somló), a Tóth Ferenc Pincészet (Eger). Szép lista…!

És a terem már kora délutánra megtelt. Az előtérben finom falatok, de ide került benti hely híján a Bock és Gere pincészet asztala, bent pedig zaj, beszélgetés, pohárcsilingelés, koccintás, dicsérő csettintések sora. Ez sem vonta el a figyelmet a kiváló borokra való koncentrálástól, az átélt kóstolástól, a borok illatának, zamatának meghitt megismerésétől. Aztán következtek az ünnepélyes pillanatok, Kovács Pál, a rendezvény házigazdája köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Kosárka József, a Magyar Borszakírók Köre elnöke méltatta a borokat, és átadta az okleveleket, illetve a díszes serleget a győzteseknek.  Sőt, Tóth Katalinnak, a Tóth Ferenc Pincészet operatív vezetőjének, Feri bácsi lányának mindjárt kettőt is, mert a Debreceni Borozó különdíját is ők kapták. Utána kezdetét vette a nagyszabású és iramú kóstolás, direkt jöttek az emberek a direkt becélzott asztalokhoz, volt hát dolga minden jelen lévő borásznak. De persze a kínálók is meglátogatták a kollégákat, ők is kóstoltak, ízlelték a másik tudását, remekműveit.

Nagyszerű este, a magyar bor igazi ünnepe volt ez. Köszönet érte a borászoknak, hogy kiváló termékeikkel minden évben lehetőséget adnak a szakíróknak arra, hogy nehéz döntést „szüljenek”. Köszönet Debrecen városának, a Debreceni Borozónak, Kovács Palinak, Darin Sanyinak a kiválóan szervezett szíveslátásért!

Folyt. köv.!

 

Szólj hozzá!

Nagy bormustra, nagy borok, nagyszerű este Fehérváron

2019. január 14. 12:09 - Silye Sándor

Megvolt a IV. Fehérvári Nagy Bormustra a Szent István Művelődési Házban. Sokan voltak, nagyon sokan. Hullámzott, zajongott a terem, egymás hangját is alig lehetett hallani. Ott Rozgonyi Pista és baráti köre kóstolt, amott a megye legjobb borászai közé sorolható Csóbor Jenő és „udvartartása” beszélt az éppen terítékre került tételekről, ni, emitt meg Zsirai Petra, a kiváló tokaji családi pincészet egyik tulajdonosának férje kóstolgatta a konkurencia termékeit. Néha össze lehetett akadni Fáncsy Vikivel, vagy váltva a férjével, akik a nagy sokadalom közepette igyekeztek helytállni, vagy helyben rohanni. A bal oldalon a megyei borászok borsorait kínálták, az Etyeki Kúria, a Friday Winery, a Geszler Családi Pincészet, a Sáfrán Pince, a Csóbor Pincészet, Nagy Gábor Pázmándról, új bemutatkozók voltak az Apró Kertek, Nagy Zsolték és a Bella Pincészet Sukoróról. Az országból és a környékéről itt volt a  Balla Géza Pincészet Erdélyből, a Geönczöl Pincészet a Felvidékről, e honból a Dominium Pincészet, a Borbély Családi Pincészet, a Frittmann Pincszet, a Koch Borászat, a Babarczi Szőlőbirtok és Pince, a Cseri Pincészet, Tokaj és környékéről a Ferdinánd, a Zsirai, a Holdvölgy, Nagy és Nagy Pincészet Tapolcáról, a Cezar Pincészet Zalából és még mások. Csodás névsor, ha valakit kifelejtettem a nagy rohanásban, azoktól elnézést kérek.

És a tömeg csak ment, kóstolt rendületlenül, poharak csendültek, beszédfoszlányok röppentek, keveredtek a levegőben, kár volt a sok dumáért, hiszen a borok magukért beszéltek. Remek nedűket kóstolhattunk, volt, aki nyavalygott, hogy nem a legjobb borászok voltak itt. Ne feledjük, a legjobb kategória az meglehetősen szubjektív, nosza az elégedetlenkedő orra alá dugtam egy bort, „na, kóstold meg”, utána közölte: „ez hú, de jó!”. Na ugye!

