Hol volt, hol, határon innen, azon túl, mind furmint!
Budapesten, hazánk fővárosában jártam, és szerencsémre részt vehettem a furmintok tesztelésében. Jól jártam… A VinCe magazin szentélyében volt a teszt, 32 termék lesett ránk fekete szütyőben álcázva, hogy kinek a milyen finomsága teszi próbára ízlelő bimbóinkat. Álltunk elébe, a csapat is összejött, nosza rajta hát. Nem heten, mint a gonoszok, de nyolcan, mint a borszeretők, ismerők. Na, én szerényen itt picit hátra húzódok a társak nagysága mögé, de kihívás volt ez a számomra, mert megadatott a lehetőség akkor és ott tanulni, mégpedig nem középiskolás fokon. A többi tesztelő: Romsics László, a magazin állandó szakértője, a Csányi Pincészet vezérigazgatója; Bálint László, a Nemzetközi Borakadémikusok Magyarországi Egyesületének elnöke; Kollár Mariann, nemzetközi borakadémikus; Blazsovszky Péter, a Babel head sommelier-je; Újvári Vivien, a Barta Pincészet borásza; Tomori Zsófia, a Villa Pátzay márka nagykövete, Veritas Borkereskedés; Zacsek Ágnes, blogíró társam, aki a Wine is Fine-t tulajdonolja, de a We Love Budapestnél dolgozik és a Borsmenta-nak is ír.
Bálint László, a furmint fajta nagykövete a nagyvilágban (is)
Tehát harminckét furmint várt ránk, az elsőt közösen megbeszéltük, de a többinél mindenki tette a dolgát. Színt vizsgált, illatolt, kortyolt, szájban forgatott, néha szürcsölt, szóval kóstolt. Az első tétellel úgy voltunk, mint az első tételekkel általában: nem az elragadtatás hangján beszéltünk róla, pedig, mint később kiderült, jó nevű borház terméke volt. De a vakteszt az már csak ilyen. A zöm – 22 tétel - a Tokaji Borvidék nagyságát volt hivatott képviselni, de Somló (5 tétel), Badacsony, Balatonfüred-Csopak, a Felvidék, Eger és a Zalai Borvidék is bátran dicsekedhetett a nedűivel. Többségében nem tisztán furmint képezte a borok tartalmát, szerényen megbújt mellettük egyik, másikban a hárslevelű is. Szikráztak a színek a szalmasárgától kezdve a zöldes különböző árnyalatáig, cirkáltak a szánkban a citrusok, az alma és a körte simogatta, becézgette ízlelő bimbóinkat, felfedezhettük a battonage technológia okozta krémességet is. Többségében nagy borok voltak, ez nem véletlen, mert jóhírű mesterek furmintjait kóstoltuk, igaz, akkor még nem tudtuk, hogy a többi között Bott Frigyes, Kovács Nimród, Sauska, a Kreinbacher birtok, a Tornai Pincészet, a Gróf Dégenfeld Szőlőbirtok, az Oremus, a Nobilis, a Dobogó Pincészet, a Holdvölgy, a Barta Pince, a Pajzos és sokan mások nedűi voltak azok.
Kiváló borsorban lehetett részünk, ami megerősített abban, hogy a furmint, mint hazai fajta nagyobb elismerést érdemel. Ideje lenne megismertetni, elfogadtatni a világgal, hogy ni csak, itt egy szeretni való, kiváló magyar bor. Az utat már elkezdték többen járni, tessék hát csatlakozni hozzájuk.!
Hogy ki, milyen pontszámot kapott, melyik bort hány csillaggal értékelte a fentebb említett csapat? Megtudjátok, ha a kezetekbe veszitek a VinCe Magazin szeptemberi számát, mert abban elolvashatjátok!
Mi, magyarok egyre büszkébbek vagyunk a borainkra, és sietve szögezzük le mindinkább joggal, hiszen évről, évre jobb és szebb borokkal rukkolnak ki pincészeteink. Ha hasonlítgatjuk nedűinket más országokéhoz, mind többször mondhatjuk, hogy ni csak, a mienk is van olyan jó, mint a másoké. Na, persze vannak kivételek, de a jobb, még jobb meghatározás igaz bármilyen bor kóstolása esetén, hiszen minden dűlő, minden évjárat más, azonos fajták esetében is. De tudjátok a mottót: mindenkinek az a jó bor, ami neki ízlik… A lényeg: nincs okunk szégyenkezni, sőt…!
Amikor az egész világ a sokszínűség és az eredetiség lázában ég, akkor hálát adhatunk a sorsnak, hogy kaptunk egy kékszőlőt, ami egyedi, elegáns, hosszan érlelhető bort ad, és gyakorlatilag csak a Kárpát-medencében terem. Jónéhány éve még élcelődhettünk azon, hogy a kékfrankos a folyton beharangozott, ám soha el nem érkező bajnok. Trónra emelni továbbra is korai lenne, de sokkal hihetőbb, hogy egyszer sor kerülhet rá.