Másnap találkoztam egyikükkel, kérdezte mely bor számomra a leginkább tetsző? Mondtam neki a többség tetszett, voltak köztük kiemelkedőek, de ezt csak szóban közöltem, ide nem írom le. Mert lásd a blogom ajánlásának első mondatát: mindenkinek az a jó bor, ami neki ízlik…  

És mivel senkit nem akarok megbántani, legyen itt annyi elég:

Köszönöm(-njük) a lehetőséget, hogy ott lehettünk, Vikiéknek meg a remek estét. Reméljük: folyt. köv!

Szólj hozzá!

IDESÜSS! A IV. Nagy Fehérvári Bormustra!

2019. január 09. 14:33 - Silye Sándor

Már csak néhányat kell aludni, hogy aztán január 12-én, szombaton 17 órától 22 óráig a Szent István Művelődési Központban következzen az álomszerű borbemutató és kóstoló. Sorrendben a negyedik, így tehát 4 éve minden év jól kezdődhet a nemes nedűket kedvelők számára.

fehervari_bormustra-0079_2.jpg

Csóborék asztala, ahol a főborász Kisari Linda és édesapja, Kisari László látható. Ők is ott lesznek, nyertes boraikkal együtt!

Ebben az esztendőben stílszerűen pezsgővel kezdjünk. Naná, hiszen utána lesz étel, ital, zene, minden, mi szem, szájnak ingere… Kiváló pezsgőket lehet kóstolni, a Hétpöttyös ételfinomságai jelentik a kiváló korcsolyát, vagy a remek ágyat a boroknak. Ami biztos: kiváló borászok nagy borai lesznek akkor és ott. Ja, és nagy tömeg. Mert népszerű, igencsak népszerű ez a rendezvény, a maga műfajban az egyik legjobb. Hogy be tudsz jutni a szentélybe szombat este, ha még nincs jegyed? Ki tudja, mindenesetre próbáld meg, mert egy próbát azért megér! (Próba, szerencse.)

Íme ízelítőül a borászok (eddigi) névsora:

Balla Géza Pincészet, Dominium Pincészet, Borbély Családi Pincészet, Koch Borászat, Babarczi Szőlőbirtok és Pince, Cseri Pincészet, Friday Winery, Geszler Családi Pincészet, (Móri borvidék) Sáfrán Pince, Csóbor Pincészet, Holdvölgy Pincészet, Etyeki Kúria Borgazdaság Winery, Ferdinánd Pincészet, ApróKertek, Csobánci Bormanufaktúra, Nagy Gábor és Társa Kispincészet, Zsirai Pincészet, Geönczeöl Pince, Frittmann Borászat, Nagy & Nagy Borászat – Tapolca, Bella Pince – Sukoró, Csordás és Nagy Pince – Pákozd, Bor és Más Kft.

Tehát: a résztvevő borászatok létszáma 25-re nőtt, a kóstolható tételek száma pedig kb. 120!

Nem rossz!

Viszontlátásra!

Szólj hozzá!

Magyar Bornagydíj 2018: Tóth Ferec és Luka Enikő a legjobbak

2019. január 05. 15:42 - Silye Sándor

Az újév első hónapjának utolsó hétvégéjén, annak utolsó előtti napján (tehát január 26-án, szombaton) Debrecenben, a Déry Múzeum dísztermében adjuk át a Magyar Bor Nagydíjat, azaz a 2018-as évben a legjobb fehér és vörös borának járó elismerést. A munkát már novemberben elkezdtük, amikor a Magyar Borszakírók Köre tagjainak az első körben meg kellett nevezniük az elmúlt öt évjáratban az általuk a legjobbnak tartott 3-3 legjobb fehér és vörös bort. Ezt Dr. Kosárka József elnök összesítette, majd minden fordulóban a leadott újabb 3-3 bor jelölése után kiestek a legkevesebb szavazattal állók, míg a bennmaradók szavazatának a száma tovább „hízott”. A hatodik fordulóra állt össze a kétszer 12-es lista, így tudhattuk, mely borokat élvezhetünk majd a vakkóstolón, amelynek a végén kiderül, melyik lesz az a bor, amelyik megkapja a legjobb fehér, vörös bornak járó trófeát.

a_zsuri.jpgA borszakírók csapata a vakkóstoló után. Kosárka Józsi kezében a lévő vizespohárban kóla van!

Íme, a tucatnyi, de nem tucat termék. Fehér borok:

Dobosi Pincészet Háromszög Olaszrizling 2016 (Balaton-felvidék), Figula Pincészet Száka Olaszrizling 2015 (Balatonfüred-Csopak), Gallay Kézműves Pince Nyékládháza Zenit 2015 (Bükk), Holdvölgy Expression Tokaji Hárslevelű Becsek 2015 (Tokaj), Káli Kövek Rajnai Rizling Szentantalfa 2016 (Balaton-felvidék), Kovács Nimród Borászat Nagy-Eged Furmint 2015 (Eger), Pajzos Pincészet Tokaji Hárslevelű 2015 (Tokaj), Tokaj Nobilis Szőlőbirtok Barakonyi Furmint 2015 (Tokaj), Tornai Pincészet Top Selection Aranyhegy Juhfark 2016 (Somló), Tóth Ferenc Pincészet Egri Leányka Superior 2016 (Eger), Szászi Birtok  Badacsonyi Rózsakő 2017 (Badacsony), Szepsy Pincészet Úrágya Tokaji Furmint 2015 (Tokaj).

toth_ferenc_1.jpgA legjobb fehér bor Tóth Ferenc 2016-os Egri Leányka Superior bora lett. Tényleg szuper(ior) volt!

Vörös borok:

Balla Géza Sziklabor Feketeleányka és Cabernet Franc 2015 (Ménes), Bock Pince Villányi Merlot Special Reserve 2013 (Villány),  Eszterbauer Borászat Nagyapám Kadarka 2017 (Szekszárd), Gere Attila Pincészete Fekete Járdovány 2016 (Villány), Janos von Beőthy Csobánc-hegy Petit Rhone 2013 (Badacsony), Luka Pincészet Kékfrankos 2015 (Sopron), Mészáros Borház Bodzási Kékfrankos Prémium 2015 (Szekszárd), St. Andrea Nagykadarka Nagy-Eged Grand Superior 2016 (Eger), Stumpf Pincészet Nagy-Eged Öregtőkék Kékfrankos 2015 (Eger), Schieber Pincészet Patina Cabernet Franc 2013 (Szekszárd), Tóth Ferenc Pincészet Kékfrankos Superior Tornyos 2013 (Eger), Thummerer Pincészet Egri Bikavér Grand Superior 2015 (Eger).

luka.jpgLuka Enikő 2015-ös Kékfrankos nedűje méltó helyére emelte a Kékfrankost és a soproni borvidéket!

A lista elárulta, hogy a tavalyi győztesek egyike sem jutott be a tizenkettes listára. Tóth Ferenc Egerből „újoncnak” számított az elmúlt évhez képest, de most mindjárt mindkét borfajtánál döntős lett.

Decemberben következett a vakkóstoló, 24 minta várt a borszakírók csapatára, hogy eldöntsék, melyek lesznek az elsők az egyenlők között? Mindenkinek kötelező volt a 12 fehér és vörös bor egyikét a legmagasabb pontszámmal (10) jutalmazni, de csak egyet, a többi meg kapta azt, amit kapott. Nem volt könnyű feladat, de megoldottuk.

Szoros verseny végén a Tóth Ferenc Pincészet 2016-os Egri Leányka Superior bora lett a legjobb fehér, a Luka Enikő Pincészet 2015-ös Kékfrankos nedűje meg a legjobb vörös bor.

A „Super 12” listákon összesen 11 borvidék képviseltette magát, a legtöbb borral Eger (6), Tokaj (4) és Szekszárd (3). Harmadszor, vagyis eddig minden évben bekerült a 12 közé a Holdvölgy, a Kovács Nimród Borászat, Balla Géza, a St. Andrea és a Thummerer Pincészet egy-egy bora.

Nagy borok voltak, nagy élmény vár hát mindazokra, akik ott lesznek január 26-án a Déry múzeumban, hiszen ezt a 24 bort biztosan megkóstolhatják, de az valószínű, hogy a meghívott borászok több termékkel is megmutatják magukat.

VISZONTLÁTÁSRA!

Szólj hozzá!

Gilvesy pince Badacsony

2019. január 02. 17:17 - Silye Sándor

A Kárpát medence borgálán találkoztam egy érdekes emberrel. Aki Badacsonyból érkezett, mégis a beszédén érződött, hogy ő bizony messziről jött ember. És már tudja, mily jó sok bor terem Badacsonyban. Naná, hiszen ő is egy az ott jó bort készítők között. A borai jók. Ráadásul kiemelt figyelmet érdemel mondanivalója. Figyeljetek hát rá, hiszen ahhoz képest, hogy kanadai, egész jól bírja a magyart.

Tehát figyu: Borblog rádió Fehérvár, vendégünk a Gilvesy Róbert Pincészet!

De előtte tudod mit kell tenned... Igen, kattints rá, amire rá kell kattintanod. Na, rákattantál? Kösz!

Szólj hozzá!

Fáncsi fesztivál

2018. december 27. 14:31 - Silye Sándor

Januárban újra lesz a Fehérvári Nagy Bormustra. Immár a negyedik. Ez a megyeszékhely legrangosabb boreseménye. Sokan jönnek kiállítók, bemutatók, bemutatkozók. És még sokkal, sokkal többen kóstolók, érdeklődők, borkedvelők. A negyedik mustrához szeretnénk kedvet csinálni az utóbbiaknak.

Tehát: ne olvassátok hallgassátok!

Dekantáló, gasztro- és borblog rádió, Székesfehérvár, vendégünk Fáncsy Viki, a rendező.

Szólj hozzá!

borbély roland nyékládháza

2018. december 26. 11:07 - Silye Sándor

A Kárpát Bormedence rendezvényen a fővárosban belebotlottam a Gallay pincészetbe. Mikor megtudtam, hogy Nyékládházán dolgoznak, ugyancsak nagyot néztem. Ott a kavicsbánya a legismertebb, a borászatról még nem hallottam. Ennél nagyobbat csak akkor néztem, mikor megkóstoltam a boraikat. Végigjárva az egész "bormedencét", visszamentem Borbély Rolandhoz, és kiáltottam, hogy "mea culpa, mea maxima culpa"! Merthogy ott ittam a bormedence legjobb fehér borát. Ismerjétek hát meg Borbély Rolandot, és Nyékládházát. Tudomásom szerint Roli Kovács Nimród borászaként dolgozott korábban, utána lett önálló. Hogy ki a jobb? Tudja a csoda, én döntetlent mondok, mert mindkettő kiváló! Amit tudni illik róluk: A Gallay Kézműves Pince a Bükki borvidék első családi boutique borászata. A 11 hektáros birtok a bükki borvidék szívében Nyékládháza, Mályi, és Miskolc legjobb dűlőiben található, ahol környezet tudatos és fenntartható gazdálkodás mellett prémium minőségű borok készítése a célkitűzésünk.

Nna! Ne olvassátok, hallgassátok, csak előtte egy pittyet megérdemel, az a kis vackos háromszög!

Szólj hozzá!

dubicz pince wav

2018. december 26. 10:59 - Silye Sándor

A Mátra és vidéke egyre jobb borokat készít. Már nem csupán azt lehet emlegetni velük kapcsolatban, hogy a legnagyobb területtel rendelkezik eme borvidék, hanem a minőség is olyan naggyá lesz, mint a terület nagysága. Székesfehérváron, a nagyszabású borkóstoló egyike volt a Dubicz pince e helyről. Jó buli volt, ami a háttérzajból is jól hallható. A pincészet történelme több, mint 100 évre nyúlik vissza, de itt és most a jelenük az érdekes. A kóstolón Dunai Ágnes ügyvezető igazgató - a lányával együtt tulajdonos - mutatta be magukat. Nem kellett sokat kérdezni, hiszen rengeteg mondanivalója volt. Mert számukra a szőlő, a bor az ÉLET. A nagybetűs.

Ne olvassátok, hallgassátok.

És ha tehetitek kóstoljátok!

Szólj hozzá!

eszterbauer és a nagypapa

2018. december 23. 13:39 - Silye Sándor

Több évszázados az Eszterbauer család borász múltja. Ma János viszi tovább a családi hagyományt Szekszárdon. A múlt ragyogásához méltóan a pincészete a borvidék legjobbjai közé tartozik. Sok hazai és nemzetközi sikerrel. János 25 hektáron termeli szőlőit, melyből készíti sajátos elnevezésű, címkéjű borait. Ismerjétek hát meg Jánost,munkásságát, hitét a borokról.

Ne olvasd, hallgasd, ehhez tudod mit kell tenned? (Kis háromszög, oszt ketty...)

Szólj hozzá!

A legszebb szőlő középbirtok Egerből

2018. december 20. 16:21 - Silye Sándor

A legszebb magyar szőlő (közép)birtoknak járó díjat 2018-ban Tóth Ferenc nyerte el Egerből. Ugyan nem a vár tövében beszélgettem e dicsőségről Orosz Norbert értékesítővel, hanem Neszmélyben, ahol a legszebb szőlő nagybirtok elismerést adták át Kamocsay Ákosnak.

- Eger Magyarország egyik jelentős bortermelő vidéke, amely most már nemcsak a vörös borairól ismert, hanem legalább ennyire büszkék lehetünk a fehér borokra is. A 28 hektáron dolgozó családi pincészetünk 60 százalékában kék, 40 százalékban fehér szőlőt dolgoz fel, és készít belőle borokat. Tóth Feri bácsi a pince névadója, 1983 óta létezik a borműhelyünk. Feri bácsi borkészítő családba született, bár az államosítás után elveszítették a területüket, majd a már említett évben kezdődött az újjá építkezés. Pincénk immár 35 éves, jelen pillanatban 1500 hektoliter bor készül a 28 hektáron, ami 100, 105 ezer palackot jelent. Magyarországon sok csatornán keresztül értékesítünk, exportunk a termésünk 10 százaléka - mondta.

toth_ferenc.jpg

Együtt a csapat, balról a harmadik Tóth Ferenc, akinek pincészete 35 éve él újra...

- A Tóth pincészet csillaga egyre szebben ragyog. És, ha már szépen ragyog, nevezhetjük akár Egri csillagnak is…  

- Ó, köszönjük szépen! A családból Feri bácsi a tudásával, nagy tapasztalatával járul hozzá a sikerhez, a lánya, Katalin jelenti a fiatalos lendületet, mindez a borokban jól érezhető. A fehér boroknál nem használunk még battonage technikát, a vörös borainknál, a jobb évjáratnál használunk tölgyfahordót, barrique-ot.

- A szőlőbirtok szép, a nap ragyogóan süt, minden szép, minden jó. Na, de ezekből hogyan lesz jó bor?

- Egyrészt jók az adottságaink, másrészt pedig agyon jó csapat jött össze nálunk. Meg kell említenem a főborászunkat, Markovics Györgyöt, az ő munkájának a gyümölcse kóstolható a pincénkben.

- A gasztronómia része a bor is. Válaszd ki kedvenc Tóth boraid, és ahhoz „süss, főzz” valami hozzá illőt.

- Kezdjük a fehér borral. A kedvencem a superior Királyleányka, kiemelten fontos számunkra ez a szőlőfajta. Ehhez halat ajánlok, de jó a friss salátákhoz is. Ami a halat illeti, a süllő kiválóan illik e nedűhöz…

- …süll ő, vagy inkább fő ő…?

- Sül a süllő. A vörös boraink közül kiemelem a kadarkát, mint a legfontosabb kékszőlő fajtánkat. Ez Feri bácsi szíve csücske, sokan a Kadarka nagykövetének tartják. A 2015-ös kadarkánk különösen kiemelkedő, ehhez is halat ajánlok, mégpedig halászlét. Nagyon jól harmonizál hozzá a kadarka fűszeressége.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása